2022. november 4., péntek

Zelleres birsalma krémleves, pirított dióval






Egy pikáns, számunkra kissé különleges ízvilágú, de finom őszi leves.....

Hozzávalók: 1 kisebb zellergumó, 2 közepes birsalma, 2 kis gyöngyhagyma, 1-2 kiskanál olívaolaj, 1-2 késhegynyi szerecsendió, pár csipet só, 1 dl főzőtejszín, ízlés szerint cukor (nem sok, hogy ne legyen annyira édes mint egy gyümölcsleves), 3 szem szegfűszeg, 9-10 dl víz,
a tetejére: néhány darab a levesben főtt birsalma darabokból, pár szem dió, és egy-két csipet kurkuma.

Elkészítése:
A hagymát kis kockákra vágtam, majd az olíva olajon megdinszteltem. Közben hozzáadtam a kis darabokra vágott zellert is. Felengedtem a vízzel, sóztam, 1-2 késhegynyi szerecsendiót is adtam hozzá, majd addig főztem, ameddig a zeller félpuhára nem főtt.
Ekkor tettem bele a kockákra vágott, héjas birset. Enyhén cukroztam, beleszórtam a szegfűszeget is, és készre főztem.
Hagytam hogy kicsit hűljön, majd félretettem a birs darabokból a tálaláshoz, és az egész levest botmixerrel pépesítettem.
Hozzáöntöttem a tejszínt, egyet forraltam rajta, és már elkészült.

Tálaláskor elosztottam a tálkákban a birs darabkákat, megszórtam egy-két késhegynyi kurkumával, meglocsoltam pár csepp tejszínnel, és a már korábban megpörkölt dióból is szórtam a leves tetejére.

A hozzávaló zöldségek, gyümölcsök



4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, szeretem a birsalmát és a zellert is így a kettő együtt csakis jó lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, a zeller és a birs együttes íze nekem kicsit szokatlan volt, de finom volt, főleg a férjemnek ízlett 😀

      Törlés
  2. A birsalmalevest nagyon szeretjük, épp ezért igencsak felcsigázott ez a recept. Mindenképp el fog készülni minálunk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom ízkavalkád, pont ilyen hűvös őszi napokra 😀.

      Törlés