2010. december 26., vasárnap

Sörperec

Minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánok 2011-re!

Hozzávalók: 45 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 6 dkg olvasztott vaj, 2 dl tej, 2 tojássárgája, só.

A lisztben elkeverjük a sót, fél dl tejben megkelesztjük az élesztőt. A tojássárgájákat és az olvasztott vajat elkeverjük a maradék tejben, majd a megkelt élesztővel együtt a liszthez öntjük. Kemény tésztává dolgozzuk, és kelni hagyjuk. Ha megkelt hosszú rudakat sodrunk, pereceket formálunk, és ismét kelesztjük. Vizet forralunk, beletesszük a pereceket, mikor már a víz felszínére jönnek kivesszük, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Forró sütőben hirtelen megsütjük. Mielőtt majdnem készre sülnének, kivesszük, és sóból, vízből és kevés lisztből készített sűrű péppel meglocsoljuk, megkenjük. Épp csak annyi időre tesszük vissza a sütőbe, hogy a sós kenőcs megszikkadjon rajta.

Sok lesz belőle, én csak fél adagot szoktam sütni.

Kifőzés előtt

Főzés közben

A kisült perecek

2010. december 22., szerda

Szaloncukor házilag


Többféle szaloncukrot készítettem, melyek saját ötletből születtek meg. Ezek természetesen nem állnak el olyan sokáig, mint a boltban vásárolt szaloncukrok, ezért ajánlatos a felhasználásig hűtőszekrényben tárolni, és csak akkor becsomagolni, amikor a fára szeretnénk feltenni, vagy esetleg elajándékozni. Hasonló módon, más ízesítéssel, esetleg ezeket kiegészítve, ízlésünknek megfelelően bármilyen más szaloncukor is készíthető.... Mint például a mogyorónugátos szaloncukor vagy kókuszos szaloncukor.

Mindenkinek nagyon szép, boldog, békés karácsonyt kívánok!


A marcipános szaloncukor:

Hozzávalók: 20 dkg mandula, 20 dkg porcukor, 3 szem keserű mandula, 2 evőkanál rózsavíz, 1-2 evőkanál narancslé vagy víz, csokoládé.

A mandulákat 1-2 percig forró vízben áztatjuk, majd leszűrjük és kinyomjuk a héjukból. Egy-két napig szárítjuk, ezután ledaráljuk a keserű mandulával együtt. Hozzákeverjük a porcukrot, és együtt még egyszer ledaráljuk. Ezután apránként hozzáadjuk a rózsavizet és a narancslét. Hengereket formálunk belőle, amit feldarabolunk, ha kész csokoládét olvasztunk vízfürdő felett, és bevonjuk vele a marcipándarabokat. Rácson hagyjuk megszikkadni, majd becsomagoljuk.

A mandulát ledaráljuk

Jól összegyúrjuk

Szaloncukor formákat készítünk belőle

Bevonjuk csokival


A narancsos-mogyorós csokis szaloncukor:

Hozzávalók: 6-7 darab babapiskóta, 8 dkg darált bokormogyoró, kb. 8 dkg csokoládé, pár szelet narancsbefőtt, porcukor és keserű kakaópor a bevonathoz.

A babapiskótát húsklopfolóval összetörjük, a mogyorót ledaráljuk, a csokit felolvasztjuk, adunk hozzá a narancsbefőtt levéből, és összegyúrjuk. A narancskarikákat apróra összevágjuk és hozzákeverjük az előbbihez.  Szaloncukor formájú darabokat formálunk belőle, egy részüket porcukorba, a többit kakaóporba hempergetjük.

A narancsos-mogyorós csokis szaloncukor tésztája

Hozzáadjuk a narancs darabkákat

A porcukorba és kakaóba mártott kész szaloncukrok


Az almás-fahéjas szaloncukor:

Hozzávalók (én ezt az adagot készítettem): 60 dkg alma, ízlés szerint cukor és fahéj, szegfűszeg, citromlé, 6 csapott kiskanál zselatin, csokoládé.

Az almát meghámozzuk, feldaraboljuk, 5-6 szem szegfűszeggel és citromlével vízben puhára főzzük. Lecsepegtetjük, villával összetörjük, cukrot, fahéjat, esetleg még citromlevet adunk hozzá, és így együtt 5-10 percig főzzük. Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk apránként a zselatint, jól elkeverjük és még egyszer felfőzzük. Fóliával bélelt, lapos edénybe kiöntjük (én jégkockatartót használtam). Másnap kiemeljük belőle, feldaraboljuk, és a marcipános szaloncukrokhoz hasonló módon bevonjuk csokoládéval.

