2013. január 29., kedd

Tacchino piccante



Ez az olaszos tészta a lányom specialitása, amit ő készített el.

Hozzávalók: egy csirkemellhez kb. fél doboz kukoricakonzerv, egy piros kaliforniai paprika fele, egy hagyma, egy narancs leve, só, olaj, egy-két csipet őrölt szerecsendió, egy mokkáskanálnyi friss reszelt gyömbér, kb. 2 dl édes-savanyú szósz (Univer, zöldség nélküli változat), egy kevés tejszín, kb. 0,5-0,75 dl, őrölt chili paprika vagy  sózott, darált erős paprikakrém, és orsótészta.

Elkészítése:
Az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott húst, együtt pirítjuk, sózzuk, fűszerezzük. Hozzáöntjük a szószt és a narancslét is. Mikor már félig puha a hús, belekeverjük a kukoricát, a kis kocákra vágott paprikát és a tejszínt. Ha nagyon sűrű, főzés közben egy kis vizet is adunk hozzá, és készre főzzük.
A tésztát forrásban lévő sós vízben kifőzzük, és a raguval összekeverjük. Tálaláskor friss bazsalikomlevéllel díszíthetjük.



2013. január 23., szerda

Őszibarackos csirkemell




Hozzávalók, mennyiség nélkül: csirkemell szeletek, só, bors, szárnyasokhoz való fűszerkeverék (pl. rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, kömény, majoránna...), olaj, őszibarack befőtt, vagy nyáron kompót, trappista sajt.

Elkészítése:
A csirkemellet felszeleteltem, kiklopfoltam, sóztam, megszórtam a fűszerekkel, és rövid ideig állni hagytam. Kevés olajon elősütöttem a szeletek mindkét oldalát, majd tűzálló tálba sorakoztattam őket. Az alábbi képen látható módon ráhelyeztem az őszibarackszeleteket, megszórtam bőségesen reszelt sajttal, és sütőbe tettem. Közepes lángon addig sütöttem, míg a sajt megolvadt rajta, és szép piros-barnára sült. Mellé valamilyen krumplis vagy rizses köret illik....

Az elősütött hússzeletek, rajtuk az őszibarack.....

...és a reszelt sajt



2013. január 19., szombat

Sajtos perec



Ezt a receptet még karácsony előtt kinéztem magamnak, de aztán akkor nem sütöttem meg, így most farsangra ajánlom mindenkinek, aki szereti a sós, sajtos sütiket. Az eredeti recept innen származik. Annyi különbséggel készítettem, hogy a tésztájába több sajtot tettem, a tetejére pedig köménymagot is, és csak egy fél adagot készítettem.

Hozzávalók nálam, a tésztához: 25 dkg liszt, 1 kisebb tojás, 10 dkg tejföl, 12,5 dkg vaj vagy margarin, só ízlés szerint, fél csomag szalalkáli, 4-5 dkg reszelt sajt,
a tetejére: 1 tojás, reszelt sajt és köménymag.

A tésztához a hozzávalókat összegyúrtam és kb. 0,5-1 cm vastagságúra  kinyújtottam. Az alábbi képen látható formával kiszúrtam a pereceket, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, tetejüket megkentem tojással, megszórtam reszelt sajttal, ami lehet füstölt is, meghintettem köménymaggal, és előmelegített sütőben szép piros-barnára megsütöttem.

A perecek kiszaggatása

A tepsiben



2013. január 16., szerda

Fűszerkeverékek


Néhány fűszer, csak illusztrációként. A tányéron szegfűszeg, majoránna, tárkony, zsálya, az üvegben ecet, mellette szárított erős paprika, a kis üvegben chili, a cserépben oregánó, előtte gyömbér, babér, a kis korsóban köménymag, előtte bors....

Egy korábbi bejegyzésemben, a "Fűszertár"-ban arról írtam, hogy a különféle fűszerek mihez használhatóak. Most arról szeretnék írni, hogy az egyes ételféléket mivel ízesíthetjük, ízben milyen fűszer harmonizál azokkal. Ezért összegyűjtöttem néhány olyan fűszerkeveréket - ezeket nagyrészt, illetve részben én is használom -, melyeket otthon könnyen elkészíthet bárki. A készen vásárolt keverékek valóban finomak, ízletesek, de ha házilag keverjük össze, akkor abban biztosan nem lesz ízfokozó, állományjavító, mesterséges színezék stb..... Az itt felsoroltakat részben Romváry Vilmos "Fűszerek könyve" című könyvéből merítettem, részben készen vásárolt fűszerkeverékek zacskóján olvastam (mert azért én is szoktam ilyeneket vásárolni), de tükrözi az én ízlésemet is. Természetesen egy-egy fajta ételhez nem szükséges az összes, itt felsorolt fűszert hozzáadni - mindenki a saját ízlése szerint variálhatja az ízeket -, inkább csak egy jó ötletnek, hasznos útmutatónak szántam....

