2017. szeptember 28., csütörtök

Szatmári tepsis hús




Az Ízőrzők szatmárcsekei adásában láttam meg ezt a finom, laktató tepsis húst. Hamarosan jönnek az őszi napok, amikor majd jól esik egy ilyen tartalmas ebéd vagy vacsora....

Hozzávalók, az eredeti recept szerint (én kevesebből készítettem): 1 kg sertéskaraj, só, bors, 3 fej vöröshagyma, másfél kg krumpli, 3 paradicsom, 2 zöldpaprika,  1 csokor petrezselyemzöldje, 5 dl tejföl, 10 dkg liszt, 30 dkg füstölt szalonna, 1 fakanálnyi fűszerpaprika.

Elkészítése:
A krumplit héjában puhára főzzük, meghámozzuk, és hűlni hagyjuk.
A szalonnát apró kockára vágjuk, és kisütjük. A karajt felszeleteljük, és kiklopfoljuk. Megszórjuk sóval, borssal, lisztben átforgatjuk, és a szalonna kisült zsírjában hirtelen átsütjük.
A húsokat kiszedjük, és a megmaradt zsír egy részét a tepsi aljába öntjük. A kihűlt krumpli felét karikára vágva beletesszük. Rárakunk a kisült szalonnából és a húsok felét.
A paprikát, paradicsomot, 2 hagymát és a petrezselymet apróra vágjuk, hozzákeverjük a kisült szalonnát, és a hús tetejére halmokat rakunk belőle (ha sok lenne, hagyhatunk belőle, amit majd a mártásba keverünk). Befedjük a megmaradt karajszeletekkel. Ráreszeljük a maradék krumplit.
A visszamaradt szalonnazsírunkban a kockára vágott 1 fej vöröshagymát üvegesre pároljuk, megszórjuk fűszerpaprikával, és 2 dl vízzel felöntjük.
A mártáshoz a tejfölt a liszttel simára keverjük, beleöntjük a hagymás-paprikás zsírba, sózzuk és összeforraljuk. Ha kell, öntünk még egy kevés vizet bele, hogy kissé híg, folyékony legyen. Amennyiben maradt a zöldséges töltelékből, azt is hozzákeverjük. Átfőzzük, és nyakon öntjük vele a tepsis húst.
Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük.

A kihűlt krumpli fele karikára vágva

Rátesszük a hús felét

A paradicsom, paprika és hagyma keverékből halmokat
rakunk a hús tetejére

Befedjük a maradék hússal, és ráreszeljük a maradék krumplit

Leöntjük az elkészített mártással...


...és megsütjük



2017. szeptember 25., hétfő

Sült paprika



Egy finom, de nagyon egyszerű étel, olyannyira hogy szinte nincs is receptje. A szalonnát is és a paprikát is (pritamin vagy más vastag húsú) felszeleteljük, és egy teflon serpenyőben megsütjük. Ha jó fajta a szalonna, enged annyi zsírt, hogy az elég a paprika megsütéséhez. Ha szalonna nélkül készítjük, akkor kevés zsírt vagy olajat tegyünk a paprika alá.
Friss kenyérrel, paradicsommal tálaljuk.

Régen, otthon gyerekkoromban sokszor ettünk ilyet vacsorára. Igazi nyár végi, őszi eledel volt. A kertben volt sok paprika, szalonna is volt, csak meg kellett sütni. Nagyon szerettük...




2017. szeptember 22., péntek

Őszibarackos pite


A pite, amit tálaláskor egy-két mentalevéllel díszítettem....


Nemrég láttam meg Zsuzsánál, a Tellek-cake blog írójánál ezt a finom pitét. Nagyon megtetszett, és tegnap meg is sütöttem, ami nagyon ízlett és gyorsan fogyott. Zsuzsa, köszi a receptet!



Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt, 12 dkg vaj, 1 evőkanál porcukor, 1 csipet só, 2-3 evőkanál víz,
a töltelékhez: 3 tojássárga, 1,5 dl tejföl, 20 dkg cukor (nálam csak 15 dkg), 3 dkg liszt, ízlés szerint fahéj, kb 40 dkg őszibarack.

Elkészítése:
A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrtam. Kinyújtottam, majd kibéleltem vele egy kerek kerámia pitetálat, és kiraktam az őszibarack szeletekkel. A tésztát körbevágtam, a leeső tésztadarabokat újra összegyúrtam, és csíkokat vágtam belőle.
Egy tálban összekevertem a töltelék hozzávalóit, és a gyümölcsre öntöttem. A csíkokra vágott tésztával kidíszítettem a tetejét.
180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütöttem. A tölteléknek meg kell szilárdulnia!

Az őszibarack szeletekkel kirakott tészta

Rajta a tejfölös töltelék, teteje kidíszítve - sütésre készen



2017. szeptember 19., kedd

Szeptemberi nyaralás Telkibányán, a Zemplénben


Telkibánya így üdvözöl!

2017. szeptember 9-15. között egy csodálatos hetet töltöttünk a Zemplénben. A sok látnivalóval tartalmas, és némileg pihentető is volt. Telkibányán laktunk, egy nagy udvarral és úszómedencével ellátott apartmanban, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a hegyekre. Innen jártuk körbe a környéket. Többször vacsoráztunk éttermekben, fogadókban, ismerkedtünk a helyi specialitásokkal, amik egytől-egyig nagyon ízlettek.