A feldarabolt almás-fahéjas szaloncukrok

Már csokival bevonva


A szaloncukrok csomagolása

A csomagolásához én két réteget használtam. Belülre színes selyempapírt tettem, aminek a két végét berojtoztam. Kívülre sztaniolpapírt tettem, ezt dupla olyan hosszúra vágtam, mint a színes papírt, hogy a csokoládét először csak a sztaniolba tekerjem. Így biztos hogy nem fog beleragadni a selyempapírba.

A csomagolás

És a már becsomagolt szaloncukrok


A tejszínes-kókuszos szaloncukrok:

Nagyon finomak lettek, majdnem olyan az ízük, mint a Bounty szeletnek

A szaloncukrok csomagolás nélkül, közelebbről

Ezüstpapírba csomagolva nagyon ünnepélyesek voltak

Hozzávalók a saját változatomhoz: 5 dkg kókuszreszelék, 4 dkg cukor (vagy ízlés szerint),  1 csomag vaníliás cukor, 125 ml tejszín, esetleg 2 csapott kiskanál étkezési keményítő,
a bevonásához: 10 dkg tejcsokoládé, kevés vaj vagy étolaj.

Nagyon egyszerű az elkészítése. A tejszínben elkevertem a cukrokat és a kókuszreszeléket, majd kis lángon sűrűre főztem. Mivel nem találtam elég sűrűnek - lehet hogy a tejszínem volt hígabb egy kicsit -, így egy kevés keményítővel sűrítettem. De úgy gondolom ez semmiképp nem árthat neki, csak az állaga lesz jobb tőle, és könnyebben formázhatóvá válik a massza.
Amikor langyosra kihűlt, szaloncukrokat formáztam belőle. Csupán 17 db lett belőle. Kb. 2 órára mélyhűtőbe tettem, majd a gőz fölött felolvasztott és pár csepp étolajjal elkevert csokiban megmártottam őket. Rácson hagytam megszáradni (de alufólián is ugyanúgy megszáradnak, és könnyen le is jönnek róla), majd selyempapírba és ezüst alufóliába csomagoltam.
Felhasználásig, illetve fogyasztásig célszerű hűtőben tárolni, így finom ropogós marad a csokiréteg rajta.

A tejszínes szaloncukrok eredeti receptjét itt találtam.

A megformázott szaloncukrok

Már csokoládéba mártva, száradásra várva


A babapiskótás-kókuszos szaloncukrok:

Ezekhez aranybarna csomagolópapírt választottam



Hozzávalók: 6 db babapiskóta, kb. 5 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 1 csomag vaníliás cukor, 5-6 dkg kókuszreszelék, 1 púpozott evőkanál vaj, 2 evőkanál fehér rum,
a bevonáshoz: 15-20 dkg csokoládé, kevés vaj vagy étolaj.

A babapiskótát húsklopfolóval apró morzsára törtem, majd a többi hozzávalóval összegyúrtam. Ha nem akar összeállni adhatunk hozzá egy kis tejet vagy vizet, esetleg még rumot. Szaloncukrokat formáztam belőle, és ezt is mélyhűtőbe tettem, kb 1 órára, mert így hidegen könnyebben lehet a csokiba forgatni. A csokoládét szintén gőz fölött felolvasztottam, hozzákevertem kevés olajat, és megmártottam benne a szaloncukrokat. Rácson hagytam száradni, majd becsomagoltam őket. Ebből 35 db lett.

A babapiskótás szaloncukrok eredeti receptjét itt találtam.

A megformázott szaloncukrok

Csokoládéval bevonva


Mogyorónugátos szaloncukor:



Hozzávalók: 15 dkg bokormogyoró, 15 dkg csokoládé, 10 dkg cukor (vagy ízlés szerint), tetszés szerint aszalt vagy kandírozott gyümölcsök, nálam aszalt sárgabarack és kandírozott citrom, illetve narancshéj, a szaloncukrok bevonásához csokoládé.

A mogyorót sütőben kicsit megpirítottam, így finomabb ízű lesz, és a héja könnyen ledörzsölhető róla. Ezután ledaráltam, hozzáadtam a cukorhoz és a gőz fölött olvasztott csokoládéhoz, majd jól átkevertem, hogy szépen összeálljon. Hozzákevertem az apróra vágott gyümölcsöket, és szaloncukor méretű kis hengereket formáltam belőle. Hűtőszekrényben jól lehűtöttem, majd olvasztott csokoládéba mártogattam, és alufólián hagytam megszáradni, amiről utána könnyen lejött.
Célszerű csak felhasználás előtt becsomagolni őket, és addig hűtőszekrényben tárolni.