Hús- és csontlevesekhez: feketebors, szegfűbors, koriander, borókabogyó, kömény, gyömbér, szerecsendió, fokhagyma, kurkuma.

Egyéb levesekhez: pl. bableveshez: babér, fokhagyma, őrölt paprika,
                                     gulyáshoz: kömény, fokhagyma, őrölt paprika, bors,
                                     krumplileveshez: tárkony

Gyümölcslevesekhez: fahéj, szegfűszeg, vanília, citromlé, citromhéj.

Grillezett húsokhoz: fekete bors, fokhagyma, őrölt paprika, koriander, majoránna, kakukkfű, gyömbér, mustármag, kömény, curry fűszerkeverék, chili.

Gyroshoz: oregánó, kakukkfű, rozmaring, csili, kurkuma, curry, gyömbér, őrölt koriander, bors, köménymag, édeskömény és szerecsendió

Szárnyasokhoz: kömény, fokhagyma, rozmaring, bazsalikom, őrölt paprika, feketebors, majoránna, kakukkfű, curry fűszerkeverék.

Sertéshúsokhoz: fokhagyma, kömény, őrölt paprika, feketebors, rozmaring, zsálya, kakukkfű, bazsalikom, curry fűszerkeverék.

Marhahúsokhoz: babér, fokhagyma, bors, őrölt paprika, rozmaring, borókabogyó, chili, curry fűszerkeverék.

BBQ fűszerkeverék: 1-1 teáskanál pirospaprika, csilipor, szerecsendió, őrölt köménymag, fokhagyma granulátum, őrölt fekete bors, cayenne bors, kapormag, barna cukor, 2 kiskanál szárított morzsolt majoránna, fél-fél kiskanál mustármag és koriander

Bárány- és ürühúsokhoz: tárkony, rozmaring, majoránna, fekete bors, szegfűbors, gyömbér, fokhagyma, kakukkfű, kömény, koriander, curry fűszerkeverék, chili.

Vadas ételekhez (és pácolásukhoz): babérlevél, fokhagyma, borókabogyó, feketebors, szegfűbors, rózsabors, tárkony, citrom.

Vad húsokhoz: tárkony, babér, feketebors, szegfűbors, rozmaring, kakukkfű, borókabogyó,

Belsőségekhez: őrölt bors, őrölt paprika, babér, majoránna.

Halakhoz:  zsálya, bazsalikom, lestyán, babérlevél, fokhagyma, feketebors, színes bors, koriander, kapormag, őrölt paprika, őrölt bors, citrom.

Fasírtokhoz, darált húsokhoz: bors, fokhagyma, kömény, őrölt paprika, gyömbér, koriander, mustármag, kakukkfű.

Töltelékekhez: fokhagyma, majoránna, bazsalikom, őrölt paprika, kakukkfű.

Pástétomokhoz: bazsalikom, zsálya, majoránna, tárkony, kömény, szerecsendió.

Grillezett és párolt zöldségekhez: fekete bors, hagyma, fokhagyma, oregánó (szurokfű), őrölt paprika, bazsalikom, kakukkfű, szegfűbors, rozmaring, koriander, zsálya.

Káposztafélékhez:  borsikafű (csombor), kömény, fekete bors, őrölt paprika, kapor.

Olaszos ételekhez: oregánó (szurokfű), kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, zsálya.

Egyéb mediterrán ételekhez: oregánó (szurokfű), kakukkfű, fokhagyma, majoránna, borsikafű (csombor), bazsalikom, őrölt paprika, rozmaring, szerecsendió.

Provence-i fűszerkeverékhez: 1-1- kiskanál majoránna, rozmaring, oregánó, bazsalikom, őrölt bors, fél kiskanál kakukkfű, egyharmad kiskanál őrölt koriander és 2 babérlevél.

Mexikói fűszerkeverékhez: csili, oregánó, kakukkfű, őrölt bors, paprika, kömény, koriander és mustármag.

