2016. augusztus 28., vasárnap

Szilvabőr





Több helyen is láttam szilvabőrt, amiket már tavaly, tavalyelőtt is megcsodáltam, de csak most került rá sor, hogy elkészítsem. Nagyjából azonos módon "süti" mindenki, de nekem mégis Mariszé tetszett a legjobban....

Hozzávalók nálam: 1 kg szilva (még maggal együtt mérve), 10 dkg méz, kb. fél kiskanál őrölt fahéj és negyed kiskanál őrölt szegfűszeg, ami ízlés szerint lehet több is.

Elkészítése:
A szilvát kimagoztam, lábosba tettem, hozzáadtam a mézet, a fűszereket, és 20-30 perc alatt kis lángon puhára főztem. Ezután botmixerrel pépesítettem, és kétfelé osztva sütőpapírral bélelt nagyobb méretű tepsikbe öntöttem.
A két tepsit egymás alá téve sütőbe tettem, a lángot a legkisebb fokozatra állítottam. Fakanállal kitámasztottam a sütő ajtaját, hogy inkább száradjon, mint süljön. Nekem kb. 4-4,5 óra alatt készült el.
Mikor kihűlt lehúztam a sütőpapírról, szélesebb csíkokra feldaraboltam, összetekertem. Fémdobozba tettem, de a tetejét csak lazán helyeztem rá.
Még a nyaralásunk előtt készült, de már csak egy-két darabka van belőle, így nem tudom hogy meddig állna el....
Nagyon finom lett, az aszalt szilvához hasonlít az íze.

A szilva főzés közben

Tepsibe öntve, sütés előtt



8 megjegyzés:

  1. Jól sikerült a csemegéd, Kati! Én úgy szoktam "tarósítani", hogy egy-két levéllel nem metélem fel, hanem sütőpapírral (teljesen fedje be) feltekerem, nylonba csomagolom és lefagyasztom. Felhasználáskor szobahőn kiengedem és felszabdalom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Marcsi a válaszodat. Lehet hogy kipróbálom majd a fagyasztást, úgyis akarok még egy-két adagot csinálni :-)

      Törlés
  2. Jól sikerült! Marisznál már én is láttam csak azt nem tudom hogy a csemegézésen kívül mire vagy mibe lehet még használni? Lehet hogy teszek egy próbát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Éva! Mi csak csemegéztünk belőle, nagyon finom volt. Próbáld ki Te is, biztos ízlik majd az egész családnak :-)

      Törlés
  3. Hogy miket nem találtok ki ! Még sosem hallottam erről, de szeretem a szilvát, vagyis a szilvalekvárt - szoktam is sütőben nagyobb adagot készíteni (cukor nélkül)- ezer évig eláll. Hát ezt a bőröst is meg fogom próbálni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem én találtam ki, csak követem a többieket :-) Megtetszett, így kipróbáltam, és milyen jól tettem....

      Törlés
  4. Hogy miket tudtok ti! Én sem hallottam még a szilva ilyen elkészítéséről, de nagyon érdekes és biztos, hogy finom is. Nagyon szeretem a szilvalekvárt és készítem is, most is már közeleg az ideje. De ezt is kipróbálom - bár egy kicsit macerásnak tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már másodszor csináltam, finom lett az is :-)

      Törlés