2013. szeptember 16., hétfő

Szilvacsatni




Hozzávalók: 1,2 kg szilva, 80 dkg alma, 40 dkg hagyma, 1-1,5 evőkanál őrölt gyömbér, 1 evőkanál mustármag, 1 evőkanál panch puran fűszerkeverék (összetétele: édeskömény, római kömény, mustármag, görögszéna, fekete hagymamag), csipet ánizs, néhány csipet őrölt szerecsendió, 10-20 szem kardamom mag (héjastól ennyi), 2,5 dl borecet, 15-20 dkg cukor (vagy ízlés szerint),
tetejére: szalicil.

Elkészítése:
A kardamom magokat meghámoztam és a többi fűszermaggal együtt húsklopfolóval összetörtem. A hagymát apróra vágtam, az almát és a szilvát is feldaraboltam. Mindent lábosba tettem, és az összes hozzávalóval együtt addig főztem, míg jó sűrű nem lett. Még forrón üvegekbe töltöttem, tetejükre késhegynyi szalicilt tettem. A fémkupakok alá fóliát tettem, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

Ez a finom pikáns mártás leginkább sült húsokhoz tálalható, savanyúság helyett.

A fűszermagok

A főzés megkezdése

Főzés közben


Egy másik, hasonló változat, a nektarinos szilvacsatni

A kész csatni

Nagyjából ugyanúgy készült mint a szilvacsatni, csak kevesebb almával, kicsit kevesebb szilvával, és helyettük nektarinnal....

A főzés megkezdése



3 megjegyzés:

  1. Nagyon finom csatnit főztél, különleges a fűszerezése! :) Sült húsokhoz tényleg nagyon jól illik! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Hankka, már várom hogy megkóstoljuk az első egy üveget :)

    VálaszTörlés
  3. Kétszer is végig olvastam a használt fűszereket- nagyon finom lehet a csatni!!!

    VálaszTörlés