2019. szeptember 27., péntek

Sült paradicsomos csatni


Kínálhatjuk frissen, azonnal....


Sokféle csatnit főztem már - szerepelnek is a blogomon -, mióta nálunk is honos lett ez a finom, "fűszeres is - sós is - édeskés is - savanykás is - erős is" szósz. Ennek a sült paradicsomos változatnak a receptjét Aninál láttam meg a napokban, és gyorsan el is készítettem, mert nagyon megtetszett.
Kicsit változtattam rajta, a szokásos indiai csatni fűszerkeverékemmel ízesítettem, több zöldpaprikát tettem bele, cukrot viszont nem. Nézzétek meg Aniét is, és az enyémet is, és ha szeretitek a pikáns szószokat, készítsétek el valamelyiket, vagy ízlésetek szerint egy harmadik változatot.... 😋

...vagy eltehetjük üvegekben, télire...


Hozzávalók nálam: 60 dkg lukullusz paradicsom, 40 dkg alma, 15 dkg hagyma (ebből fele lila-, a másik fele vöröshagyma), 1-1 közepes nagyságú piros és zöld kaliforniai paprika, esetleg ízlés szerint erős paprika is, 2 gerezd fokhagyma, friss gyömbér vagy egy csapott mokkáskanálnyi őrölt, 1 mokkáskanálnyi mozsárban kicsit összetört Panch Puran indiai fűszerkeverék (Az elnevezése szó szerint Öt-fűszert jelent, az enyém tartalmaz: édes köményt, római köményt, mustármagot, görögszénát, és fekete hagymamagot. Ha nincs, akkor édes köményből, római köményből és  mustármagból készíthetünk keveréket, nagyon finom, pikáns "indiaias" ízt ad.), só, őrölt bors, 10-15 ml 10 %-os ecet (borecet kellett volna bele, de nekem nem volt otthon, így egy kevés sima ecetet tettem bele), folyékony édesítőszer vagy cukor, ízlés szerint,
tetejére: késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
A paradicsomot megmostam, kettévágtam, és egy tepsiben megsütöttem, majd mikor elkészült és kicsit lehűlt, lehúztam róla a héját és a fél darabokat még ketté vágtam. 
Az almát meghámoztam, és kisebb-nagyobb kockákra vágtam, mert szeretjük ha kicsit darabos marad. 
Két nagyobb hagymát - egy lilát és egy vöröshagymát - feldaraboltam, a paprikákat is kis kockákra vágtam, a fokhagymát apróra, majd a sóval és a fűszerekkel az ecet kivételével mindent egy nagyobb lábasba tettem.
Kislángon, állandó keverés közben kb, 40-45 percig főztem. Nekem még kis vizet is kellett tennem hozzá, hogy ne süljön le.
Mikor elkészült beleöntöttem az ecetet, és csak kevés folyékony édesítőszert adtam hozzá, mivel az alma elég édes volt. Mindig kóstolgassuk meg, hogy melyikből mennyi kell bele, soha ne az egészet öntsük bele egyszerre.
Mikor elkészült kis üvegekbe töltöttem, tetejére késhegynyi szalicilt szórtam, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

Sokáig eláll - persze ha addig nem esszük meg -, nekem maradt meg már két éves csatnim is, és teljesen olyan volt, mintha friss lenne.

De fogyasztjuk azonnal is, kiváló sült és töltött húsokhoz húsokhoz.

A nyers paradicsomok a tepsiben

Sütés után

A lábosban a meghámozott sült paradicsomok, körülötte a többi hozzávaló

Főzésre készen, megszórva a fűszerekkel

Főzés közben, a szép színes csatni



2019. szeptember 25., szerda

Karalábés zöldségleves vajgaluskával




Szép zsenge karalábét találtam a piacon, amin mindjárt láttam, hogy ebből finom leves lesz... 😋

Hozzávalók: 1 karalábé, 1-2 sárgarépa, 1 fehérrépa, egy darabka zellergumó, kis maroknyi borsó, pár kis kocka kaliforniai paprika, 1 kisebb hagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors és kevés őrölt paprika ízlés szerint, 1-2 késhegynyi kurkuma,  3-4 kiskanál, házi ételízesítő, pár levél lestyán- és petrezselyemzöld, 1-2 kanál olaj,
a vajgaluskához: 1 kisebb tojás, 3-4 dkg vaj, só, apróra vágott petrezselyemzöld, és annyi liszt, amennyit a felvesz,
tálalásnál: durvára vágott szárított csili paprika.