Kínai és wokban készített ételekhez: gyömbér, koriander, mustármag, feketebors, kurkuma, cukor, őrölt paprika, kömény, fahéj, római kömény, szegfűszeg, chili.

Ötfűszer-keverékhez: csillagánizs, szecsuáni bors vagy chili, szegfűszeg, édeskömény és fahéj porrá őrölt keveréke.

Egyéb távol-keleti ételekhez: curry fűszerkeverék, chili, gyömbér, kardamom, fahéj, kurkuma, koriander, édeskömény, római kömény, mustármag, görögszéna.

Salátákhoz: pl. uborkához: kapor, fokhagyma, őrölt paprika.
                          céklához: kömény,
                          káposztához: kömény,
                          paradicsomhoz: bazsalikom.                     

Savanyúság eltevéshez: feketebors, babérlevél, mustármag, koriander, borókabogyó, szegfűbors, káposztafélékhez csombor is.

Forralt borhoz: fahéj (őrölt vagy darabos), szegfűszeg (őrölt vagy egész), csillagánizs, néhány szem kardamom mag (ha van), egy-két csipet őrölt gyömbér.

Mézeskalácsokhoz: fahéj, szegfűszeg, ánizs, csillagánizs, kardamom, gyömbér, szegfűbors, édeskömény, koriander.

Befőttekhez, kompótokhoz: fahéj, szegfűszeg, csillagánizs, vanília.



2013. január 14., hétfő

Gombapörkölt


A gombapörkölt rizzsel....

....és nokedlivel

Hozzávalók: 40-50 dkg gombához egy nagy hagyma, só, bors, olaj, törött paprika, 1 kiskanál sűrített paradicsom, vagy egy friss, 2-3 evőkanál tejföl, 1 evőkanál liszt.

Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, az olajon megdinszteljük. A gombát is megtisztítjuk, felszeleteljük, hozzáadjuk a hagymához, sózzuk, megszórjuk a paprikával, kevés vizet adunk hozzá, mert a gomba elég sok vizet ereszt. Fedő alatt kb. 20-25 percig főzzük, ekkor a tejfölből és a lisztből habarást készítünk, és besűrítjük vele a gombát.
Köretnek általában rizst szoktam készíteni mellé, de most egyik blogtársam ajánlotta, hogy nokedlivel az igazi, így hát kipróbáltam. Tényleg nagyon finom volt hozzá....



2013. január 11., péntek

Rigójancsi torta




Hozzávalók a tésztához, egy 22 cm átmérőjű tortaformában: két laphoz, egyenként 2 tojás, kb. 1 csapott evőkanál kakaópor, 2 evőkanál liszt, 3 evőkanál cukor az egyik tortalaphoz,
a krémhez: 4 dl tejszín (lehet több is, akkor magasabb lesz), 10 dkg csokoládé, ízlés szerint 10-15 dkg porcukor, 1 evőkanál zselatin,  kb, 0,75 dl víz,
a mázhoz: 5-6 dkg csokoládé, esetleg egy kiskanál olaj, akkor fényesebb lesz.

Elkészítése:
A tésztához a tojásfehérjét kemény habbá vertem, majd hozzákevertem a sárgáját, a lisztet, a cukrot, a kakaóport, és kivajazott, lisztezett csatos tortaformában a két lapot külön-külön megsütöttem.
Amikor kihűlt, mindkét lapot kicsit körbe vágtam, és az egyiket visszahelyeztem egy kisebb, kb. 20 cm-es csatos formába (mivel a sütés után a kész tortalap kicsit kisebb lett, és hézag lett volna a tészta és a forma fala között).
Ezután elkészítettem a mázat, melyhez a csokoládét gőz felett felolvasztottam, és a másik lapra öntöttem, késsel szépen elegyengettem, majd mikor a csoki már megszilárdult rajta, óvatosan cikkekre vágtam.
A jól lehűtött tejszínt felvertem, hozzáadtam a porcukrot. A gőz felett felolvasztott csokoládéba belekevertem a feloldott zselatint, ezt is hozzákevertem a felvert tejszínhez. Majd ráöntöttem az alsó lapra, és ráhelyeztem az előzőleg feldarabolt cikkelyeket.
Ajánlatos jó néhány órával, vagy egy nappal az étkezés előtt elkészíteni a tortát, és jól lehűteni.