A nugátmassza megkeverése

A szaloncukrok megformázása

A csokival való bevonás után


2010. december 21., kedd

Marcipán szivek


Hozzávalók: 20 dkg mandula, 20 dkg porcukor, 3 szem keserű mandula, 2 evőkanál rózsavíz, 1-2 evőkanál narancslé vagy víz, csokoládé.

A mandulákat 1-2 percig forró vízben áztatjuk, majd leszűrjük és kinyomjuk a héjukból. Egy-két napig szárítjuk, ezután ledaráljuk a keserű mandulával együtt. Hozzákeverjük a porcukrot, és együtt még egyszer ledaráljuk. Ezután apránként hozzáadjuk a rózsavizet és a narancslét, jól összegyúrjuk. Porcukron, fóliával lefedve kisodorjuk kb. 1 cm vastagra, és kis formákkal kiszúrkodjuk. Ha kész, csokoládét olvasztunk vízfürdő felett, és bevonjuk vele a marcipándarabokat. Rácson hagyjuk megszikkadni, fémdobozban, hűtőszekrényben tároljuk.

A mandulát kétszer átdaráljuk

A masszát jól összegyúrjuk

Kiszaggatjuk

Narancsos-mogyorós csokigolyó


Hozzávalók: 6-7 darab babapiskóta, 8 dkg darált bokormogyoró, kb. 8 dkg csokoládé, pár szelet narancsbefőtt, porcukor és keserű kakaópor a bevonathoz.

A babapiskótát húsklopfolóval összetörjük, a mogyorót ledaráljuk, a csokit felolvasztjuk, adunk hozzá a narancsbefőtt levéből, és összegyúrjuk. A narancskarikákat apróra összevágjuk és hozzákeverjük az előbbihez. Golyókat formázunk belőle, egy részüket porcukorba, a többit kakaóporba hempergetjük, tálaláskor kis papírtálkákba tesszük 

A tészta összeállítása

Hozzáadjuk a narancs darabkákat

A golyók, mielőtt bevonjuk őket a porcukorral és a kakaóval

2010. december 17., péntek

Linzeres kosárka


Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt, 10 dkg cukor, 6 tojás sárgája, 1 zacskó sütőpor, 25 dkg margarin.
Hozzávalók a töltelékhez: 40 dkg darált dió, 30 dkg cukor, 6 tojás fehérje, egy nagyobb citrom héja.
Sárgabarack lekvár és csokoládé a tetejére.

A tésztákhoz valókat jól összegyúrjuk, fél órára hűtőszekrényben pihentetjük, majd 3 mm vastagságúra kisodorjuk. Kb. 6 cm átmérőjű fém formákat használunk hozzá. A tésztát kiszaggatjuk, kicsit nagyobbra, mint a kosárka formák. Belenyomkodjuk a formába a tésztát, nem kell kivajazni, könnyen ki fog jönni belőle. Tepsibe sorakoztatjuk őket, mindegyik aljába egy-egy kanálka sárgabarackot teszünk, majd megtöltjük a diós krémmel. A krémet a következőképpen készítjük el: a tojásfehérjéket felverjük, belekeverjük a diót, a cukrot és a citrom reszelt héját.
Előmelegített sütőben megsütjük. Kb 20 perc alatt megsülnek.
Ha kihűltek tetejükre olvasztott csokoládét csurgatunk.

A tészta kiszaggatása

A fémből készült forma

Mindegyik kosárkába aljába lekvárt teszünk

Belekerül a diós töltelék is

A kisült kosárkák

A kosárkák alja is tetszetős

2010. december 16., csütörtök

Rizskoch, vagy rizsfelfújt


Hozzávalók: 25 dkg rizs, 4 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg cukor, 3/4 liter tej, 4 tojás, 1 citrom reszelt héja, a tepsi kikenéséhez vaj vagy margarin.

A rizst feltesszük főni annyi vízben, hogy épp csak ellepje, és a vajat is beledobjuk. Ha a vizet magába szívta hozzáadjuk a tejet, puhára főzzük, és kihűtjük. A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, hozzáadjuk a citrom reszelt héját, a rizst és a tojásfehérjék felvert habját. Beleöntjük egy alaposan kikent tepsibe, és előmelegített sütőben megsütjük.
Melegen tálaljuk, sárgabaracklekvárral és porcukorral.
Hidegen is finom.

Az előkészületek

Hozzáadjuk a tojásfehérjék habját

A tepsiben, sütés előtt
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...