Elkészítése:
A karalábét és a zellergumót kockára, a répákat karikára vágtam. A borsóval és a házi darált-sózott ételízesítővel együtt kis olajon fedő nélkül rövid ideig pároltam. Megszórtam kevés liszttel, aztán még együtt kis ideig pirítottam. Felengedtem vízzel, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a hagymát, a fokhagymát, az apróra vágott levélfűszereket, és hogy szebb színe legyen, a kurkumát kevéske őrölt pirospaprikát.
Elkezdtem főzni. Hogy finomabb íze legyen, félidőben beletettem a kis kockákra vágott paprikát is - annak nem kell sok idő -, és készre főztem.

A galuska hozzávalóit jól kikevertem, és beleszaggattam a kész levesbe.




2019. szeptember 22., vasárnap

Krémes-szilvás pite




Idén sok, szép és jó minőségű szilvát lehet kapni, én is sokszor vettem már. Ki kell használni a szezonját, együnk minél többet frissen, illetve készítsük el minél változatosabban.
Ezt a finom krémes pitét az interneten találtam, és már egy hete sütöttem. Azóta aztán Évánál is láttam, úgy látszik másoknak is megtetszett, ami nem is csoda....

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 15 dkg vaj vagy margarin, 3 evőkanál cukor, 1 csomag sütőpor, 2 tojássárgája, 1 evőkanál tejföl, 1 csipet só,
a krémhez:
3 tojássárgája, 5 tojásfehérje, 1 tasak vaníliás puding, 1,5 dl tejföl, 4 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor, ízlés szerint fahéj, 2-3 evőkanál búzadara, 1 kg szilva.

Elkészítése:
A lisztet a cukorral, sütőporral, sóval elkevertem, ezután a vajat elmorzsoltam benne. Hozzáadtam a tojássárgájákat és a tejfölt, összegyúrtam. (Ha nem áll össze, tehetünk még egy kis tejfölt bele.)
Ezután kisodortam, és belefektettem a tepsibe. Meghintjük a búzadarával, és kirakjuk a kimagozott, félbevágott szilvával(vágott felével felfelé). Bőven meghintettem fahéjjal.
Közben elkészítettem a krémet is. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá vertem.
Egy külön edényben a tojássárgáját, a pudingporral és a cukrokkal kikevertem ( a pudingot nem kell előtte megfőzni), és hozzáadtam a tejfölt is. Végül a fehérjehabot óvatosan a sárgájás krémhez kevertem.
A masszát ráöntöttem a szilvára, elsimítottam a tetejét. 170-180 fokos előmelegített sütőben kb. 40 percig sütöttem. (Sütőtől függően változhat a sütési idő, illetve ha nagyon pirulna a teteje, sütőpapírral takarjuk le.)

Porcukorral megszórva tálaltam.

A grízzel megszórt tésztát elkezdjük kirakni a szilvával

A szilvák megszórva fahéjjal

Rajta a krém is

Kisülve



2019. szeptember 19., csütörtök

Pizzás padlizsánlapocskák






Ez a padlizsán is még hazai termés, amiből nagyon finom pizzás padlizsánszeleteket sütöttem. Több helyen is láttam ilyet az interneten, aztán saját ízlésünk szerint kialakítottam, ahogy nekünk ízlik.
Ehetjük sült krumplival vagy rizzsel, vagy sültek mellé, esetleg csak magában. De finom lehet még pizza feltétjének is...

Hozzávalók: 1 közepes padlizsán, kb. 10 dkg gomba, 3 paradicsom,  1 piros húsú paprika, 1 nagyobb hagyma, olaj, reszelt sajt, kolbászszeletek, só, bors, friss zsályalevelek, szárított-morzsolt kakukkfű,  oregánó és bazsalikom,
tálalásnál: friss bazsalikomlevelek.

Elkészítése:
A padlizsánt héjastól vastagabb szeletekre vágtam, kicsit állni hagytam. Sóztam, borsoztam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, 1-1 zsályalevéllel. Fóliával lefedve elkezdtem sütni, csak addig, míg a padlizsán kicsit puhult már.
Közben elkészítettem a kakukkfűvel ízesített párolt gombát és az oregánóval, bazsalikommal fűszerezett paradicsomos-paprikás-hagymás szószt.
Az elősütött padlizsánszeleteket megpakoltam a szósszal és gombával, egy-egy kolbászszelettel és a reszelt sajttal. Most már fólia nélkül tettem vissza a sütőbe, ameddig a sajt szép piros-barnára sült rajta.
Tálalásnál mindegyik szeletre egy bazsalikomlevelet tettem, ami nagyon finom hozzá.