Régen, még 1983-ban jártunk először Telkibányán a férjemmel, most részben ugyanazokat a helyeket kerestük fel. Azóta sok minden megváltozott, fejlődött, szépült, és új dolgok létesültek. A várromokat gyönyörűen felújították, amiket érdekes és öröm volt így látni. A képek végén megmutatok két dia felvételt a régiek közül, amik sajnos elég rossz minőségűek, de látszik rajtuk hogy milyenek voltak akkor a várromok....

Még az odautazás napján jártunk Szerencsen, Boldogkő váránál, Regéc váránál, aztán a következő napokon a Megyer-hegyi tengerszemnél, Sárospatakon és Széphalmon, a Füzér várában, Göncön. Telkibányán is sokat sétáltunk, többek között az Osva-völgyében a perlit-oszlopoknál. Pálházáról kisvasúttal mentünk a Kőkapuig, és voltunk Füzérradványon a Károlyi kastélynál. Sátoraljaújhelyen a Szár-hegyre másztunk fel majd kabinos felvonóval tovább fel a Magas-hegyre, és le Magyarország leghosszabb libegőjével a városba. Hazafelé pedig Tokaj és Tarcal szép tájaival és finom boraival ismerkedtünk.

A gyönyörű, napsütéses időnek köszönhetően  - ami vénasszonyok nyarának is beillett már - rengeteget fényképeztünk. A több mint 2200 felvételből most 66-ot szeretnék itt megmutatni, kedvcsinálóként. Nehéz volt a választás, mert nagyos sok szép kimaradt. 
Ha kíváncsiak vagytok Magyarország e csodálatos tájára, a hegyekre, a szépen felújított középkori várakra, akkor kísérjétek figyelemmel itt, a konyhás blogom jobb oldali sávjában, a Legújabb látnivalók a többi blogomon cím alatt, vagy jelentkezzetek be rendszeres olvasónak az Észak-Magyarország blogomra. Persze csak ha érdekel....


Szerencs - a Rákóczi vár és szép virágos környéke


Hátam mögött a vár kapuja

Ez már Boldogkő romantikus vára, a távolból...

....és közelebbről


Hű de nehéz volt!

Egy vicces, humoros lovagi tornát is megnézhettünk


A következő felkeresett vár Regéc volt.

Szép lehetett fénykorában a hatalmas vár......


Megérkeztünk Telkibányára - a kényelmes, hangulatos Marianna apartman, ahol laktunk.
Ahol állok - a ház felirata mellett -, az volt az erkélyünk, végig az épület jobb oldaláig.

Az apartman kertje, udvara, az úszómedencével

Kilátás az erkélyünkről

Kilátás a hegyoldalból Telkibányára

Két finom vacsoránk Telkibányán, a Pitvaros fogadóban: sült csülök tepsis krumplival....

...és sztrapacska, sörrel....

Felfelé a Sárospatak közelében lévő Megyer-hegyi-tengerszemhez - ezek a szőlők is a Tokaji hegyvidékhez tartoznak

Kicsit lopkodtunk ezekből a finom szőlőkből - talán nem nagy bűn

A csodálatos Megyer-hegyi-tengerszem



A sárospataki Rákóczi vár....

Én, és....


...és a férjem - aki még nem ismerne minket

A vár alatt, a Bodrog partja

Széphalom, a Kazinczy Mauzóleum

Füzér vára - a gyönyörűen megépített vár, a helyiek által csak "Fehérvár"-nak nevezve

Kilátás felfelé menet közben

Fel a meredek sziklalépcsőkön

"Apród" a vár konyhájában - fel lehetett öltözni korabeli ruhákba

És Katalin a konyhában 😄

A vár udvara

Ahova a király is gyalog jár 😃  - egy középkori WC

Táncolunk 💃

A megújított vár kívülről nézve...

Nagyon szép!

Gönc - a Vizsolyi biblia egyik kiállított példánya - 1590-ből

A Telkibányához közeli Osva-völgyében - a középkori duzzasztógát maradványai, és továbbsétálva...

....a "Kutyaszorító" vadregényes perlit-oszlopai között

Erdei kisvasúttal Pálházától....

.... Kőkapu magállóig

Füzérradvány Károlyi kastélya...


... és a kastélyt övező közel 100 hektáros, szépen gondozott arborétum...



Estebéd Bózsván, a Kőbérc étteremben - helyi specialitások. Én ezt a finom, bózsvai módra elkészített töltött káposztát ettem. Paradicsomszósszal, tejföl nélkül, ahogy én szeretem!

 Feri pedig rántott vargányát sült krumplival, szederrel - mindkettőnknek nagyon ízlett a mai ebéd is!

Kirándulás Sátoraljaújhelyről a Szár-hegyre. Az onnan látható szép kilátás - jobb oldalt a Magas-hegy

Az 1938-ban épült Szent István kápolna a Szár-hegy tetején

Kabinos felvonóval a Szár-hegyről a Magas-hegyre

Kilátás a kabinból Sátoraljaújhelyre

Le a Magas-hegyről Sátoraljaújhelyre, Magyarország leghosszabb libegőjével

Sátoraljaújhelyi városnézés - Kossuth szobra

Tokaj - a Tisza és a Bodrog összefolyása


Tokaj hangulatos sétálóutcája


Itt vettünk finom tokajit

A Tokajjal szomszédos Tarcal - a hatalmas szőlőtáblákkal

Felfelé a Krisztus szoborhoz...

A hosszú lépcsősor végén áll az Áldó Krisztus szobor

Kilátás a szobor mellől, az alatta lévő bányatóra



Végezetül a két kép a múltszázadból, 1983-ból:

Regéc vára velem....

...és Füzér vára Ferivel