2016. július 29., péntek

Gnocchi sajtmártással


A gnocchik meglocsolva sajtmártással, megszórva reszelt sajttal

Melinda a "Lássunk világot a konyhában" hetedig fordulójában az olasz ízek világába invitálja a játékot kedvelőket. Mivel gnocchit még nem készítettem, ezért most megpróbálkoztam vele. Nagyon finom lett - akár frissen kifőve, akár tepsiben sütögetve fogyasztjuk -, mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki. Nem fogtok csalódni benne....

És átsütve, így még finomabb


Hozzávalók a tésztához: 60 dkg krumpli, 20 dkg liszt, 1 tojás, só, 2 evőkanál reszelt sajt,
a sajtmártáshoz: 2 evőkanálnyi vaj, 1 evőkanál liszt, 1 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, 2 dl tejszín, só, 1-2 csipet reszelt szerecsendió és szárított morzsolt bazsalikom,
a tetejére: még reszelt sajt és friss bazsalikomlevelek.

Elkészítése:
A krumplit héjában megfőzzük. Még melegen áttörjük, összekeverjük a liszttel, tojással, sóval és a sajttal. Jól átgyúrjuk, majd ujjnyi vastag rudakat sodrunk belőle, amiket kb. 2 cm-es darabokra vágunk. A kis darabokat megmintázzuk, egy villa  hátával. Kicsit pihentetjük, majd bő, sós vízben kifőzzük. Amikor feljönnek a víz tetejére, már csak egy-két percig főzzük. Leszűrjük, kevés olajat csurgatunk rájuk, hogy ne ragadjanak össze.
Közben elkészítjük a sajtmártást. Megolvasztjuk a vajat, világosra megpirítjuk benne a lisztet, felöntjük forró tejjel, közben habverővel kevergetjük. Sóval, reszelt szerecsendióval, morzsolt bazsalikommal fűszerezzük. Amikor kissé besűrűsödik, hozzáadjuk a reszelt sajtot, jól kiforraljuk, majd hozzáöntjük a tejszínt.
A sajtmártással leöntjük a gnocchikat, megszórjuk reszelt sajttal - ami lehet füstölt is -, és már tálalhatjuk is. De még finomabb, ha 15-20 percre forró sütőbe tesszük, hogy a teteje kicsit megpiruljon. Friss bazsalikommal tálaljuk.

A tészta összeállítása

A rudak feldarabolása

A megformázott gnocchik

És kicsit közelebbről

A kifőzésük

Tálalás előtt, még a sajtmártás nélkül



13 megjegyzés:

  1. Hurrá, ma ez lesz az ebéd! És rögtön eszembe jutott, hogy ezer éve nem készítettem sufnudlit. Tudod mi az ? (Szerintem igen) - na, hát azt is beterveztem, mondjuk a jövő hétre.Saját készítésű szilvalekvárral.Hmmm.....
    Nem szabad két naponta tésztákat enni, pedig tán tudnék ! A heti egytől is lelkifurdalásom van :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem egészen pontosan tudom, hogy mi a sufnudli, de hallottam már róla Te hogy készíted? Biztos nagyon finom, én is szívesen megkóstolnám :-)

      Törlés
    2. Hát, a sufnudli-arányokat nem nagyon tudom, mert csak olyan "gondolom formán" szoktam készíteni: kell hozzá főtt, áttört krumpli, liszt és tojás, kis só. Ebből lágy tésztát gyúrsz, és nudlikat sodorsz/vágsz belőle. Majd forró vízben kifőzöd és pirított morzsába forgatod. Mi szilvalekvárral ettük, de biztos másféle variációban is finom.
      Én ma kipróbáltam a te nudlidat, hát pompás ! :-)

      Törlés
    3. Köszönöm Mari a receptet! Ezek szerint ismerem a sufnudlit, csak én egyszerűen nudlinak nevezem :-) Van fent a blogomon egy édes változat:
      http://katalin-konyha.blogspot.hu/2012/10/nudli-eperontettel.html
      De az interneten keresgélve találtam sós változatokat is.
      Örülök, hogy elkészítetted az én változatomat is, és hogy ízlett!

      Törlés
    4. https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9met_gasztron%C3%B3mia
      itt van szó a sufnudli elnevezés eredetéről, meg még a smarniról is :-)

      Törlés
    5. Köszönet a linkért, rengeteg érdekességet tudtam meg! :)

      Törlés
  2. Nagyon guszta és igen hamar elkészültél megelőztél most:-) Nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Éva! Igyekeztem vele, mert gyorsan múlnak a hetek, és még a végén lemaradtam volna a határidő előtt :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Fentebb megírtam! Érdemes kiprbálni, nem kell hozzá nagy tehetség, nem is drága...szóval ajánlani tudom.

      Törlés
  4. Eltűnt az előző hozzászólásom- szóval ez a remek étel máris belopta magát a szívembe, jó sok sajttal készítetted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vicuska! próbáld ki ezt is, és a sufnudlit is, érdemes :-)

      Törlés
  5. Köszönöm, fodorka, aranyos vagy :) Akkor a sufnudli végül is a klasszikus nudli recept. Azt is szeretem!
    Sort kerítek rá mindenképpen, nudli is rég készült.

    VálaszTörlés