2025. november 30., vasárnap

Hamis Raffaello golyó


Ma van Advent első vasárnapja, a mai napon kell meggyújtani az első gyertyát, amit este majd mi is megteszünk....

Már hagyománnyá vált nálam, hogy minden évben Advent vasárnapjaira egy-egy újabb süteménnyel, vagy desszerttel lepem meg a családot. Idén egy finom desszerttel készültem.








Hozzávalók a golyók "tésztájához": 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, kb. 10 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 1 tasak vaníliás cukor, 6 dkg vaj vagy margarin, 10 dkg kókuszreszelék, 
a golyók belsejébe: mandulaforgács,
a golyók meghempergetéséhez: kókuszreszelék.

Elkészítése:
A lisztet a tejjel állandó keverés közben sűrű péppé főztem, majd hozzáadtam a cukrot (részletekben, közben kóstolgattam), a vaníliás cukrot és a kókuszreszeléket is. Még 2-3 percig főztem, aztán belekevertem a vajat is. 
Már csak addig hagytam a tűzön, ameddig a vaj elolvadt. Egy-két órára hűtőbe tettem, hogy megdermedjen.
Ezután elkezdtem megformálni a golyókat. Egy evőkanállal vettem a krémből, beletettem pár darab mandulaszeletet. Majd a tetejére még tettem a krémből, és golyóvá gömbölyítettem, amit kókuszreszelékbe forgattam. S el is készült, 33 db lett belőle.
 
A kész golyókat hűtőszekrényben tároljuk, hogy finom hűsek legyen, ameddig el nem fogynak 😋, ami nem tart sokáig.....


Az előkészületek: a kókuszreszelék, a megkevert  kókuszos krém, 
mögöttük a szeletelt mandula

A golyók kialakítása, meghempergetésük a kókuszreszelékben 

Egy golyó aljához ennyi krémet használtam, rajta szeletelt mandulák, 
majd még a krémből tettem a tetejére, és kigömbölyítettem


2025. november 27., csütörtök

Gránátalma szörp


Tálalva....




Különleges és érdekes, de finom ízű szörpöt főztem, gránátalmából, ami Édesapám kertjében termett. Amit elhoztunk, abból egy-két darab már elfogyott, ezekből a szép nagyokból pedig szörpöt készítettem. A gránátalmafáról, virágzásáról és a terméseiből ITT, egy joghurtos desszertnél láthatóak képek.

Hozzávalók: 3 db gránátalma (kb. 70 dkg), 4,5 dl víz, fél citrom leve, 25 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 2-3 cm ujjnyi vastag gyömbér, 1 mokkáskanál borkősav, 
a tetejére: szalicil.

Elkészítése:
A gránátalmákat félbe vágtam, a levüket kipréseltem, a magokat kiskanállal kiszedtem. Majd elkezdtem főzni a levet a magokkal együtt, és hozzáadtam a meghámozott és feldarabolt gyömbért. Csak addig főztem, amíg felforrt, majd elzártam a lángot, és kb. 1 óráig pihentettem.
Ekkor leszűrtem, és ismét elkezdtem főzni. Hozzáadtam a cukrot, több részletben, és kóstolgatva, majd a citromlét is. Mikor felforrt takaréklángon csak egy-két percig főztem még, hozzákevertem a borkősavat.
Gyakorlatilag elkészült. Egy fél literes üvegbe töltöttem, tetejére késhegynyi szalicilt szórtam, a fémkupakkal lezártam, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

A kimaradó 1-1,5 dl szörpöt frissen fogyasztottuk.


A hozzávalók

A félbevágott gránátalmák

A kinyert lé, mellette a magok

A főzésük

A kész szörp, már a pohárban, lehet hígítani csapvízzel, szódával, ásványvízzel,
 ami lehet buborékos és mentes víz. 
De a legjobb - legalábbis nekünk - a szénsavas ásványvíz 



2025. november 24., hétfő

Túrós börek vagy burek


Tálalva

Még felszeletelés előtt...


Közelebbről....



A Balkán kedvelt süteménye a börek, vagy a burek, ami ugyanaz az a finomság, csak országonként másképp hívják. A börek török eredetű elnevezés, míg a burek a volt Jugoszlávia területén elterjedt elnevezés. Rétestésztából készül, sós vagy édes sütemény, amelynek a tölteléke sokféle lehet, például húsos, sajtos, spenótos, túrós....

Néztem az interneten, több helyen is, aztán elkészítettem a saját verziómat. Nagyon finom lett!

Én most egy túrósat sütöttem, megelőlegezve magamnak/magunknak a közelgő névnapomra...  

