2023. szeptember 15., péntek

Paradicsomos húsgombóc






A töltött paprika nekem hozzátartozik a nyárhoz, őszhöz, mikor friss paprika érik, de manapság a piacoknak és a mélyhűtőknek köszönhetően egész évben főzhető (nem úgy mint gyerekkoromban), és szoktam is.
Nagyon szeretem, de mivel most nem volt itthon tölteni való paprikám, így "ruha nélkül" főztem 😊. 
Máskor is elegendő paprika híján egy-egy gombóc is szokott belekerülni, paprika nélkül. Most mind így készült. 
Nagyon finomak lettek, amiket ugyanúgy készítettem, mint a töltött paprikát, jól befűszerezve. Most natúr főtt krumplival tálaltam. 
 
Hozzávalók 6 db gombóchoz: 25 dkg darált hús (nekem most fele sertés-, fele pulykacomb), 5 dkg nyers rizs, 1 kisebb-közepes hagyma, 1-2 kanál olaj, só, őrölt fekete bors, törött paprika (lehet csípős is), őrölt köménymag, 1 tojás, szárított-morzsolt bazsalikom, fél liter házi paradicsomlé, friss zeller- bazsalikom- és lestyánzöld, ízlés szerint 1-2 kanálka cukor.

Elkészítése:
Először a hagymát apróra vágtam, és a rizzsel együtt egy serpenyőben kevés olajon rövid ideig pirítottam. Pár percet hűlni hagytam, majd elkevertem a darált húsban. Hozzáadtam az egész tojást, sóztam, fűszereztem a borssal, törött paprikával, köménnyel és a szárított bazsalikommal, és jól átkevertem. Gombócokat formáztam belőle.
Egy lábosba beleöntöttem a paradicsomlét, még kb. 1-1,5 dl vízzel felöntöttem, és ebbe tettem bele a húsgombócokat - mert én nem vízben, hanem a paradicsomlével együtt szoktam megfőzni. Szerintem sokkal jobb így, jobban átveszik egymás ízét.
A lébe tettem még egy-két szál friss zeller- bazsalikom- és lestyánzöldet, és így együtt készre főztem. A végén kevés cukorral ízesítettem. A megfőtt paradicsomlének teljesen jó lett az állaga, így semmilyen sűrítést nem igényelt.
Köretnek most natúr, héjában főtt krumplit tálaltam.

Nagyon finom ebédünk volt!


Főzésre készen



2023. szeptember 10., vasárnap

Zöldséges apróhús





Gyors ebéd, ha nem tudjuk hogy mit főzzünk, egyszerű, kevés munkával, és finom... van benne csirkehusi, mindenféle friss nyári zöldség, krumpli, finom fűszerek, és mellé egy pohárka vörös bor. Ennél több nem is kell más egy könnyű, de laktató ebédhez....

Hozzávalók, mennyiségek nélkül: csirkemell, hagyma, sárgarépa, borsó, kápia paprika, karalábé, csemege kukorica, kevés olívaolaj, só, őrölt bors, kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, (ezek most frissek), oregánó, majoránna (szárított-morzsolt), 
köretnek: krumpli, só, olaj, és fűszerek ízlés szerint ehhez is a fentiekből.

Elkészítése:
A zöldségeket tetszés szerint feldaraboltam, a húst nagyobb csíkokra.
A hagymát is nagyobb szeletekre vágtam, és a hússal együtt nagyobb lángon, kevés olajon elkezdtem pirítani, majd sóztam, fűszereztem (nem muszáj az összes a fent felsoroltakból, csak amit szeretünk), aztán nagyon kevés víz hozzáadásával, fedő alatt majdnem készre sütöttem-pároltam.
A zöldségeket külön serpenyőben szintén kevés olajon, fűszerekkel megpároltam-sütöttem. Mikor a hús és a zöldségek is majdnem készek lettek, a kettőt összeöntöttem, még egy-két percig a lángon hagytam, és már el is készült.
Köretnek krumplit sütöttem, szintén fűszeresen. Nagyon finom volt!






