2012. november 25., vasárnap

Kandírozott gyömbér


Finom csemegéje lehet az ünnepi asztalnak, de csinos kis üvegben adhatjuk ajándékként is...


Kandírozott gyömbért ettem már, sütöttem is belőle, de eddig még nem készítettem. Gondoltam, nem lehet olyan nagy ördöngösség, talán én is meg tudom csinálni. Szétnéztem az interneten, több oldalt is megnéztem, pontosan már nem is tudom hányat és melyeket, innen is, onnan is merítettem ötleteket - meg hozzáadtam a sajátjaimat -, aztán végül is az alábbi eljárás mellett döntöttem. Mint utólag kiderült, jó választás volt.....

Hozzávalók nálam: 30 dkg friss, nem fás gyömbér, 20-25 dkg kristálycukor + a szóráshoz, citromlé, csipet só.

Elkészítése:
A gyömbért meghámoztam, csíkokra vágtam, és egy csipet sóval feltettem főni annyi vízben, hogy jól ellepje. Forrás után kicsit hagytam főni, aztán leöntöttem róla a vizet. Ezáltal a gyömbér erős csípős íze tompul, kicsit kiázik belőle, de azért mégis érződik rajta a jellegzetes íze. Aki még gyengébben szeretné a csípősséget érezni, az öntse rá egy a második vizet is, főzze kicsit vele, ezáltal kevésbé lesz erős.
Ezután már kevesebb vizet adtam hozzá, apránként - közben kóstoltam -, hozzákevertem a cukrot és a citromlét, majd annyi ideig főztem, mikorra már nem éreztem a gyömbért nyersnek, de még finom roppanós maradt. A végén, mire már teljesen besűrűsödött a szirupban, szűrőkanállal kivettem és kristálycukorba forgattam. 2-3 óra szikkadás után fémdobozba tettem, ahol várja majd hogy elcsipegessük.....

A gyömbér hámozása és darabolása

Főzés a cukorszirupban

Ennyi lett a 30 dkg gyömbérből



10 megjegyzés:

  1. De örülök a receptnek, én is terveztem készíteni! Köszönöm:-)
    Szépek a fotóid, igazi karácsonyi hangulatuk van!

    VálaszTörlés
  2. Sok boldog névnapot kívánok !!!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Gerdi, kedves vagy, hogy gondoltál rám! A gyömbér nagyon finom lett, nem olyan erős, mint amit egyszer készen vettem...

    VálaszTörlés
  4. Kandírozott gyömbért készen már vettem, süteménybe használtam. A házi készítésű még jobb lehet, érdemes lenne kipróbálni! :) És ezzel kellett volna kezdenem, sok boldog névnapot kívánok szeretettel! :)

    VálaszTörlés
  5. Az én konyhámban nem nagyon járt eddig gyömbér, a Jamie -féle ketchupbe kellett csak, de most nagyon megtetszett így nálad:)

    VálaszTörlés
  6. Hankka neked is köszi szépen!
    Kati, próbáld ki egy kis adagon, biztosan ízleni fog :)

    VálaszTörlés
  7. Hogy te miket tudsz! Lehet, hogy kipróbálom majd, de én már többször jártam úgy, hogy fás gyömbért vettem. ki tudja, mióta van a bolt polcán, nem nagyon közismert fűszernövény.

    VálaszTörlés
  8. Marisz, próbáld ki nyugodtan, mert finom, már annak, aki szereti :) Én egy nagyobb darabot vettem, a Sparban. És mivel önkiszolgáló, a darabot kettétörtem, így mindjárt láttam rajta hogy szép friss, és nem fás. Aztán mind a két darabot megvettem :)

    VálaszTörlés
  9. Jajj, de ügyes vagy...én még nem készitettem házilag igy, és receptem sincs. Állandóan készve veszem, és nem is olcsó...hát bizont ki is fogom próbálni a te módod szerint. Milyen nagyszerü ajándék lenne, de én meg sajnálnám ajándékozni. Megtartanám az egészet!

    VálaszTörlés
  10. Én is csak most csináltam először, próbáld ki, biztosan ízlene. Nálunk is elég drága a kandírozott gyömbér, így hátilag készítve azért olcsóbb...

    VálaszTörlés