2017. április 12., szerda

Virágkalács



Ennek a szép és mutatós kalácsnak a hajtogatási technikáját Limaránál láttam meg. Nagyon megtetszett, igazi tavaszváró hangulatot áraszt. Kicsit változtattam a tészta receptjén, a saját bevált kelt tésztámmal készítettem, és lecsökkentettem a mennyiségét is.

Nagyon finom lett, úgyhogy most ezzel kívánok minden kedves látogatómnak 
vidám, szép húsvéti ünnepeket, sok locsolóval és piros tojással!





Hozzávalók, nálam, a tésztához: 44 dkg liszt, 3,5 dkg élesztő, 1,5 dl tej + ha szükséges a dagasztáshoz,  1 egész tojás, 1 sárgája, 8 dkg margarin, 3-4 evőkanál cukor, 1 citrom reszelt héja,
a kenéshez: 4-5 dkg vaj vagy margarin,
a töltelékhez: ízlés szerint cukor és fahéj,
a tetejére: megkenni 1 tojás (mivel a tojás fele is elegendő a lekenéshez, a másik felét is beletehetjük a tésztába), szezámmag és dió.

Elkészítése:
A tészta hozzávalóiból bedagasztjuk a tésztát, majd kelni hagyjuk 30-40 percig.
Ekkor a képeken látható módon először két egyforma részre osztjuk. Az egyik felét egybehagyjuk - ezt most még félretesszük -, a másik felével dolgozunk csak, amit négy részre osztunk.
Ezt a négy gombócot egyesével 21-23 cm átmérőjűre kisodorjuk. Az elsőt rögtön sütőpapírra helyezzük. Megkenjük olvasztott vajjal és megszórjuk fahéjas cukorral. Majd jön rá a második, harmadik réteg, ugyanúgy megszórva. A negyedik lappal szépen beborítjuk az előző hármat. A tészta közepét nyolc részre vágjuk, a cikkeket kihajtjuk.
Most az elején félretett másik tésztával dolgozunk. Levágjuk a negyedét, a megmaradt háromnegyed részt pedig szintén négy felé osztjuk. A négy kisebb gombócot nyújtjuk, kenjük, rétegezzük, úgy, mint az előző négyet, de ezeket kisebbre sodorjuk ki. Ha készen van, akkor a már kihajtott tészta közepébe helyezzük. 
Ugyanúgy, mint az előzőt, nyolc részre vágjuk, a szélén egy centimétert egyben hagyva. A bevágásokat úgy végezzük, hogy az előző sor kihajtott szirmai közé essenek ezek a belsők.
Ha kész a bevágás, akkor óvatosan ezeket is kihajtjuk. A közepébe helyezzük a félretett cipót, amit szintén megtölthetünk cukrozott fahéjjal.
Kb. fél óráig kelesztjük, ekkor megkenjük tojással, a közepét megszórjuk vágott dióval és cukrozott fahéjjal, a szirmokat pedig szezámmaggal. 
Előmelegített sütőbe megsütjük, de figyeljük, mert könnyen megéghet, ezért 10-15 perc után ha nagyon pirulna egy fóliát kell ráteríteni.  

Remélem érthetően írtam le, de a képek megtekintése segítenek benne. Nem kell megijedni tőle, mert elkészíteni egyszerűbb, mint leírni...

A megkelt tészta egyik felét egybehagyjuk (bal oldali),
a másik felét négy részre osztjuk

A négy kicsit egyenként kisodorjuk, olvasztott vajjal megkenjük....

...fahéjas cukorral megszórjuk, és egymás tetejére tesszük őket

A negyedik lappal szépen beborítjuk az előző hármat

Bevagdossuk nyolc felé....

...és a cikkeket kihajtjuk

Az elején egybehagyott tésztából levágjuk a negyedét, a megmaradt
háromnegyed részt pedig szintén négy felé osztjuk

Ugyanúgy mint az elején, a négy lapot megkenjük vajjal, megszórjuk
 cukrozott fahéjjal, az egészet a kihajtott körközepébe helyezzük,
 és nyolc felé bevágjuk

Ezeket a bevágott cikkeket is kihajtjuk, közepébe tesszük az
előbb levágott egynegyed részt, amit szintén megtöltünk fahéjjal

Hagyjuk újra kelni, közepét megszórjuk cukorral, fahéjjal és vágott dióval



26 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, biztos finom is volt. Ezt én is megkóstolnám :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, finom volt. Megkóstolni már nem tudod, mert elfogyott, majd legközelebb :-)

      Törlés
  2. Hogy te milyen ügyes vagy! Ez gyönyörű! Áldott ünnepeket kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, nektek is hasonló szép ünnepet!

      Törlés
  3. Ez csodálatos, és nagyon kedvemre való, mert imádom a kelt tésztákat és a fahéjat is. De nagyon macerásnak látom az elkészítését.
    Áldott húsvéti ünnepeket kívánok Neked és a kedves családodnak!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyes vagy, gyönyörű kalácsot sütöttél. :) Boldog húsvétot kívánok Neked és az egész családodnak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin! Boldog húsvétot kívánok Neked és családodnak!

      Törlés
  5. Kicsit macerás, de az eredmény valószínű megéri a fáradságot !
    Kellemes ünnepeket nektek is !

    VálaszTörlés
  6. Szépséges!! ❤️Szép ünnepet nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa, nektek is hasonlóan szép húsvétot kívánok!

      Törlés
  7. Csodaszép lett a kalács, annyira jó még csak nézegetni is. Én is nagyon boldog húsvétot kívánok sok szeretettel!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szépre sikerült a kalács! :)
    Áldott Húsvéti Ünnepet kívánok neked és kedves családodnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Nektek is hasonló szépet kívánok!

      Törlés
  9. Hát ez gyönyörű! ...és milyen finom lehet!

    Szép Húsvétot kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nektek is szép húsvétét, gyere sűrűbben, ha tudsz :-)

      Törlés
  10. Biztosan nagyon finom volt ez a szépséges kalácsvirág! :)

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörű lett a kalács! Több fele megcsodáltam én is ezt a formázást, de még sosem szántam rá magam az elkészítésére...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gerdi! Egyszer próbálkozzál vele, biztos szépre fog sikerülni, hisz olyan ügyes vagy :-)

      Törlés
  12. Nagyon ügyes vagy! Biztosan finom is volt!
    Puszi:ÁGI

    VálaszTörlés