2023. szeptember 1., péntek

Vanília fagyik





...és még egy műanyagdobozban, amiben megfagyott


Nyárbúcsúztatónak hoztam ezeket az egyszerű fagylaltokat, amik valójából nem is vanília fagyik, csak vanília ízű fagylaltporból készült, gyümölcsökkel ízesített fagyik 🍦, de nagyon finomak voltak. A nyár folyamán többször is készítettem ilyet, illetve hasonlót, általában valamilyen gyümölccsel, gyümölcsöntettel, ét-, fehér-, vagy tejcsokival, és pörkölt dióval ízesítve, díszítve.

Most ezekből bemutatok kettőt....

Igazából nincs is receptjük, egy egyszerű fagyipor, amit tejjel elkeverjünk, majd kézi robotgéppel felverünk. Aztán az ízlésünkre és a fantáziánkra hagyatkozva ízesíthetünk, díszíthetünk, színezhetünk mindenféle finomsággal.....

Az egyiket áfonya- és kevés sárgabarack lekvárral ízesítettem, étcsokit csurgattam belülre és a tetejére is, aztán még pörkölt diódarabkák is kerültek rá.
A másikat málna- és meggy öntettel színeztem-ízesítettem, kevés olvasztott fehér csokival locsoltam meg, és tejcsokidarabkákkal szórtam meg.

Bár most lett vége a meteorológiai nyárnak, de reméljük lesznek még bőven szép napsütéses, kellemesen meleg, de nem kánikulai napok szeptemberben is....


Tálaláskor egy-két szem málna is került rá...





2023. augusztus 26., szombat

Új blogot indítottam 🌼


Nyugat-Magyarország - Dunántúl címmel nyitottam meg a nyolcadik blogomat, melyen az egész Dunántúlról lesznek, illetve már láthatóak képek, az ebben az országrészben tett eddigi utazásainkról, kirándulásunkról...

Garai János szobra
Szekszárdon, velem

Azért nyitottam ezt az újabb blogot, mert Magyarország mindegyik tájegységéről van már egy-egy blogom, csak a nyugati részről nem volt még.

A Hősök Kapuja Veszprémben

A Dunántúl területén elhelyezkedő Budai-hegység, Pilis, Visegrádi-hegység, Gerecse és a Dunakanyar túrázós képei továbbra is saját helyükön, csak a "Pilisjárók" blogomon lesznek láthatóak, mert ez hatalmas képanyag, ezért az ott láthatókat nem másolom ide át, illetve az ezután következők sem lesznek itt.
Valamint a szülőfalumon, Mözsön készült képek is csak a "Mözsi séta" blogomon tekinthetők meg ezután is, mert ez is sok.

A zsámbéki romtemplom

Viszont láthatóak egyéb dunántúli falvak, városok, várak, romok, szép tájak.... amerre jártunk, és melyek kedvesek számomra. 
Egyenlőre a "Pilisjárók", a "Mözsi séta" és a "Dél-Magyarország" blogomról másolok át régebbi képsorozatokat, melyek igazán idevalók, és hűen mutatják be a Dunántúlt, még ha csak dióhéjban is.

Ha érdekel, nézzetek be ide is, előbb-utóbb új bejegyzéseim is lesznek majd.
 
 
Jó böngészést és szórakozást kívánok mindenkinek, aki erre az oldalra vetődik!





2023. augusztus 23., szerda

Görögdinnyehéj befőtt






Még sosem csináltam görögdinnyehéj kompótot vagy befőttet, most felfigyeltem rá az interneten. Gondoltam egy kevéssel megpróbálkozok. Hogy milyen lesz nem tudom, remélem ízlik majd....

Hozzávalók nálam, amennyiből most készült: 40 dkg dinnyehéj, 25-30 dkg cukor, ízlés szerint citromlé, 1 csillagánizs és pár szem szegfűszeg, 
az üvegek tetejére: késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
Miután megettük a dinnyét - a héjon a piros belsejéből kb. 0,5-1 cm-t hagytunk -, zöld vastag héját lehámoztam, majd 1-1,5 cm-es csíkokra-kockákra vágtam.
Elkezdtem főzni a fűszerekkel, először csak tiszta vízben, annyit öntöttem rá, hogy a héjakat ellepje. Kb. 20 perc után hozzáöntöttem a cukrot és a citromlét, és így főztem üvegesre. Összesen kb, 45-60 percig.
ekkor üvegekbe töltöttem, két kis üveg lett belőle. Tetejére késhegynyi szalicilt szórtam, a csavaros tetőt rátettem, majd száraz dunsztban hagytam kihűlni.