Hozzávalók egy 24x24 cm-es, levehető oldalú tepsihez: 13 réteslap (bolti, egy tasak tartalma), 
a töltelékhez: 35 dkg túró, 15 dkg tejföl, 8-10 dkg méz (vagy ízlés szerint), 5 dkg mazsola, 1 tojás sárgája, 1 citrom reszelt héja, a réteslapokból 2-3 db összetépkedve, 
a rétegek megkenéséhez: olaj, 
a teteje megkenéséhez: egy felvert tojás fele, harmada.

Elkészítése:
Először a tölteléket kevertem meg, a hozzávalóiból.
Ezután elkezdtem rétegezni a lapokat és a tölteléket. Alulra 2 lapot tettem, köztük megkenve olajjal. 
A tetejére félretettem 4 lapot, a többit pedig elosztottam, 2-3 réteghez.
Minden lapot a továbbiakban is megkentem olajjal, mielőtt rátettem a tölteléket. A tetején a lapokat is megkentem olajjal, de ezek közé kristálycukrot is szórtam. Finom ropogós lett.
A végén megkentem felvert tojással, és előmelegített sütőben szép piros-barnára sütöttem.
 
 
A töltelék hozzávalói

A réteslap és a töltelék rétegezése

Teteje megkenve tojással, lehet sütni




2025. november 21., péntek

Tejszínes gombaleves


Tálalva a leves...


Zsemlekockákkal gazdagítva még tartalmasabb lesz, őszi-téli napokra....



Van már több gombaleves is a blogomon, ez most annyiban különbözik a többitől, hogy tejszínnel habartam be, és a fűszerezése is kicsit eltérő.

Hozzávalók a leveshez: kb. 20 dkg gomba (nálam most barna héjú csiperke), 1-1 fehér- és sárgarépa, egy darabka zellergumó, hagyma vagy sózott hagymakrém, olívaolaj, só, őrölt bors, leves-zöldek: petrezselyem, lestyán és tárkony, 1-2 mokkáskanál Maggi Bors, 
a behabarásához: 1 evőkanák liszt, 1 dl főzőtejszín, 
a galuskához: 1 tojás, só, és liszt, amennyit felvesz a tojás, 
esetleg még: pirított zsemlekocka.

Elkészítése:
A gombát, a répákat és a zellergumót megtisztítottam (a gombák szép frissek voltak, ezért a héjukat rajtahagytam), majd a hagymakrémmel együtt az olajon enyhén sózva megpároltam. Hozzáadtam a borsot és a leves-zöldeket, majd felengedtem kb. 1 liter vízzel. Megkóstoltam, kicsit utánasóztam.
Mikor már majdnem készre főtt, hozzáadtam 1-2 mokkáskanál Maggi Bors fűszerkeveréket savanyítás végett. Ezt Erdélyből szoktuk hozni, nálunk még nem láttam ilyet.
Ezután levettem a tűzről, és megkevertem a a behabaráshoz a lisztet és a tejszínt. A kikevert tejszínhez mertem egy keveset a levesből, hogy azonos hőmérsékletű legyen a levessel, így nem ugrik össze benne a tejszín.
Behabarás után egy kisebb tojásból galuskákat szaggattam a levesbe.

Tálalásnál pedig még pirított zsemlekockát is kínáltam hozzá, így még tartalmasabb lett.


Elkezdődik a zöldségek párolása



2025. november 18., kedd

Gránátalmás-banános joghurt, müzlivel és mézzel


A desszert gránátalmával.....

....és még anélkül...


És egy közelebbi kép


Csak egy ötlet, egy egyszerű desszert, délutánra, estére, vagy egy egészséges reggelire...... vagy bármikorra 😋.
Nálam az alapját most görög joghurt és egy őszibarackos joghurt adta, vegyesen, mézzel édesítve, rajta egyik kedvenc gyümölcsöm a banán, mellette egy finom mogyorós-mézes müzli, és az egészet megkoronázta a gránátalma, magjaival és a pikáns levével, ami Apukám kertjében termett.

Hozzávalók: görög joghurt, vagy gyümölcsös joghurt, vagy mindkettő vegyesen (mint most nálam), méz, banán, gránátalma, mogyorós-mézes müzli (bolti).

Elkészítése:
A desszertet talpas kelyhekben tálalta. Alul a görög joghurt, rá az őszibarackos joghurtból kanalaztam,. az egészre ízlés szerint mézet csurgattam. Tetejére banán szeleteket tettem, müzlit, és gránátalma magokat is, majd a szép piros, pikáns levéből is csurgattam rá.
 
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a könnyed desszerteket, amit bármilyen gyümölcsökkel lehet gazdagítani.
 

Mözsön a gránátalmafa nyár elején, még amikor virágzott....

....és virágja közelebbről

Már szép nagyok az almák, július közepére...


Megsárgult levelekkel, november elején.....

...és az idei szép termés....