A sózott, borsozott padlizsánszeletek

A párolt gomba és a paradicsomos-paprikás szósz

Zsályalevéllel elősütve

Pár perc múlva rákerül a szósz, a gomba, a kolbász és a sajt is.....




2019. szeptember 16., hétfő

Sütőben sült szilvalekvár



Olyan sűrű, hogy még a kiskanálon is rajta marad

A lekvár kalácson, ami nagyon finom reggelire

Még mindig szilva, és újra lekvár, de ez most nem főzve, hanem sütve. Sokáig tart míg elkészül, de semmi gond nincs vele. Sötét, mélybordó lesz, és nagyon sűrű, olyan ami valószínű még a buktától sem folyik ki sütés alatt. Régen egyszer a szüleim készítettek ilyet, hogy milyen volt már nem is emlékszem rá, csak arra, hogy finom volt. Mostanában megint hallottam róla, így megpróbálkoztam vele.
Nem mértem meg, de nagyjából 1 kg lehetett, ami az alábbi képen látható, és az a kis üveggel lett belőle, plusz ami a kis tálkában van. Nem sok, de nagyon finom. 
Szinte cukor sem kell bele, és állítólag tartósítószer sem, én azért tettem a tetejére egy csipet szalicil. Ezt mindenki maga döntheti el.
Ha nem sajnáljátok hozzá a sok energiát, ami 3 óra sütés alatt elfogy, próbáljátok ki.... 😋

Hozzávalók mennyiségek nélkül: szilva, ízlés szerint őrölt fahéj és szegfűszeg, kevés citromlé és barna cukor, és aki nem fél a tartósítószertől egy késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
A szilvát kimagoztam, negyedekbe vágtam, majd zománcozott tepsibe tettem. Megszórtam őrölt fahéjjal és szegfűszeggel, meglocsoltam kb. negyed citrom levével, és meghintettem egy kis maroknyi barna cukorral. Kezdetben fóliával lefedve kezdtem sütni, kb. 1 óráig, mert eléggé fröcsköl. Ezután levettem róla a fóliát, hogy elsüljön a leve. Egyébként végig kis lángon, teljesen takarékon sült, kb. 2,5-3 óráig.

Sütés előtt....

...és sütés után



2019. szeptember 11., szerda

Szilvásgombóc





Itt van az ősz, aminek egyik finom, jellegzetes gyümölcse a szilva, amiből sok mindent készíthetünk. Ilyen például a szilvás gombóc, amit általában mindenki szeret. Mi is, és mivel idén még nem volt az asztalunkon, most gyorsan elkészítettem.... 😋

Hozzávalók kb. 30 gombóchoz: 80 dkg krumpli, 20 dkg liszt (ebből kevés, 3-5 dkg lehet kukorica liszt is lehet), 3-4 dkg margarin, 1 egész tojás, csipet só, zsemlemorzsa, szilva, cukor, fahéj, vaj vagy olaj a zsemlemorzsa pirításához

Elkészítése:
A krumplit héjában megfőztem, melegen meghámoztam, krumplinyomón átnyomtam, és hagytam kihűlni. Utána jól összegyúrtam a liszttel, a margarinnal, csipet sóval és a tojással.
A tésztát belisztezett deszkán vékonyra nyújtottam, majd egy kiszaggattam. A közepükre tettem a kimagozott szilvaszemeket, és fahéjas cukorral megszórtam.
Gombócokat formáztam belőlük. (Ha a tészta ragadna, a gombócokat egy kevés liszttel meghintjük.) Enyhén sós, forrásban lévő vízbe tettem, és amikor a gombócok feljöttek a víz felszínére, akkor még 2-3 percig főztem. Szűrőkanállal kivettem, lecsepegtettem, majd vajon megpirított cukros-fahéjas zsemlemorzsába forgattam. Porcukorral meghintve melegen tálaltam.

A kinyújtott, kiszaggatott tészta a szilvákkal, és kettő gombóc



2019. szeptember 8., vasárnap

Padlizsános csirkemell


Megterítve, egy pohár vörösborral

Még a sütőtálban

A tányérban, közelebbről

Ez az ebéd is még Mözsön készült, mikor Apukámnál nyaraltunk. Minden adott volt a kertből, a gyönyörű padlizsán, a koktélparadicsomok, a zöldfűszerek....
Hirtelen ötletből született ez a finom, ízletes, egyszerű egytálétel, ami sütőzacskóban sült, így a csirkehúshoz zsiradék nem kellett, és sok időt sem kellett ráfordítani.

