2017. október 10., kedd

Csülkös tepsis krumpli



Ilyet, vagyis hasonlót ettünk Telkibányán, a szeptemberi zempléni nyaralásunkon. Nagyon ízlett, így itthon is próbáltam valami hasonlót elkészíteni. 
Hangulatos volt a fogadó, ahova többször is betértünk az egy hét alatt. A fogadóról ebben a bejegyzésemben több kép is látható.....


Hozzávalók: egy hátsó csülök (friss, nem füstölt), 2-3- gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, őrölt kömény, majoránna, vagy aprópecsenye fűszerkeverék, olaj vagy zsír,
krumpli, bazsalikom, csombor, zsálya, vagy sült krumpli fűszerkeverék.

Elkészítése:
A húst kockára vágtam, fűszereztem, a zsiradékon átsütöttem, majd kevés vízzel felengedtem, és fedő alatt puhára pároltam. A végén zsírjára sütöttem.
Közben a krumplit héjában megfőztem, majdnem puhára. Meghámoztam, karikára vágtam, és egy kizsírozott tepsibe fektettem. Sóztam, megszórtam a hozzá szánt fűszerekkel, és előmelegített sütőbe tettem. Mikor már kezdtek pirulni, a tetejére szórtam a húst, és egy rövid időre együtt visszatoltam a sütőbe. Idénysalátával tálaltam.




9 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta nem vagyok éhes de most hirtelen megéheztem!Férjuram ha látná biztos holnapi ebédre ezt rendelné:-))

    VálaszTörlés
  2. Nagyokat nyeltem a fotók láttán, ilyenkor sajnálom, hogy a net nem tud illatokat is közvetíteni. Nagyon jó kis egytál étel, nekem biztosan ízlene.

    VálaszTörlés
  3. Az ilyen ételek a kedvenceink. Éppen a napokban mondta férjem, hogy vegyünk csülköt, megfogadom a javaslatát és elkészítem ezt az ételt. Nagyon guszta lett és biztos, hogy finom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Lívia! Majd kíváncsi lennék, hogy hogy ízlett :-)

      Törlés