2010. december 12., vasárnap

Látogatás a Boszniai piramisoknál - 2008


2008 júniusában öt napot töltöttünk Boszniában, mely nagy élmény volt számunkra. Viszokóban laktunk, amely a Piramisok-völgyének a központja. Eljutottunk Vratnicába a Föld templomához, megmásztuk a viszokói Nap és Hold piramisokat. Egynapos kirándulást tettünk a csodálatos Szarajevóban, ahol egy egészen más világba csöppentünk. Meghallgattuk Semir Osmanagic,  Amerikában élő boszniai  amatőr régész előadását, az ő személyéhez fűződik a piramisok feltárása. Hazafelé még felkerestük Grab-ban a hatalmas kőgolyókat, melyeket egyes feltételezések szerint emberi kéz alkotott, és egyfajta energia termelő, gyógyító központ lehetett itt valamikor.


A Nap piramis a szállodánk, a Motel Piramida Sunca
ebédlőjének ablakából, Viszokóban

A Föld temploma, vagy más elnevezéssel a Sírok temploma,
Viszokótól néhány kilométerre található  -  a spirális, befelé dőlő,
kőburkolatú út

Jól látszik a spirális út több szintje is, fent az alátámasztott kőtömbök

Az alátámasztott 20 tonnás kőtömb

A munkálatok ottjártunkkor is folytak

Egy sírkő a temetőben, a templomromok közelében

Sírkövek

A templom formája alapján tumulusz, vagy zikkurat lehetett

Feltárások a Hold piramis aljában - a feltárásokat három szinten
nézhettük meg, ez a legalsó szint

A kövezet azonos szakaszonként kis lépcsőkkel emelkedik

A kövezet

Kilátás a Hold piramis lábától

Jó a kilátás Viszokóra és a Piramisok-völgyére

A középső szint  -  jól látszik az emberi kéz munkája

Burkolat  -   már a legfelső szinten

Az érdekes burkolat és alatta a rétegek

Esővíz a feltárt kútszerűség mellett

Viszokó  -  a Boszna folyó az egyik hídról

Viszokó  -  egy minaret teteje

Ugyanaz a minaret a hozzá tartozó mecsettel

Egy másik mecset

A minaret teteje közelebbről

A háború nyomai még itt is látszanak

Egy újabb mecset

A szép kidolgozású minaret teteje

Egy turbános sírkő

Még egy mecset a kilenc viszokói közől

Semir Osmanagic, a piramisok felfedezője, 
a szállodában előadást tartott csoportunknak

A 220 m magas boszniai Nap piramis a világ legnagyobb ismert piramisa, 
olvasható a feliraton. A légi felvételen valóban jól kivehető piramisforma látható.

Lelet a Nap piramisból, mely hasonlít a tatárlaki korongra.
A színezés utólagos, mintha térkép lenne, a piramisok helyét jelölve.

Útban Szarajevó felé  -  ez a ház is viseli a háború nyomait

Szarajevó külvárosában, Ilidža-ban, a Boszna folyó
forrásánál állunk, mely egy szép parkban található

Már Szarajevó, az új városrész

A modern Szarajevó

Itt kezdődnek a Szarajevó óvárosáról készült képek  -  az 1992-ben
a szerbek által felgyújtott, és belülről kiégetett Nemzeti könyvtár,
ahol sok ezer könyv, irat semmisült meg

Az épület az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült

Irány az óváros

Jellegzetes balkáni házak

A Ferhadija mecset

A sétálóutca

"Repülőszőnyeg " árusok sora

Nagy a választék

Muzulmán viseletben lévő lányok, asszonyok

Muzulmán viseletben lévő lányok, asszonyok

A Ferhadija mecset udvarára nyíló kapu

Imádkozók a  Ferhadija mecset udvarán

Imádkozók a  Ferhadija mecset udvarán

Kút a mecset udvarán

A katolikus székesegyház

A sétálóutca

A katolikus székesegyház

A sétálóutca egy részlete

Díszes oszlopok a mecset udvarán

A Ferenc Ferdinándot kísérő gyászmenet egy korabeli fényképen,
a merénylet helyszínén, az emléktábla mellett

