2014. szeptember 15., hétfő

Salátavariációk jégsalátából


Kicsit hosszabb távollét után ismét itt vagyok. Horvátországban, Közép-Dalmáciában töltöttünk 8 gyönyörű napot, amelyről majd pár nap múlva készítek egy kis összeállítást.

Most háromféle, saját ötletből született salátát szeretnék bemutatni, melyek még augusztus végén, illetve szeptember elején készültek.
Szeretem a jégsalátát, mert sokféle képen felhasználható, sokáig eltartható, és jó ropogós az állaga. Most  Inkább csak ötletnek szántam, ezért mennyiséget nem írok. Ki-ki annyit készíthet belőle, amennyit meg szeretne enni, s olyan összetevőkkel, arányokkal, melyek az ízlésének megfelelnek.


Tonhalas saláta



Hozzávalók: jégsaláta, kígyóuborka, paradicsom, morzsolt csemegekukorica, só, fetasajt, olívabogyó, tonhal konzerv, friss rozmaring,
az öntethez:
borecet, citromlé, porcukor, zöldfűszeres saláta dresszing por vagy salátákhoz való fűszerkeverék.

Elkészítése:
A salátát, uborkát, paradicsomot feldaraboltam, hozzászórtam a kukoricát, enyhén sóztam, egy tálban összekevertem, és meglocsoltam az öntet hozzávalóiból ízlés szerint elkevert dresszinggel. A tetejére morzsoltam a tonhalat, megszórtam a feta darabkákkal és az olívabogyóval. Egy-két szelet uborkát és salátadarabkát is tettem még a tetejére, hogy szép zöld legyen a saláta.... Egy rozmaring ágacskával díszítettem, de apróra vágva meg is hinthetjük vele a salátánkat, finom ízt ad neki.
Friss zsömlével tálaltam.


Sonkás-tojásos saláta tartármártással



Hozzávalók: jégsaláta, főtt-füstölt sertéscomb sonka, főtt tojás, kígyóuborka, paradicsom, fetasajt, só, olívabogyó,
a tartármártáshoz: majonéz, tejföl, porcukor, mustár, só, őrölt bors.

Elkészítése:
A tartármártást elkészítettem a hozzávalóiból, majd belekevertem az apróra vágott salátát, sonkát és egy tojást. Tetejét negyedekbe vágott tojással és paradicsommal, uborkaszeletekkel, fetasajtdarabokkal és olívabogyóval díszítettem.
Friss, ropogós sajtos bagettel tálaltam.


Sonkás saláta mustáros öntettel és aludttejjel



Hozzávalók: jégsaláta, főtt tojás, főtt-füstölt sertéscomb sonka, paradicsom, piros húsú paprika, kígyóuborka, só, friss bazsalikom,
az öntethez: mustár, citromlé, kevés olívaolaj, porcukor, zöldfűszeres saláta dresszing por vagy salátákhoz való fűszerkeverék.

Elkészítése:
A salátát, uborkát, paradicsomot, paprikát felszeleteltem, enyhén sóztam, és az öntet hozzávalóiból ízlés szerint elkevert dresszinggel meglocsoltam. A tojást és a sonkát feldaraboltam, majd az előzőekhez kevertem. Tálalás előtt aprított bazsalikommal megszórtam, és lila bazsalikom levelekkel díszítettem. Hozzá házilag készített aludttejet és friss kiflit ettünk. Nagyon finom volt.



2014. szeptember 1., hétfő

Rántotta gazdagon - ahogy mi szeretjük



Tudom, nincs olyan ember, aki ne tudna rántottát készíteni, ezért nem is főleg a recept miatt kerül fel, inkább csak meg szeretném mutatni, hogy nálunk hogy készül a rántotta. Kovászos vagy savanyú uborkával, paprikával, paradicsommal, erős paprikával, friss kenyérrel és egy pohár finom, jól behűtött sörrel kiváló vacsora lehet....

Hozzávalók: tojás (személyenként 2 vagy több), só, ízlés szerint hagyma, füstölt szárazkolbász, piros húsú paprika, húsos- és kenyérszalonna, esetleg még gomba, ez utóbbi most nem volt itthon nekem.

Elkészítése:
A hozzávalókat felszeletelem és egy teflon serpenyőben megpirítom. Ha elég zsíros a szalonna nem is adok hozzá zsiradékot. A tojásokat felverem, sózom, s ráöntöm az előzőekre. Közepes, vagy nagy lángon kevergetve készre sütöm.

A hagyma, kolbász, paprika és a szalonnák sütögetése....

...majd a tojás hozzáöntése



2014. augusztus 29., péntek

Túró Rudi szelet





A recept a "Receptek a Nagyitól" sorozat "Túrós sütik, desszertek" című füzetkéjéből való, amiket a SPAR áruházakban lehet kapni. Néhány megvan nekem is belőle.
Kicsit változtattam rajta, a hozzávalóknál a saját változatom olvasható.

