2022. november 9., szerda

Kacsazsíros-hagymás pogácsa - Márton napra






Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy hagymás pogácsát süssek. Most, hogy beköszöntött az ősz, hűvösebbek a napok, a sütőt direkt jó begyújtani. Az is adja a kellemes meleget, a finom illatokat és persze a jó ízeket... 
 
Ezeken a hűvös őszi napokon, estéken jól esik elmajszolni belőlük egy forró tea mellett, de kiváló vendégvárónak bor- vagy sörkorcsolyaként. És aktuális lehet a közelgő Márton napra is, egy pohár bor kíséretében.

Hozzávalók, a tésztához: 28 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 0,5 dl tej,1 kiskanál cukor, 8-9 dkg kacsazsír, 1 egész tojás, 1 kiskanál só, 2 evőkanál tejföl,  
a töltelékhez: 1 db nagyobbacska vöröshagyma (kb. 10 dkg), kevés kacsazsír a dinszteléséhez, só, őrölt bors,
tetejére: 1 tojás és reszelt sajt.

Elkészítése:
Az élesztőt felfuttattam a cukros langyos tejben, majd a többi tészta hozzávalóval bedagasztottam géppel, kb 8-10 perc alatt. Ezután hűvös helyre tettem, most ősszel az erkélyre.
Közben elkészítettem a tölteléket. Kevés kacsazsíron megdinszteltem az apró kockákra vágott hagymát, amit sóztam, borsoztam. Mikor kicsit kihűlt, behoztam a tésztát. Kisodortam, és megkentem a dinsztelt hagymával, majd hajtogattam. Először alulról felfelé, azután rá felülről lefelé, utána a bal harmadát a tészta tejére, és rá a jobb harmadát.
Ezután a tésztát ismét kitettem a hűsre 20-25 percre, és még egyszer megismételtem az előbbi hajtogatás. Megint kitettem az erkélyre, 45 percre.
Ekkor már jött a végleges kisodrása, kb. 1,5 cm vastagságúra. Tetejét bevagdostam, és pogácsaszaggatóval kiszúrtam. Tepsibe tettem, a sütőt begyújtottam, tetejüket megkentem tojással és megszórtam reszelt trappista sajttal. 23 db lett belőle.
A forró sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt kisültek.

Hűvös őszi napokon, estéken jól esik elmajszolni belőlük, de kiváló vendégvárónak sör- vagy borkorcsolyaként, és a közelgő Márton napra is aktuális lehet.

A kisodort tészta megkenése a dinsztelt hagymával

A megkelt tészta

A pogácsák kiszaggatása

Tepsiben


ötlet: innen, némi változtatásokkal.




12 megjegyzés:

  1. Ó de csodásak, most elfogadnék belőle 1-2 darabot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, szívesen megkínálnálak vele, ha nem lennénk ilyen messze egymástól 😊!

      Törlés
  2. Csodás kacsazsíros-hagymás pogácsát sütöttél. Mi is szeretjük az ilyen pogácsát, különösen a férjem. Elfogadnék én is belőle egy párat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Lívia, téged is szívesen megkínálnálak vele, de sajnos már elfogyott 😊.

      Törlés
  3. Én ilyent még sosem sütöttem igaz, kacsát se, nálunk valahogy ez nem volt divat...érdekes, hogy az ember sok gyerekkori étkezési "szokását" egy életen át viszi magával. Tudnék róla mesélni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, próbáld ki, finom, lehet disznózsírral is csinálni, biztos nincs nagy különbség ízben a végén. Gyerekkoromban libáink voltak, és így ősszel lettek levágva.

      Törlés
  4. Gyönyörű és finom pogácsát sütöttél, váljék egészségetekre. Éppen ma sütöttem kacsát, így a kacsazsír adott hozzá.... köszönöm a receptet, megsütöm teljes kiőrlésű liszttel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! A kacsa nagyon finom lehetett, és sok sikert majd a pogácsához, váljék egészségetekre!

      Törlés
  5. Jó kis tartalmas pogácsa, pont ilyen hideg napokra való. Egy finom fűszeres forralt bort el tudnék még mellé képzelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Teával, forralt borral, egyaránt jól csúszik 😀

      Törlés