2017. október 30., hétfő

Mágnás diós pite



Ezt a finom omlós pitét nemrég láttam meg Neánál, ami rögtön nagyon megtetszett. Kicsit ismerős volt, s mint kiderült, nekem is megvolt ez a recept, majdnem ugyanígy, de még sosem sütöttem meg. Úgyhogy most épp itt volt az ideje, hogy megsüssem és megkóstoljuk, hisz itt az ősz, s ilyenkor kezdődik igazán a dió szezonja.
Nagyon finom, sokáig eláll, persze csak ha közben nem fogy el 😋 
Köszönöm még egyszer kedves Nea!


Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 20 dkg hideg vaj vagy margarin, 10 dkg cukor, 1 tojás, 1 sütőpor, egy csipet só, 1 nagy citrom levének és reszelt héjának fele,
a töltelékhez: 15 dkg darált dió (lehet kicsit több is, nekem majdnem 20 dkg volt), 20 dkg porcukor, 3 tojás, 1 vaníliás cukor, a citrom másik felének reszelt héja, 1 kisebb üveg sárgabarack lekvár,
a tetejére: 1 tojás. 

Elkészítése:
A lisztbe elkeverjük a sütőport, a cukrot, a tojást, a sót, belereszeljük a citrom héját, hozzáadjuk a fél citrom levét, belemorzsoljuk a vajat, és gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk belőle.
Fóliába csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük.
Közben elkészítjük a tölteléket. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a vaníliás cukorral kemény habbá verjük. A sárgáját kikeverjük a cukorral, óvatosan beleforgatjuk a darált diót és a tojásfehérje habját.
A tészta 2/3 részét kinyújtjuk, tepsibe fektetjük (kb. 34x22 cm-es, zománcozott), vastagon megkenjük a lekvárral, és elsimítjuk rajta a diós tölteléket. A maradék 1/3 tésztából vékony rudakat sodrunk, amikből rácsokat rakunk a tetejére. Felvert tojással lekenjük, előmelegített 180°C-os sütőben kb 40 perc alatt készre sütjük. (végezzünk tűpróbát!)
Csak akkor vágjuk kockákra fel, amikor teljesen kihűlt, mert melegen nem szeletelhető szépen.
Aki édesebben szereti, porcukorral meghintve kínálhatja.





13 megjegyzés:

  1. Istenem, mennyire kivanatos! Ezt nekem is meg kell sutnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Juci, jó sütést, és hozzá jó étvágyat kívánok :-)

      Törlés
  2. Hű, ez csodás! Mennyire jó lenne egy szeletbe beleharapni! Ezt én is el fogom készíteni, annyira csábító. :)

    VálaszTörlés
  3. Eszembe jutott, hogy hasonlót már én is készítettem: https://vanilinsuti.blogspot.hu/2016/03/tonkolyos-dios-lekvaros-racsos-sutemeny.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin! Megnéztem a Te diós rácsos sütidet, valóban hasonlítanak egymásra :-)

      Törlés
  4. Tényleg egy kihagyhatatlan őszi sütemény. Nagyon örülök, hogy ízlett. Nálunk az utolsó morzsáig elfogyott, de lesz még ismétlés az ünnepekre.

    VálaszTörlés
  5. Rengeteg dióm van. Egyszer megsütöm ezt is. Nagyon csábító.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ani! Jó sütést, biztos ízlik majd :-)

      Törlés
  6. Igazi, őszi finomság, gyönyörű!

    VálaszTörlés
  7. De szép fotók, szép sütivel! :-) Valamikor én is sütöttem ezt a sütit, de el is feledkeztem róla, pedig nagyon finom! Jó, hogy felelevenítetted! :-)

    VálaszTörlés