2014. június 19., csütörtök

Levendulaszörp


A szörpök üvegben.....

Már tavaly is készítettem levendulaszörpöt, csak akkor nem került fel, mivel nem tetszett a színe, teljesen világos maradt. Belőle maradt még egy üveggel, ez látható a fenti képen, hátul, középen.

...és vízzel hígítva


Most egy kicsit "besegítettem" néhány csepp ételfestékkel. Az előző képen a bal oldalt látszik a tavalyi szörp, jobb oldalt az idei, a "festett". Bár ez a színezett sem annyira sötét, mint a fenti képeken látszik, vízzel hígítva pedig szinte fehér lett. Igazából ilyen a színe, mint az alábbi képen, ami akkor látszik a legjobban, ha a fény felé tartjuk.


Hozzávalók: 1 liter vízhez 1 nagy csokor levendulavirág, 70 dkg cukor, 1 csapott kiskanál citromsav, néhány csepp piros és kék ételfesték, szalicil.

Elkészítése:
A virágokat leszedtem a száráról, hideg vízbe tettem, és hűtőszekrényben tartottam két napig, közben párszor megkevertem.
Utána hozzáadtam a citromsavat, fél órát állni hagytam. Ekkor kellene, hogy a citromsav kihozza a levendula színét. Ezután forrásig melegítettem, majd leszűrtem, hozzákevertem a cukrot és az ételfestéket. Újra forrástól számítva 5 percig főztem még.
Forrón üvegekbe töltöttem,tetejére késhegynyi szalicilt szórtam, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.
Szódával vagy ásványvízzel kitűnő üdítő meleg nyári napokon. Nagyon finom zamatos, kissé citromos ízű, akár festett, akár festetlen....

A beáztatott virágok

Főzés közben



13 megjegyzés:

  1. Olyan kellemes színe lett! Én is készítettem, még tavaly, de idén is szándékozok, mert nagy sikere volt. A citromsav nekem sem szedte ki a színét, de melegítés hatására szép sötét rózsaszínű lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem melegítés hatására sem lett különösebb színe, ezért "festetem" meg egy kicsit :-)
      Jó befőzést neked is!

      Törlés
  2. Na, megvan a következő szörp, amit kipróbálok! De lenne két kérdésem: mit jelent az egy csokornyi virág és, hogy számít-e hogy mikor szedem le a levendulát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, most nem is tudom, mit válaszoljak. Nekem az egy csokornyi azt jelenti, amennyit a piacon egy csokorba kötve árulnak, mert nekünk nincs kertünk, ahol szedni tudnék. Van aki kisebbet, van aki nagyobb csokrot árul. Én több csokorral is vettem, elég szép nagyok voltak. Egy csokorral még van nekem belőle, most megmértem a szára részénél körben, ahol össze van kötve, pont 10 cm. Nem számoltam meg, de nagyon sok szál, vannak rövidebbek és hosszabbak is közte.
      Akkor szedd le, amikor szépen ki vannak már nyílva, gondolom mostanra már szépen virágoznak mindenhol. Valahol azt olvastam, hogy szárítottból is lehet szörpöt készíteni, de a frissből talán jobb.
      Majd megpróbálok tea ízesítésére is szárítani, biztosan abban is finom.
      Remélem tudtam segíteni, jó szörpözést.

      Törlés
    2. Köszi a választ! Még nem készült el de erősen tervben van, remélem nem maradok le róla. :)

      Törlés
  3. De jó!! Most igazán nagyon szép színe lett...

    VálaszTörlés
  4. Na ezt én is kipróbálom, úgy is van a kertben :) Nagyon szép színe van szerintem!

    VálaszTörlés
  5. A levendulát nagyon szeretem mint növényt az illata miatt,és használom molyok ellen is - bár nincs molyom, de talán éppen azért nem téved hozzám egy sem, mert riasztja a levendula.
    De italt még nem csináltam a virágjából. Valahogy úgy képzelem el, hogy csak az illatszeriparba való, és egyszer olvastam is róla, hogy az étel vagy ital is olyan mintha levendulás szappan lenne. Ezzel is az a helyzet, hogy az ízlések különbözőek. Nem tudok véleményt mondani, mert én még nem kóstoltam italként vagy ételben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor itt az ideje Lívia, hogy megkóstold a szörpöt is :-) Nagyon finom, legalábbis nekünk ízlik. Nekem nem tűnik olyannak, mintha szappan lenne :-)

      Törlés
  6. Még csak ott tartok, barátkozom a gondolattal, hogy levendulát akár süteménybe tegyek, vagy - mint Te is Katalin - szörpöt készítsek belőle:) A tiéd nagyon jól néz ki!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Roza, egy kis adaggal próbálkozz, hátha ízlik majd :-)

      Törlés