Hozzávalók a tésztához: 24 dkg liszt, 15 dkg margarin, 1 tojássárgája, 15 dkg cukor, 1 dl tejföl, 3 kiskanál kakaópor (nem cukrozott), 1-2 késhegynyi szódabikarbóna,
a töltelékhez: 50 dkg túró, 25 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 3 tojássárgája, 4 tojásfehérje (a negyedik az, ami a tésztánál megmaradt), 2-3 evőkanál gríz,
a tetejére: 12-14 dkg csokoládé, diónyi vaj,
a díszítéshez: tejszínhab, gyümölcsök.

Elkészítése:
Először a tésztát készítjük el. A cukrot a margarinnal, a tojássárgájával és a tejföllel habosra keverjük. Hozzáadjuk a szódabikarbónával és a kakaóval elkevert lisztet és tésztává gyúrjuk.  Kisodorjuk, és jól kivajazott őzgerincformába simítjuk a tésztát úgy, hogy a töltelék betöltése után a tészta szélei a tetejére visszahajthassuk.
Elkészítjük a tölteléket. A túrót alaposan áttörjük, majd a cukrokkal és a tojássárgájákkal simára kikeverjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és laza mozdulatokkal belekeverjük a túrós krémbe. Hozzáadjuk még a reszelt citromhéjat és a grízt is, majd megtöltjük vele a formába elhelyezett tésztát.
A tészta fennmaradó részeit jobbról és balról ráhajtjuk. Előmelegített sütőben megsütjük.
Ha kihűlt kiborítjuk, és a gőzfürdőben megolvasztott, diónyi vajjal elkevert csokoládéval - ecset vagy kenőtoll segítségével - bevonjuk.
Tálaláskor tejszínhabbal és gyümölcsökkel díszíthetjük.
 
A tészta az őzgerincformában

Már benne van a töltelék is

A szélek ráhajtva

A kisült, kiborított sütemény

Csokival bevonva



2014. augusztus 25., hétfő

Zsemlegombóc


A gombócok....

...és tálalva a vadassal

Nem igazán gombócok, inkább galuskának néznek ki, de finom lágyak, könnyűek, és még két nap múlva sem keményednek meg. Most vadasan elkészített pulykamellel tálaltam, ami már fent van a blogomon, itt látható, olvasható.
Aki nem ismeri ezt az élesztős változatot, és nem törekszik a szabályos kerek gombócokhoz, annak érdemes kipróbálni, mert sokkal könnyebbek, kevésbé sűrűek lesznek, mint élesztő nélkül, hagyományos módon.

Hozzávalók: 3 szikkadt zsemle, tej, liszt, 2 tojás, só, 1 dkg élesztő.

Elkészítése:
A szikkadt zsemléket kockákra vágjuk, és serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk. Ezután leöntjük annyi tejjel, amennyi ellepi, és kb. 15 percig állni hagyjuk, hogy a zsemle jól megszívhassa magát. Utána hozzáadjuk a tojásokat, az élesztőt is belemorzsoljuk, ettől könnyebb lesz a gombócunk.
Fél órát állni hagyjuk, majd sózzuk, és annyi lisztet keverjünk hozzá, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. 10 percig még állni hagyjuk, majd forrásban lévő sós víz­ben 5-10 perc alatt kifőzzük a gombócokat.
Mivel én lágyabb tésztát készítek - hogy lazább, könnyebb gombócokat kapjak -, így nem tudok gombócokat formálni, hanem evőkanállal szaggatom bele a forrásban lévő vízbe.
Aki mégis gombócokat szeretne formálni belőle, az több lisztet adjon hozzá, hogy sűrűbb legyen a tészta. De szerintem így sokkal finomabbak....

A megpirított zsemlekockák

A tészta keverése



2014. augusztus 19., kedd

Padlizsános-cukkinis lecsó




Cukkini lecsót főztem már, gondoltam kipróbálom padlizsánnal is, hisz rossz nem lehet. Jó választás volt, mert nagyon finom lett. A hagyományos lecsót általában tojással szoktam még sűríteni, ebbe most nem tettem, úgy éreztem ehhez nem hiányzik. Mellé tarhonyát készítettem, de tálalható rizzsel is, aki azt jobban szereti.

Hozzávalók: 1 közepes padlizsán, kb. 30-35 dkg, 1 kis cukkini, kb. 18-20 dkg, 30 dkg paradicsom, 2-3 tölteni való paprika, aminek egy része lehet piros, 2 közepes hagyma, ízlés szerint só, bors, törött paprika, egy darab füstölt szárazkolbász, zsír vagy olaj.

Elkészítése:
A hagymát negyedekbe vágtam, majd vékonyra összeszeleteltem és a zsiradékon megdinszteltem. Hozzáadtam a felszeletelt paprikát, a hámozott, feldarabolt padlizsánt, és a héjas, darabokra vágott cukkinit is. Sóztam, borsoztam, rövid ideig együtt pároltam, majd hozzákevertem a cikkekre vágott paradicsomot is. Megszórtam paprikával, tetejére raktam a karikára vágott kolbászt, és fedő alatt készre főztem.

Elkezd főni a lecsó - a paradicsom még nincs benne

Már a paradicsommal