2023. augusztus 26., szombat

Új blogot indítottam 🌼


Nyugat-Magyarország - Dunántúl címmel nyitottam meg a nyolcadik blogomat, melyen az egész Dunántúlról lesznek, illetve már láthatóak képek, az ebben az országrészben tett eddigi utazásainkról, kirándulásunkról...

Garai János szobra
Szekszárdon, velem

Azért nyitottam ezt az újabb blogot, mert Magyarország mindegyik tájegységéről van már egy-egy blogom, csak a nyugati részről nem volt még.

A Hősök Kapuja Veszprémben

A Dunántúl területén elhelyezkedő Budai-hegység, Pilis, Visegrádi-hegység, Gerecse és a Dunakanyar túrázós képei továbbra is saját helyükön, csak a "Pilisjárók" blogomon lesznek láthatóak, mert ez hatalmas képanyag, ezért az ott láthatókat nem másolom ide át, illetve az ezután következők sem lesznek itt.
Valamint a szülőfalumon, Mözsön készült képek is csak a "Mözsi séta" blogomon tekinthetők meg ezután is, mert ez is sok.

A zsámbéki romtemplom

Viszont láthatóak egyéb dunántúli falvak, városok, várak, romok, szép tájak.... amerre jártunk, és melyek kedvesek számomra. 
Egyenlőre a "Pilisjárók", a "Mözsi séta" és a "Dél-Magyarország" blogomról másolok át régebbi képsorozatokat, melyek igazán idevalók, és hűen mutatják be a Dunántúlt, még ha csak dióhéjban is.

Ha érdekel, nézzetek be ide is, előbb-utóbb új bejegyzéseim is lesznek majd.
 
 
Jó böngészést és szórakozást kívánok mindenkinek, aki erre az oldalra vetődik!





2023. augusztus 23., szerda

Görögdinnyehéj befőtt






Még sosem csináltam görögdinnyehéj kompótot vagy befőttet, most felfigyeltem rá az interneten. Gondoltam egy kevéssel megpróbálkozok. Hogy milyen lesz nem tudom, remélem ízlik majd....

Hozzávalók nálam, amennyiből most készült: 40 dkg dinnyehéj, 25-30 dkg cukor, ízlés szerint citromlé, 1 csillagánizs és pár szem szegfűszeg, 
az üvegek tetejére: késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
Miután megettük a dinnyét - a héjon a piros belsejéből kb. 0,5-1 cm-t hagytunk -, zöld vastag héját lehámoztam, majd 1-1,5 cm-es csíkokra-kockákra vágtam.
Elkezdtem főzni a fűszerekkel, először csak tiszta vízben, annyit öntöttem rá, hogy a héjakat ellepje. Kb. 20 perc után hozzáöntöttem a cukrot és a citromlét, és így főztem üvegesre. Összesen kb, 45-60 percig.
ekkor üvegekbe töltöttem, két kis üveg lett belőle. Tetejére késhegynyi szalicilt szórtam, a csavaros tetőt rátettem, majd száraz dunsztban hagytam kihűlni.





2023. augusztus 17., csütörtök

Bonbonok "tengerparti köntösben"







Még itt a nyár, szikrázó napsütés, olykor kánikula, ezért felidéztem egy kis tengerparti hangulatot....🌺
Egyszerű bonbonok, finom csokoládék, pörkölt dió, mogyorókrém, mazsola, és dekorgyöngy, ami megfelelt igazgyöngynek 😊, és már is kész volt. Aztán jól lehűtve már lehetett is nassolni belőle.

Hozzávalók: szilikon bonbonformák, tej- fehér- és étcsoki, pár csepp ételfesték, dió, nutella, fehér dekorgyöngy (Dr.Oetker cukorka).

Elkészítése:
Először a diót pörköltem meg egy serpenyőben. Így finomabb az íze, és a héját is le lehet dörzsölni róla. Ezután kisebb-nagyobb darabokra felaprítottam.
A csokoládékat külön-külön, gőz fölött felolvasztottam, a fehér csokit tetszés szerint színeztem.
A kagyló formájú bonbonformát félig megtöltöttem csokival - fehér- valamint tejcsokival -, egy részükbe 3-3 szem gyöngyöt tettem, a többibe mazsolát, majd teletöltöttem csokival.
A virág formájú bonbonformát először körben kikentem színezett csokival, majd hűtőbe tettem. Mikor megszilárdult belekanalaztam étcsokit, közepébe nutellát és pörköltdiót tettem, majd a tetejéig bevontam csokival.
Hűtőbe tettem, s mikor jól lehűlt és megszilárdult már a csoki, könnyen és egyszerűen csak kifordítottam a formából.


