2017. május 13., szombat

Hagymatokány puliszkával



Az Ízőrzők mezőtárkányi műsorában láttam, és ott tetszett meg a hagymatokány készítése. Azt hiszem ebben a műsorban hallottam azt is, hogy lehet ízesíteni, gazdagítani gombával is, ezért így próbáltam ki. Egyszerű étel, mégis finom lett a puliszkával és a friss salátával...

Hozzávalók nálam: 25-25 dkg lila- és vöröshagyma, 1 dl paradicsomlé vagy egy nagyobb paradicsom, 2-3 kiskanál házi gulyáskrém, só, olaj, ízlés szerint pirospaprika, őrölt bors, valamint pár szem gomba,  
a puliszkához: kb. 15 dkg kukoricadara, só, fél liter víz.

Elkészítése:
A hagymákat és a gombát megtisztítottam, félbevágtam, és karikára illetve szeletekre vágtam. Nagyobb serpenyőben olajat hevítettem, rádobtam a hagymát, sóztam, és üvegesre dinszteltem, majd hozzáadtam a gombát is, és együtt pároltam még. Őrölt borssal és paprikával ízesítettem, felöntöttem kevés vízzel, és elkezdtem főzni. Nemsokára hozzáadtam a paradicsomot és a gulyáskrémet is, majd készre főztem.
A puliszkához a vizet felfőztem, sóztam, és apránként beleöntöttem a kukoricadarát. Állandó keverés mellett főztem, míg be nem sűrűsödött.




2017. május 10., szerda

Marhalapocka vadasan


Sok szafttal a legfinomabb - most csak azért van rajta ilyen kevés, hogy látszódjon a hús is 😊

Egy egyszerű, pácolás nélkül készült vadas, sok krémes, csipkebogyó lekvárral ízesített szafttal...

Hozzávalók: 60 dkg marhalapocka, 3-4 nagyobb sárgarépa, 2 fehérrépa, 1 kisebb-közepes zellergumó fele, 1 nagyobb alma, 1 nagy fej vöröshagyma, vagy 2 közepes méretű, 2 gerezd fokhagyma, olaj, só, őrölt bors, pár szem szemes bors, borókabogyó és szegfűbors, 2 babérlevél, mustár, pici cukor vagy méz, pár csepp citromlé, 1 db erőleves- vagy húsleveskocka, ízlés szerint pár kanál csipkebogyó lekvár, 1 kis doboz tejföl.

Elkészítése:
A hússzeleteket sóztam, borsoztam, kevés olajon mindkét oldalukat elősütöttem, majd félretettem. 
A megmaradt olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát, majd hozzáadtam a darabolt zöldségeket, almát és a fokhagymát, valamint a mustárt, a leveskockát és a fűszereket. Felengedtem vízzel, és elkezdtem főzni. Megkóstoltam, és ízlés szerint mézzel és citromlével ízesítettem még. Ezután kis lángon addig főztem, míg a hús meg nem puhult. 
Ha kellett, főzés közben pótoltam az elfőtt vizet, de mindig csak keveset öntöttem hozzá - ha van kéznél, 1 dl fehér bort is adhatunk hozzá. Valamint kóstolgattam még, s ha valamelyik fűszerből vagy ízesítőből hiányzott még, akkor abból tettem még bele.
Mikor elkészült, kivettem a hússzeleteket. A zöldségeket botmixerrel pépesítettem, hozzákevertem a tejfölt és a csipkebogyó lekvárt, majd újra felforraltam.
A szafttal pedig bőségesen meglocsolva, csavart csőtésztával tálaltam.




2017. május 6., szombat

Rizskoch "eperlángokkal"



Ismét játék van Aninál, "Ünnepek, jeles napok! Süssünk piros-sárga süteményt pünkösdre!" címmel. Olyan süteményeket, desszerteket vár, amelyek piros-sárga színűek, s így a pünkösdhöz kötődő lángnyelveket szimbolizálják. Erre az alkalomra sütöttem a kedvenc rizskochomat, most vanília öntettel és a már kapható friss piros eperrel....


Hozzávalók a rizskochhoz: 25 dkg rizs, 4 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg cukor, 3/4 liter tej, 4 tojás, 1 citrom reszelt héja, a tepsi kikenéséhez vaj vagy margarin, 
a vaníliás öntethez: 1/2 liter tej, 2 tojássárgája, 8 dkg cukor (vagy ízlés szerinti mennyiség), kb. fél zacskó vaníliás puding, 2 tasak vaníliás cukor, és esetleg hogy sárgább legyen pár csepp ételfesték,
a tetejére: friss eper.

