2022. november 27., vasárnap

Túrókrémes mákos tekercs - Ádvent első vasárnapjára


A felvágott torta


Felszeletelve...



Ég az első gyertya a kis egyszerű koszorúnkon...



Már évek óta szokásommá vált, hogy Ádvent négy vasárnapjára egy-egy süteményt sütök, illetve ajánlok. Mára - amikor meggyújtjuk az első gyertyát -, ezt a finom süteményt kínálom, de mondhatjuk tortának is, mert nagyon finom krémes, a túró, a citrom és a mák ízkombinációjával. 
 
És a mélyhűtőben felhalmozódott tojásfehérjék hasznosítására is nagyon jó ez a süti 😀.

Hozzávalók a mákos piskótához: 28 dkg tojásfehérje (kb. 8 M-es tojás fehérjének felel meg), 8 dkg liszt, 3,5 dkg darált mák, 10 dk cukor, fél csomag sütőpor, 
a túrókrémhez: 25 dkg krémes túró, 2 dl Meggle cukrász habalap, 140 gramm (egy kis doboz) natúr joghurt, 1 tojás sárgája, 1 kisebb citrom reszelt héja, fél citrom leve, ízlés szerint porcukor (10-15 dkg, ízlés szerint), 1,5-2 kiskanál porzselatin, 
a teteje kidíszítéséhez: egész mákszemek és cukorkagyöngyök..

Elkészítése:
A piskótához tojásfehérjéket kemény habbá vertem, majd apránként belekevertem a cukrot, végül pedig a sütőporral és a mákkal elvegyített lisztet.
A tésztamasszát sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítottam, és előmelegített sütőben kb. 12-13 perc alatt megsütöttem. Ahogy kisült mindjárt kivettem a tepsiből a tésztát, lehúztam róla a sütőpapírt, egy konyharuhára új sütőpapírt tettem és erre fektettem rá a piskótát, amit azonnal feltekertem. Így hagytam teljesen kihűlni.
Közben elkészítettem a tölteléket. A Meggle habalapot habbá vertem, a túrót villával áttörtem, fél dl joghurtban megfőztem a zselatinport, majd az összes túrókrém hozzávalóiból óvatos mozdulatokkal kikevertem a tölteléket.
A piskótát kitekertem, megtöltöttem a túrókrémnek kb. 2/3-ával, majd visszagöngyölítettem tekerccsé. A maradék krémmel bevontam a tekercset, tetejét megszórtam egész mákszemekkel és rózsaszín cukorkagyönggyel.
 
Kb. 2 óra hűtőszekrényben való pihenés után szeleteltem csak fel.

A túrókrém kikeverése

A piskóta készítése...


A piskóta a tepsiben

A piskóta megsülve, konyharuhára kiborítva

megkenve a krémmel, majd jöhet a feltekerése



14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és finom lehet ezzel a vastag töltelékkel. !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Kicsit talán túl sok is volt a töltelék, de nagyon finom volt 😊.

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki ! Habár....mostanra a "drágaságok" sorába emelkedett a hozzávalók ára miatt. Rá se akarok gondolni, hogy mibe kerül majd az én hagyományos grillázsos karácsonyi ajándékom....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Mari, sajnos minden nagyon drága lett, jól meg kell gondolni, hogy mit is vegyünk.... a grillázsos édességek is nagyon finomak lehetnek!

      Törlés
  3. Csodás íz rejlik a vastag "hótakaró" alatt. Ebben a hideg évszakban az ember pont ilyen sütire vágyik.Nagyon hangulatos a háttered, jelzi az ünnep közeledtét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Finom volt, nagyon jól sikerült a krémje. Most ismét lehet gyűjteni a tojásfehérjéket, szeretem belőle a piskótát 😊.

      Törlés
  4. Ez a túrókrémes mákos tekercs gyönyörű. Csodálatos a körülötte levő diszítés is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, finom volt, gyorsan fogyott! Igazi téli sūti, tényleg olyan a krémje, mint a hó 😊.

      Törlés
  5. Hű, ez nagyon finom lehetett! Csodás összeállítás, és milyen szép képek! Nagyon jó ötlet a maradék tojásfehérje felhasználásához. Milyen hasznos, hogy dekában is megadtad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Ani, nagyon finom volt, jól kiérződött rajta a citrom íze - amit nagyon szeretünk 😊.
      A tojásfehérjét már régóta mélyhűtőben gyűjtögetem. A darabszámot nem szoktam feljegyezni, de megmértem, és egy M-es tojás fehérjéje kb. 35 gramm, így ebből könnyű utánaszámolni.

      Törlés
  6. Szuper alkotás! :) A túró és a mák remekül összeillik, biztos isteni finom. Nagyon tetszenek a képek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Vanilin, nagyon finom volt! 😊.

      Törlés
  7. Ilyen szokásnak nekem is hódolnom kellene! :D Persze mindenképp ilyen csodás sütivel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda, Te is nagyon sokat sütsz, és mindig csak finomakat 😊.

      Törlés