2014. június 26., csütörtök

Meggy ivólé vagy szörp


Hátul a leszűrt meggyek, amit réteshez vagy egyéb süteménybe fel lehet használni

A szörp közelebbről

Úgy is mondhatnám, hogy két legyet egycsapásra. .
Egy finom, nem túl édes szörpöt főztem, ezért adtam az ivólé nevet is neki. Inkább csak azonnali fogyasztásra készült, kevesebb vízzel hígítva ittuk, mint általában a szörpöket, de jól lehűtve. Csak ezt a kis mennyiséget készítettem, a meggyeket pedig rétes sütéséhez használtam fel, ami nagyon jól sikerült, lévén sok volt a meggy egy-egy rúdban.

Hozzávalók: 1 kg meggyhez kb. 70-75 dkg cukor, 5 dl víz, fél kiskanál borkősav, ha hosszabb távra szeretnénk eltenni a tetejére szalicil.

Elkészítése:
A meggyet kimagoztam, hozzáadtam a cukor felét, és fél napig hagytam állni. Ezután felöntöttem a vízzel és megfőztem. Leszűrtem, belekevertem a többi cukrot és a borkősavat, majd forrás után kisebb lángon még 5 percig főztem, és üvegekbe töltöttem. 
Ha hosszabb távra szeretnénk eltenni a tetejére késhegynyi szalicilt tegyünk.


5 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem! Én a lekvárfőzés főzéskor szoktam meggyszörpöt készíteni - én is két legyet egycsapásra. :)
    Olyan kívánatos fotót készítettél Katalin, hogy az ember legszívesebben leemelné a poharat a képernyőről és jó mélyen belekortyolna a szörpbe.

    VálaszTörlés
  2. Ez is nagyon jó ötlet! A meggyet nem lehet megunni, (de, mégis, a magozását) bármilyen formába szeretjük. Én is Gabriellához hasonlóan szoktam két legyet ütni egy csapásra, s a meggyszörp fogy el leghamarabb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, Gerdi, köszönöm! Örülök, hogy akkor nem vagyok egyedül ezzel a "két legyet ütni egy csapásra" módszerrel :-)

      Törlés
  3. Szinte érzem az ízét, nagyon szeretem a meggyet minden formában. Ittam már ilyen szörpöt és nagyon finom!

    VálaszTörlés