Nagyon finom, könnyű de laktató torta. Lehet négyszögletes alakúra is készíteni, és kockákra felszeletelni, de mivel ez karácsonyra készült, így mutatósabb volt.



2013. január 7., hétfő

Fehérborban párolt rozmaringos báránysült gyümülcsszósszal



Ez a báránysült a karácsonyi menünk egyik része volt, a már tavaly is készített aszalt szilvás pulykamell mellett. A gyümölcsszósz mindkét húsféléhez jól illett, melyet szilvából és bogyós gyümölcsökből készítettem.

Hozzávalók: egy csík bárányoldalas (súlyát nem mértem, de a képen látszik, hogy mekkora), a pácolásához: olíva olaj (vagy normál napraforgó), só, szemes fekete bors, rózsabors, tárkony, a sütéséhez-főzéséhez őrölt bors, kb. 3 ágacska rozmaring, 1-1,5 dl fehérbor, 1-2 kiskanál kukoricakeményítő,
a szószhoz: kb. egy jó levesestányérnyi szilva, fehér-, piros- és fekete ribizli, áfonya (nekem ezek voltak a mélyhűtőben), egy kisebb lila hagyma, ízlés szerint cukor, 0,5 dl vörösbor, 1 cm friss gyömbér, koriander, római kömény és édeskömény, 1-2 kiskanál kukoricakeményítő.

Elkészítése:
A húst feldaraboltam, és felhasználás előtt egy nappal bepácoltam a páchoz szükséges fűszerekkel, leöntöttem az olajjal, és hűtőbe tettem. Másnap az egészet serpenyőbe tettem, először nagy lángon a hús mindkét oldalát megsütöttem, majd felengedtem a borral, rászórtam az apróra vágott rozmaringot, és fedő alatt puhára pároltam. Közben az elfőtt levét vízzel pótoltam. A végén a keményítővel besűrítettem.
A szószhoz a ribizliket és az áfonyát rövid ideig főztem, majd átpasszíroztam, magjukat és a héjukat eltávolítottam. Az így kapott léhez adtam a feldarabolt szilvát, az apróra vágott hagymát, a reszelt gyömbért, a fűszereket, a bort, a cukrot, majd mikor készre főtt, a keményítővel ezt is besűrítettem egy kicsit.

A bárányoldalas még egyben

A hús pácolása

A szósz előkészítése

A gyümölcsszósz tálalva

A bárány a tányéron a szósszal, rizzsel és a nyáron eltett ecetes szilvával...



2013. január 4., péntek

Szilveszteri bólé


Szilveszteri bólé, a lányom által festett üvegtálban

Bólé ízlés szerint bármilyen gyümölcsből vagy befőttből készíthető, egy kis borral, pezsgővel "felhígítva". A szilveszteri bólénkhoz ananász- és mangókonzervet, cseresznye- és egresbefőttet használtunk, a gyümölcsök levével együtt, no meg egy kis muskotályos fehérbort is kevertünk hozzá, amitől nagyon finom lett.
De adható hozzá őszibarack- körte- vagy más befőtt, birskompót, mazsola, mandarin, banán stb.... minden ami finom és amit szeretünk....



2013. január 3., csütörtök

Lencsefőzelék sült oldalassal


Az újévi ebédünk Mözsön, Édesapámnál

A szilvesztert és az új évet Édesapámnál, Mözsön töltöttük, ott együtt főztük, sütöttük az újévi ebédet is.....

Hozzávalók a főzelékhez: 1 bögre lencse, só, 2-3 gerezd fokhagyma és ugyanennyi babérlevél, olaj, liszt és tej, törött paprika, aki szereti esetleg ecet,
a sülthöz: oldalas szeletek, só, bors, sültekhez való fűszerkeverék, zsír, fokhagyma.

Elkészítése:
A lencsét átválogatjuk, sós vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a fokhagymát és a babérlevelet, majd puhára főzzük, közben az elfőtt vizet pótoljuk. Olajból és lisztből rántást készítünk, megszórjuk ízlés szerint törött paprikával (Tolna megyében általában sok paprikát használnak, régen is és napjainkban is, így a mi családunk is), a lencsét felengedjük tejjel, és berántjuk a főzeléket. Aki szereti, ízesítheti egy kis ecettel, mi nem szoktuk.
A húst sózzuk, fűszerezzük, majd hirtelen átsütjük a zsíron. Felengedjük vízzel, és fedő alatt puhára pároljuk. A végén zsírjára sütjük, és a főzelék mellé tálaljuk.