2021. június 9., szerda

Töltött pulykamedalion sült édesburgonyával




Két pulykamedalion árválkodott a mélyhűtőben, ami nekünk kettőnknek pont elég volt egy ebédre. Gondoltam megsütöm, de hogy ne legyen olyan egyhangú, megtöltöttem. Azzal, amit a hűtőbe találtam. Így került bele aszalt szilva, alma és sajt, a tetejére pedig füstölt szalonna.
A pulyka medalion csont és bőr nélküli lapockahús. Egy nagyon finom hús, mi szeretjük.

Hozzávalók: 2 pulykamedalion, só, pár szem aszalt szilva, egy kisebb alma, egy darabka sajt (annyi e utóbbi háromból, amennyi a medalionokba belefér), őrölt bors és szárnyasokhoz való fűszerkeverék, kevés zsír, 
a körethez: édesburgonya és pár csepp olaj.

Elkészítése:
A medalionokat felszúrtam, mint egy dagadót, csak ezek sokkal kisebbek 😊. Amennyire tudtam szélesítettem ezt az üreget, hogy minél több töltelék férjen bele. Kívül-belül sóztam, fűszereztem. 
Az almát és a sajtot feldaraboltam, és az aszalt szilvával váltakozva megtöltöttem velük a húsokat. A nyílást hústűvel zártam le.
Egy kis jénait kizsíroztam, beletettem a medalionokat, kis vizet öntöttem alájuk, és az edény fedelével együtt sütőbe tettem. Kis idő múlva megfordítottam őket, és tetejükre szalonnaszeleteket tettem, majd készre sütésig visszatettem a sütőbe.
Közben hasábokra vágtam az édesburgonyát, és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. Megspricceltem olajjal, s ez is mehetett a sütőbe. (Az sült édesburgonyát nem szoktam sózni, nekünk nem hiányzik róla.)
Tálaláskor fatálra halmoztam az édesburgonyát, rá az időközben felszeletelt medalionokat, tetejükre a szalonnával.
Nagyon finom volt!




6 megjegyzés:

  1. Nagyon látványos csodás ételt készítettél, és biztos nagyon finom lehetett. Én még soha nem készítettem édesburgonyát, de láttam és ismerem a piacokat látogatva. Egyszer majd kipróbálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, nagyon finomra sikerült ez a medalion 😊. Az édesburgonyát is nagyon szeretjük. Ami Apukámnál termett az már sajnos elfogyott, de amikor akciós valahol, akkor szoktunk venni. Amúgy irreálisan magas az ára, pedig egy bokor alatt több terem belőle mint a rendes krumplinál, mégis 3x olyan drága....

      Törlés
  2. Nagyon kívánatos finom lehetett!

    VálaszTörlés
  3. A hús-gyümölcs párosítás nálam is kedvenc. Nagyon szép színes is, így először a szemével lakik jól az ember. Bőséges adagnak látszik, ilyet most én is szívesen vacsoráznék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, finom volt. A hús-gyümölcs párosítás nálunk is kedvelt. Ezt az adagot ketten ettük 😊.

      Törlés