Ezt a receptet Apukámtól kaptam, ő pedig szintén úgy kapta, egy ismerősétől, otthon Mözsön. Annyira hihetetlen volt számomra első hallásra, és persze különleges is, hogy gyorsan nekiláttam kipróbálni.
Hogy milyen lesz a végeredmény egy-két vagy három hónap múlva, vagy esetleg még később, nem tudom. Remélem sikerülni fog! Állítólag nagyon finom, ropogós marad.
Mindenesetre az első napok zavarossága után már szépen letisztult, úgyhogy jónak látszik.
Már 2 és fél hete tettem be az uborkákat az üvegbe, másnapra mindjárt zavaros lett, aztán kb. egy hét után kezdett tisztulni, és tegnapelőttre már ilyen szép lett, mint ahogy az első és az utolsó kép mutatja...
Hozzávalók: uborka, liszt, kapor, só, csapvíz, szalicil.
Elkészítése:
Az üveg aljára tettem a friss kaprot, rá csak egy csapott evőkanál lisztet szórtam. Nekem ebbe az üvegbe csak 4 db uborka fér, de egy nagyobb üvegbe 7-8 vagy 9 uborkához egy púpozott liszt kell.
Utána beleállítottam az uborkákat, amiket egyszer hosszában bevagdaltam, de ez nem szükséges.
Felöntöttem sós vízzel: 1 liter csapvízhez egy evőkanál só - majd teleöntöttem vele az üveget. Én a biztonság kedvéért előtte felforraltam a vizet, majd hagytam kihűlni.
Az üveget lefedtem frissentartó fóliával, rászórtam a szalicilt, tetejére még egy fóliát tettem, majd lezártam a fémkupakkal, és utána már beállítottam a sötét kamrába.
Eredetileg nátrium-benzoáttal elkészítve szólt a recept, de mivel én nem szeretem és nem is használom, ezért szalicilt tettem rá.
Ha nem ismeritek még, próbáljátok ki, egy próbát mindenképpen megér..... De ha valaki ismeri, és már tett is el így uborkát, írja meg, kíváncsi lennék rá 😄....
![]() |
Az üveg alján a kapor.... |
![]() |
....és rajta a liszt |
![]() |
Az öveg tetején a fólia, rajta a szalicil |
![]() |
Már a fémkupakkal is lezárva |
![]() |
Másnapra ilyen zavaros lett |
![]() |
Egy hét múlva kezdett tisztulni |
![]() |
Ezt a képet ugyanakkor készítettem, mint a felette lévőt, csak mellé tettem egy normál kovászos uborkát, ami friss fogyasztásra készült |
![]() |
Ez a fotó pedig 2 és fél hét után készült, most ilyen..... Az üveg jobb oldalán látszó növény nem az üvegben van, csak az erkélyen egy cserepes krizantém levei tükröződnek rajta 😂 |
Nagyon szép letisztult lett biztos finom lesz majd. Szívesen tennék egy próbát ha lenne friss kapor és ilyen szép uborkák itt a közelemben.
VálaszTörlésKöszönöm Éva, én is remélem, hogy finom lesz. Ha mégis kapsz szép uborkát és kaprot, próbáld ki te is.
TörlésErre én is kíváncsi vagyok, mert vizes uborkát szoktam eltenni. Az is olyan, mint a kovászos, de nincs benne se liszt, se kenyér. Idén kimaradt, de itt a recept. Igaz, hogy már a hideg miatt nem aktuális, habár ki tudja. Én mindig nyáron szoktam elrakni. Nem kell bele tartósító. https://korsocska.blogspot.com/2014/07/vizes-uborka-telire-tartosito-nelkul_22.html
VálaszTörlésKöszönöm Ani, én is kíváncsi leszek rá. Ebben az a jó, hogy nem kel neki a napsütés.
TörlésMegnéztem a te uborkádat, finom lehet az is. És ilyen sokat szoktál mindig eltenni? Igaz, ha többen vagytok rá, és fincsi is, akkor gyorsan fogy.
Én sem ismertem ezt a variációt, de már túl vagyok a savanyúságok eltevésén...talán jövőre kipróbálom.
VálaszTörlésÉn is tettem el már idén más féléket, de ezzel az egy üveggel azért mégis megpróbálkoztam, mert eddig nem ismertem. Ha jó lesz, biztos gyorsan fog elfogyni.
TörlésMég soha nem hallottam erről a receptről, de nagyon kíváncsi leszek a roppanosságára és az ízére is. Letisztulva nagyon guszta az üvegben.
VálaszTörlésKöszönöm Éva, nekem is ismeretlen volt eddig. Most nagyon szép, majd meglátjuk, mi lesz később. Az igaz, hogy egy hűs kamrában, vagy szuterénben biztos jobb helye lenne neki, nálunk sajnos minden helység azonos hőmérsékletű....
Törlés