2024. október 13., vasárnap

Szőlőlekvár


Az elkészült két kis üveg lekvár...


Már felbontva az egyik üveg, kalácsra kenve....

...egy pohár tejjel, kitűnő reggelire....



Még szeptember végén főztük ezt a kevéske kis szőlőlekvárt Apukámnál, mikor nála jártam. Kaptunk egy tál finom édes szőlőt, amiből ettünk is elég sokat, de hamar el kellett fogyasztani, nem elállós fajta volt, és akkor még elég meleg idők voltak. Így gondoltam, hogy próbáljunk meg belőle egy kis lekvárt főzni, kíváncsiság képen. Tényleg kicsi adag lett 😀, ami a képeken látszik, ez a két kis 2 dl-es üveggel lett belőle. Hogy hány dkg szőlőből készült nem tudom, mert nem mértem, nem is gondoltam hogy majd posztolni fogom... aztán mégis. 
Nem is igazán receptnek szánom, inkább csak ötletként, hátha van még valakinek sok felesleges szőlője, és készítene valami hasonlót. Ezért csak mennyiségek nélkül írom a hozzávalókat....

Már a főzésekor nem tetszett a színe, olyan seszínű volt, és akkor eszembe jutott, hogy két szem kicsit már fonnyadozó szilvát láttam a spájzban, így azokat is belefőztem. És a két szemtől ilyen szép rozé színe lett 😀. Aztán kicsit sok dzsemfixet tettem bele, amitől inkább zselé lett belőle, de legalább nem folyt le a vajas zsemléről, amikor ettük 😀. Szóval nagyon finom lett!

Hozzávalók: szőlő, cukor, vaníliás cukor, citrom, 
a lekvár tetejére: késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
A szőlőt lecsipegettem a száráról, majd a szilvával addig főztem, hogy már le lehessen passzírozni. Az így kapott folyós gyümölcsléhez ízlés szerint adtam cukrot, vaníliás cukrot és citromlét. 
Pár percig főztem még, hozzákevertem a dzsemfixet, elég sokat, nem is kellett volna ennyi, de a lepasszírozott lé tényleg lé volt, mint egy must. Még 3-4 perc erős tűzön való főzés után elzártam alatta a lángot, üvegekbe töltöttem, tetejükre késhegynyi szalicilt tettem, és száraz dunsztban hagytam hűlni egy napot.


A szőlő még a tálban

A szőlőszemek főzése

Lepasszírozva - a két szem szilva ilyen szépen megszínezte rozé színűre 😃,
nem is gondoltam volna...



8 megjegyzés:

  1. Nem lehet ez rossz, ha a receptjét nem is találta fel még más...Szerintem valamiféle gyümölcslé is lehetett volna belőle...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, finom volt. Gyümölcslé vagy must formájában is meg tudtuk volna inni, de kíváncsi voltam, hogy milyen lekvárnak.

      Törlés
  2. Nagyon finom lekvárt készítettél most is. Régebben én is készítettem kis adagból, de most nem hiszem hogy rászántam volna magamat amilyen drága volt .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva! Nagyon drágák a gyümölcsök, ha nem kaptuk volna ajándékba, akkor mi is inkább frissen ettük volna meg, de így megérte 😃.

      Törlés
  3. Nagyon finom lekvárt főztél, és a színe valóban szép lett a két szem szilvától. Én éppen így szeretem a lekvárt, vagyis dzsemet, ha kicsit sűrűbb az állaga.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, finom lett. Én sem szeretem ha nagyon folyós a lekvár, inkább legyen sűrű, attól még szépen lehet kenni 😃.

      Törlés
  4. Én nagyon szeretem a különlegesebb lekvárokat. Nagyon szép színe lett és biztos vagyok benne, hogy finom is volt. Én tavaly dinnyelekvárt főztem, nem hittem, hogy lesz belőle valami, de végül jól sikerült.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, én is szeretem a kissé különleges lekvárokat. Ha mód van vár, ki is szoktam próbálni kis mennyiséggel a nem mindennapi ízeket is. 😃.

      Törlés