2014. október 7., kedd

Vörösboros szilvaleves


Finom, őszies leves, bár gyerekeknek nem ajánlatos a bor miatt.

Hozzávalók 2-3 tányérhoz: 25 dkg szilva, 1,5-2 dl édes vörösbor, 3-3,5 dl víz (hogy összesen 5 dl legyen a folyadék), 2-3 evőkanál cukor, néhány szem szegfűszeg, 2-3 darabka fahéj, esetleg csillagánizs is, 2 dl natúr joghurt, 1-2 kiskanál étkezési keményítő, 1-2 kiskanál citromlé (ízlés szerint), 
tálaláskor: tejszínhab, esetleg a díszítéshez 1-2 levélke menta vagy citromfű.

Elkészítése:
A kimagozott, feldarabolt szilvát a borral, vízzel, cukorral és a fűszerekkel puhára főztem.
Ezután a fűszereket eltávolítottam, az egészet botmixerrel pépesítettem, majd a héjakat leszűrtem, hogy szép sima levest kapjak. A joghurtban elkevertem a keményítőt, hozzáöntöttem a leturmixolt léhez és felfőztem még egyszer, majd citromlével ízesítettem.
Ha nem elég édes, még adhatunk hozzá cukrot.
Jól lehűtve tálaltam, ekkor a már tányérban lévő levesre kis tejszínhabrózsát nyomtam és mentalevéllel díszítettem.



14 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet, sőt, mentás ízesítéssel is el tudnám képzelni. Szerintem gyerekek is ehetnek belőle, hiszen főzés során az alkohol eléggé elpárolog, csak az aromája marad meg. A húsra is ha öntünk, megeszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Edith! Próbáld ki, mert tényleg finom :-)

      Törlés
  2. Iszonyat finom lehet, fantasztikusan hangzik és néz ki! Kipróbálós nagyon... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Próbáld ki, nagyon finom, krémes ízű :-)

      Törlés
  3. Imádom a szilvát gyümölcsként is, főzök is bőven lekvárt fűszeresen, borosan, süteményt is szeretem, na és a leves is finom belőle. A Tiéid biztos az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Lívia! A szilvalekvárt én is fűszeresen szoktam eltenni, és van amikor almával dúsítva. Az is nagyon finom.

      Törlés
  4. Imádom a gyümölcsleveseket. Szerintem ez is megér egy misét! :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is megér!!! :) Nagyon finom!

    VálaszTörlés
  6. Én szeretem a szilvát is meg a vörösbort is, biztosan finom. :) Megakadt a szemem a szamócás tányérodon, nagyon cuki. :)

    VálaszTörlés
  7. Katalin, amint észre vettem te sem postoltál már legalább két hete, mint én is...néha nem jön a bloggolás olyan kőnnyen.
    Imádom ezt a finom szilva levest, vőrős bor benne, fantasztikus pikáns izet ad hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elisabeth!
      Katalinnak azért nincsenek egy ideje új bejegyzései, mert agyvérzéssel kórházba került, már lassan 3 hete. Szerencsére az állapota elég gyorsan javul, de még jó pár hétre szükség lesz, mire hazajöhet.
      Katalin helyett - a férje, Feri

      Törlés
    2. Kedves Feri!
      Most vettem észre a válaszodat, gondoltam hogy vissza lapozok Katalin kommentja után. Köszönöm szépen az értesitésedet, és persze borzasztóan meg renditve érzem magam a szomoru hirtelen betegség után...az agy vérzés egy nagyon komoly betegség, és hosszu hónapokra van szükség a gyógyulásra! Hál Isten hogy már tul lett rajta Katalin, és persze sok pihenésre van szüksége. Annak örülök hogy egy jó, és kitartós férje van mellette!
      Üdv. Elisabeth

      Törlés
  8. Jobbulást kívánok, Katalin gyógyulj meg hamar! Ölellek, puszillak. Kedves Feri, kitartás!!!! Rendbe fog jönni!!!

    VálaszTörlés
  9. Mindennap megnéztem az oldalát, és most akartam írni, és megkérdezni, hogy mi van vele.Döbbenten olvastam, hogy mi történt vele. Mielőbbi gyógyulást kívánok. Szeretettel gondolok rád kedves Katalin. Meg fogsz gyógyulni.

    VálaszTörlés