Az 1914. június 28-i, Ferenc Ferdinánd és felesége elleni merénylet helyszíne

Az emléktábla mellett korabeli fényképek mutatják be az 1914-es
eseményeket: Gavrilo Princip tárgyalása

Fedett bazársor

A mesés kelet minden kincse megtalálható a bazárban

Ruhák a bazárban

Nők gyülekeznek a Farhadija mecset bejárata előtt

A mecset udvara

Imre, a félig magyar, félig török származású pincér, aki nagyon örült
nekünk magyaroknak, még magyar dalokat is énekelt 

Friss, forró piták az étteremben, melyekkel már majdnem jóllaktunk

És a bőséges ebéd

Díszkút az óvárosban

A Császár dzsámi

A Farhadija mecset

Mi is beléphettünk a mecsetbe

A mecset előtt állok, már "felöltözve",  csak  így volt
szabad belépni

A mecset belseje

A mecset mennyezete

A mecset belseje

A mecset bejárata

Ismét a sétálóutca

Nemsokára búcsúzunk Szarajevótól

A híd, melynek közelében lőtte le Gavrilo Princip Ferenc Ferdinándot
és feleségét

Egy vacsora a szállodánkban: sültek és kolbászok

A Nap piramis oldalában, a magasságának kb. 1/3-ánál folyó
feltárásokat nézhettük meg

Pihenő

Kilátás az egyik viszokói mecsetre

Tovább felfelé a piramison, itt is látszik a burkolat egy része

Kilátás Viszokóra

Vajon mit rejtenek a hatalmas kőlapok?

Felfelé a kőlapokon

Viszokó a piramis oldalából nézve

Már jövünk lefelé

A nagy lapok közötti rések

Én

Férjemmel, pihenő visszafelé

Egy újabb vacsora töltött finomságokkal: töltött paprika, hagyma és
szőlőlevél. Nagyon finom volt mindegyik.

Esti kirándulás a Nap piramisra, a nyári nap-éj egyenlőség
megfigyelése céljából, június 21-én

Egy évben csak egyszer adatik meg a lehetőség, hogy meg lehessen figyelni,
hogy a nyári nap-éj egyenlőség idején hova vetődik a Nap piramis árnyéka.
Eddig a kutatók álláspontja az volt, hogy a Hold piramisra vetődik a Nap
piramis árnyéka ezen az estén, de ez nem bizonyosodott be. Az árnyék ettől
keletebbre látszott. Lehet, hogy nem a nyári, hanem a tavaszi nap-éj
egyenlőség idején következik be? Vagy az árnyék mást mutat?
Még sok a kérdőjel?

Nap piramis tetején. Még nem vagyunk árnyékban, a lemenő Nap
az utolsó sugarait szórja ránk. Mögöttünk a Hold piramis

A Nap piramis tetején

A lemenő Nap 20:25-kor, a piramis tetejéről nézve

Őzike Grab-ban

Hazafelé még felkerestünk Grab-ban egy érdekes látnivalót kínáló helyet.
Itt egy patak medrében hatalmas kőgolyókat találtak. Úgy mondják, hogy a 
környéken sokáig élnek az emberek, szinte ismeretlen a rákos megbetegedés.
Csoportunkban is érezték a jótékony energia kisugárzást.
Egyes feltételezések szerint a köveket emberi kéz alkotta, egyfajta energia
termelő, gyógyító központ lehetett itt valamikor

Egy hatalmas, szabályos golyó

Útitársaink a legnagyobb golyót vizsgálgatják

Egy kis emlék a Nap piramis tetejéről, amit hazahoztam.
"Ő" talán tudja a piramisok titkát, amit még nagyon sok homály fed.



1 megjegyzés:

  1. Kedves Kati!
    Nagyon köszönjük a sarajevo-i képeket.Szép ádventi időt és kegyelmekben áldott Karácsonyt
    kíván Kinga és családja.

    VálaszTörlés