2012. május 3., csütörtök

Orosházi banán - vagy inkább tulipán?


Inkább tulipánok, mint banánok

Mind a hat darab a tálon

Orosházi banánról először akkor hallottam, és láttam, mikor a komáromi Monostori erődbe látogattunk, és ott a "Sütőipari emléktár" elnevezésű kiállítást megnéztük, ahol igazi tésztából készített péksütemények láthatóak. Már akkor megtetszettek, de csak mostanában szántam rá magam, hogy elkészítsem.

A Magyar Pékszövetség leírása szerint:

"Az orosházi banán vörösesbarnába hajló, aranysárga színű, fényes, barázdált felületű, férfitenyérnél kicsit nagyobb (11-12 cm széles, 9-10 cm hosszú), lapos (I,5-2 cm), félig lefej­tett banánra emlékeztető alakú, 70-75 g tö­megű termék. Szemcsés, rásült kristálycukor díszíti, amely a süteményjelleget ízében is hangsúlyozza. Bélzete egyenletesen apró lyukacsos, kissé tömött.

Búza finomliszt, margarin, cukor, tej (újabban tejpor), élesztő, tojás (újabban tojáspor), só fel­használásával készül.

A történeti emlékezet szerint a termék a XIX. század második felében született. Pável Bertalan sütőmester apjánál tanulta ki szak­máját. Több helyen volt segéd, míg 1913-ban Szarvason önálló nem lett. Innen vonult be az orosz frontra katonának. Fogságából Oros­házára tért vissza, ahol megnyitotta műhelyét. Itt készítette első különleges alakú briósát. Alkotása olyan jól sikerült, hogy a pék­sütemény egyre kedveltebbé vált, és a vásárlók az alakjáról megnevezve keresték a péknél a "banánt". Így született meg az orosházi banán, melyet ma már számos nagyüzem készít."


Hozzávalók az én változatom szerint, 6 db tésztájához: 30 dkg liszt, 1 egész tojás, 5-6 dkg margarin, 2,5 dkg élesztő, 1,5 dl tej + ha kell a dagasztáshoz, kb 3 evőkanál cukor,
a töltelékhez: olvasztott margarin, fahéj, cukor,
a teteje megkenéséhez: tojás.

Elkészítése:
A tészta hozzávalóit bedagasztottam, majd duplájára kelesztettem. Ekkor hat felé vágtam, mindegyikből kis cipót formáztam, és egyenként oválisra kisodortam, kb. 15 x 22 centiméteresre. Megkentem őket olvasztott margarinnal, megszórtam fahéjas cukorral, és feltekertem. Mindkét végén bevágtam, a képek szerint, majd a hosszabbik bevágásnál teljesen visszahajtottam. Már akkor éreztem, hogy ez enyémek nem lesz olyanok, mint a kiállítási darabok, ezért inkább tulipán formát próbáltam kialakítani. Tepsibe tettem, megkentem tojással, megszórtam kristálycukorral, és előmelegített sütőben megsütöttem.
Nagyon finom és mutatós sütemény.

A hat felé vágott kis cipók egyike

Kisodorva, megkenve vajjal, megszórva fahéjas cukorral

Összetekerve, mindkét oldalán bevágva

A kialakított tulipán forma

Már a tepsiben, megkenve tojással, sütésre készen

És végezetül a komáromi erődben, a múzeumban kiállított orosházi
banánok, melyek egy kicsit másképp néznek ki, mint az enyémek



9 megjegyzés:

  1. Csodásan néz ki ez a sütemény! Ahogy ránéztem rögtön az jutott az eszembe hogy milyen finom lehet fahéjjal és látom hogy azzal van!Nem tudom hogy tudnám kivitelezni első nekifutásra mert nagyon tetszik, a Tiéd nagyon szép!

    VálaszTörlés
  2. Jaj istenem micsoda gyönyörű formázás! Nagyon ügyes vagy! Ezt elrakározom és ki fogom próbálni! :)))

    VálaszTörlés
  3. Éva, Petra, köszi. Próbáljátok ki, nem bonyolult az elkészítése.

    VálaszTörlés
  4. Ez gyönyörű, tényleg tulipán, nem banán:)

    VálaszTörlés
  5. De szépek! Ha legközelebb kelt tésztát készítek, ezt fogom kipróbálni! Szuper!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek lettek, és biztosan eszméletlen finom is!

    VálaszTörlés
  7. Csodaszépek! A héten le voltam robbanva egy kicsit, de ahogy jobban leszek nekiveselkedem! Talán az egyik legszebb és legötletesebb kelt tészta amivel eddig találkoztam. Én beleszerettem, csak gratulálni tudok Neked!

    VálaszTörlés
  8. Valami gyönyörü formázás...tényleg ugy néznek ki mind a tulipánok.
    Guszta, és finom, méghozzá!

    VálaszTörlés