Hozzávalók, nálunk 3 személyre pont elég volt: kb. 40 dkg csirkemell, erre szárnyas fűszerkeverék, 8 db közepes, illetve kisebb krumpli, 1 közepes padlizsán, erre egy diónyi vaj, egy maroknyi koktélparadicsom (amennyi a képen látszik), só, őrölt bors, durvára tört köménymag, egy csokor zöldfűszer: rozmaring, oregánó, bazsalikom, majoránna, kakukkfű és zsálya,
tetejére: reszelt sajt.

Elkészítése:
A sütőzacskót tűzállótálba fektettem. A zacskó aljába tettem a felkarikázott nyers krumplit, megsóztam, megszórtam a köménymaggal, és a zsálya kivételével az összes többi zöldfűszerből került rá egy kevés, ahogy az alábbi képeken látszik is.
A krumplira került a kisebb darabokra vágott csirkemell, sózva, fűszerezve, majd a héjastól vastagabb karikákra vágott padlizsán, szintén sózva, borsozva, fűszerezve. A padlizsánok tetején elosztottam a diónyi vajat, majd a zacskót csak behajtva sütőbe tettem.
Mikor félig megsült kinyitottam, beleszórtam a paradicsomot és a zsályaleveleket.
Újabb sütés után felvágtam a zacskót, tetejét eltávolítottam, és mindegyik padlizsánszeletet megszórtam reszelt sajttal.
Most már csak annyi időre tettem sütőbe, míg a sajt szép piros-barnára sült a tetején.

Jó étvágyat hozzá!

Az előkészületek, a hozzávalókkal

A zacskóban a fűszerezett krumpli....

...a csirkemell...

....a padlizsán...

...és később a paradicsom

A végén a zacskó eltávolítva a tetejéről, majd megszórva sajttal,
és készre sütve....



2019. szeptember 4., szerda

Szilvalekvár


A lekvárok üvegekben és kenyérre kenve - jól esik reggelire egy bögre hideg tejjel,
főleg ha nyáron a természet lágy ölén fogyasztjuk el 😊

Kenyérre kenve közelebbről...

...és kis tálkában...


Ez a finom lekvár is Mözsön, Apukámnál készült, vagyis nagyrészt ő főzte, én csak a "kiskukta" voltam mellette.
Főztem már az elmúlt években banános, gyömbéres, almás-fahéjas,és fűszeres szilvalekvárt is, de ez a régi, hagyományos lekvár, csak a friss gyümölcs és cukor van benne, abból sem sok, no meg a tetejére késhegynyi szalicil - biztos ami biztos, mi mindig ezt a tartósítási módot választjuk.
Tolnai barátnőmtől kaptam szép szilvákat, volt is még valamennyi otthon, így készült el most ez, kisebb üvegekbe töltve.
Régen más volt minden. Üstben főtt a lekvár, nagy mennyiségben, az udvaron, emlékszem még kiskoromból. Akkor ez egy egésznapos program volt. Nagymamám ott állt mellette, hosszú fakanállal egyfolytában keverte, aztán agyag köcsögökbe lett töltve, celofánnal lekötve. Még az íze is más volt úgy....
Aztán ha a gyerekek megéheztek, kaptak egy nagy karéj kenyeret, megkenve lekvárral, csak úgy vaj nélkül. Nem számolták a nagymamák a kilokalóriákat, a grammokat, nem nézték mennyi szénhidrátot ehet a gyerek, a kezükbe adták, aztán a gyerek futhatott tovább....

Hozzávalók, amennyiből most készült: 3 kg kimagozott szilva, ehhez 35 dkg cukor, tetejére szalicil. 

Elkészítése:
A szilvát megmostuk, kimagoztuk, kisebb darabokra vágtuk, és elkezdtük főzni. Mikor majdnem megpuhult már hozzáadtuk a cukrot, majd készre főztük. Üvegekbe töltöttük, tetejére késhegynyi szalicilt szórtunk, rácsavartuk a fémkupakot, és mehettek a száraz dunsztba. Csak másnap, mikor teljesen kihűltek, akkor kerültek a kamra polcára.

Az üvegek, Apukám kézírásával

Olyan finom lett, hogy még a lepkék is érdeklődtek iránta 😋



És a kert, ahol a képek készültek....