Elkészítése:
Először a vaníliás öntetet készítettem el, hogy legyen ideje lehűlni. A tojássárgájákat kikevertem a cukorral és a pudingporral. (Ha nagyon sűrű lenne, egy kis tejet adhatunk hozzá.) Hozzáöntöttem a többi tejet, a vaníliás cukrot, és simára kevertem. Állandó kevergetés közben kis lángon besűrítettem. Majd levettem a tűzről, és sárga ételfestékkel kicsit megszíneztem, hogy szebb sárga legyen. Amikor kihűlt, hűtőszekrénybe tettem. Ezután kezdtem hozzá a rizskochhoz...
A rizst feltettem főni annyi vízben, hogy épp csak ellepje. Amikor a vizet magába szívta, hozzáadtam a vajat, beleöntöttem a tejet, majd puhára főztem, és kihűtöttem. 
A tojások sárgáját a cukorral kikevertem, hozzáadtam a citrom reszelt héját, a kihűtött rizst és a tojásfehérjék felvert habját. Óvatosan jól átkevertem. Beleöntöttem egy alaposan kikent tepsibe, és előmelegített sütőben megsütöttem.
Tálaláskor a szeleteket bőségesen meglocsoltam a vaníliás öntettel és a friss eperrel díszítettem.

Nagyon finom lett az öntettel - melegen, langyosan és hidegen egyaránt -, talán még jobb is, mint sárgabaracklekvárral, mert mi eddig csak avval ettük...




2017. május 5., péntek

Bazsalikomos pirított csirke



Egy finom pikáns csirkeétel, aminek a receptjét a III. kerületi Lokál Extra című ingyenes újságban találtam, wokban készített ételek között, s némi változtatással el is készítettem....

Hozzávalók: 50 dkg csirkemell, 2-3 evőkanál olívaolaj, 2-3 evőkanál durvára vágott fokhagyma, 1 vöröshagyma, 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér, 2 kávéskanál cukor vagy méz, 3-4 evőkanál szójaszósz, 1-2 kiskanál sűrített paradicsom, ízlés szerint wok fűszerkeverék és szárított morzsolt bazsalikom, 2 kávéskanál csiliszósz,
a tetejére tálaláskor: 1 marék friss bazsalikom.

Elkészítése:
Az olajat felforrósítjuk, rádobjuk a csíkokra vágott csirkemellet, a felszeletelt hagymát, a fokhagymát és a gyömbért, majd 3-4 percig pirítjuk. Hozzáöntjük a szójaszószt, így is pirítjuk még 2-3 percig, majd fűszerezzük, és hozzáadjuk a többi hozzávalót. Felengedjük kevés vízzel, és fedő alatt, kis lángon kb. 15-20 percig pároljuk. Tálaláskor megszórjuk a friss bazsalikomlevelekkel.
Párolt rizs illik hozzá.

Nagyon finom volt, de hát mi szeretjük a csípős, kínai jellegű ételeket....




2017. május 3., szerda

Mákos zserbó



Vanilinnál láttam meg nemrég a mákos zserbóját, és mindjárt kedvet kaptam hozzá. Tőle jött az ötlet, mert gondoltam hogy nagyon finom lehet.
Én a saját sütőporos tésztareceptem szerint készítettem, a tetejére kakaós mázzal. Már hosszú évek óta így sütöm a zserbót, de eddig mindig csak diós-sárgabarackos töltelékkel. De ez a mákos most jó választás volt...


Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt, 15 dkg cukor, 20 dkg margarin, fél tasak sütőpor, 1 tojás sárgája, kb. 2-3 evőkanálnyi tejföl,
a töltelékhez: egy fél literes üvegnyi meggy- vagy szilvalekvár, (esetleg egy kicsit több), kb. 16-20 dkg darált mák (vagy amennyit a lekvár megkíván), ízlés szerint cukor,
a tetejére: 12 dkg porcukor, 2 púpozott kiskanál jó minőségű keserű kakaópor, 1 tojás fehérje, diónyi vaj vagy margarin.

Elkészítése:
A tésztához valókat összegyúrjuk, annyi tejföllel, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. 
Három részre osztjuk, egyenként kisodorjuk őket. Az első lapot tepsibe tesszük (normál méretű, zománcozottba), megkenjük a lekvár felével (nálam most meggy- és szilvalekvár keverékével készült, nagyon finom, pikáns íze lett), erre szórjuk az ízlés szerint megcukrozott darált mák felét, ismét egy tésztalap kerül rá, majd a maradék lekvár és mák. Rátesszük a harmadik lapot, villával megszúrkodjuk, és előmelegített sütőben mérsékelt lángon megsütjük. 
Ha már háromnegyedig megsült, kezdhetjük készíteni a kakaós mázat. A tojásfehérjében simára keverjük a porcukrot és a kakaóport. Egy diónyi lágy vajat vagy margarint adunk hozzá, és a készre sült zserbó tetejére kenjük. Ezután már nem tesszük vissza a sütőbe.
Csak akkor szeleteljük fel, ha a máz már megszilárdult rajta.