Kettévágva egy virág formájú bonbon...

...és egy kagyló formájú, a gyönggyel



2023. augusztus 13., vasárnap

Foksány krémes - füstölt sajtos pogácsafalatkák







Valamilyen sós pogácsafélére vágytunk, de nem volt itthon friss élesztő, ezért kénytelen voltam szárítottal készíteni, amit egyébként nem nagyon szeretem.
De volt a hűtőben Torockóról hozott füstölt sajt, és foksány is egy kevés, amik együtt nagyon biztatónak tűntek a saját összeállítású pogácsareceptemhez. A foksány egy erdélyi juhtúrókészítmény. A juhtúrótól kicsit lágyabb, kémesebb, mi nagyon szeretjük. Már évekkel ezelőtt is használtam pogácsákba, ízre olyan mint a juhtúró.

Ezek a falatkák kiválóak sör- vagy borkorcsolyának is. A legfinomabbak persze frissen, melegen-langyosan, de ha véletlenül marad belőle másnapra is, akkor is jó még 😋.

Hozzávalók a tésztájához: 30 dkg liszt, 1 kiskanál só, 1 csomag szárított élesztő, 1 kiskanál cukor,  1 egész tojás, 2 púpozott evőkanál tejföl, 8 dkg sertészsír, 8 dkg margarin, 
a tészta megkenéséhez: 5 dkg margarin, 5 dkg foksány (vagy juhtúró), 6 dkg reszelt füstölt sajt, 
a tetejére: 1 tojás, reszelt trappista sajt, köménymag, nagy szemű só.

Elkészítése:
A tészta hozzávalóit összegyúrtam, fél órát pihentettem, majd kisodortam, és megkentem a a margarin, foksány és reszelt füstölt sajt keverékével. Feltekertem mint egy bejglit és újra kisodortam, kb. ujjnyi vastagra, megkentem tojással, majd kis négyzetekre feldaraboltam. megszórtam reszelt sajttal, nagy szemű sóval és köménymaggal. (Egyszerűbb, ha a tésztát még a feldarabolása előtt szórjuk meg a sajttal, köménnyel és sóval, csak én elfelejtettem 😂.)
A tepsiben is hagytam még 10 percet pihenni, majd előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem.


A foksány krém originált csomagolásában

A kisodort tészta, megkenve a margarin, foksány és reszelt füstölt sajt keverékével....

...majd feltekerve, újra kisodorva, tojással megkenve és darabolva

A tepsiben, sütés előtt



2023. augusztus 9., szerda

Szilvás-pudingos párna


A hat darab, amennyi készült...

...és ugyanazok megszórva porcukorral






Volt még a mélyhűtőben egy 40 dkg-os Frecso leveles tésztának a fele, amit el szerettem volna már használni. Ezt a fajtát sajnos nem kapni már, pedig szerettem, mert nagyon finom volt, és praktikus, mert két 20 dkg-os külön álló darabból állt.
 
Ezzel a hajtogatási módszerrel sütöttem már máskor is, csak akkor más gyümölccsel. Most itt a szilvaszezon, ami megsütve nagyon finom tud lenni, főleg ha egy kis fahéjjal meg is szórjuk.

Nagyon finom, ezért érdemes ennél többet sütni belőle, mert ezt a pár darabot 5 perc alatt el tudtuk pusztítani 😀.

Hozzávalók a fentiekhez: 20 dkg fagyasztott leveles tészta, készre főzött vaníliás puding, pár szem szilva, kristálycukor, fahéj,
a teteje megkenéséhez: tojás.

Elkészítése:
A tésztát szobahőmérsékleten hagytam kiolvadni, aztán vékonyra kisodortam, úgy hogy 6 db kb. 10x10 cm-es négyzetet kapjak.
A négyzeteket átlósan kettéhajtottam, majd a képek szerint bevagdostam az oldalszegélyt, kb, 1,5 cm szélesen. Ezután széthajtottam négyzet alakúra, a felső oldalszegélyt lehajtottam, az alsót pedig fel.
Közepüket megtöltöttem készre főzött vanília pudinggal, a pudingra rátettem a fahéjas cukorba mártott szilvaszeleteket, és megkentem felvert tojással. Tetejüket megszórtam még kristálycukorral, hogy sütéskor karamellizálódjon.
Előmelegített sütőben szép aranybarnára sütöttem. Tálaláskor meghinthetjük még porcukorral.


A tésztát átlósan kettéhajtjuk, majd a szélén bevagdossuk

Ezután széthajtjuk négyzet alakúra, majd a felső oldalszegélyt lehajtjuk....

...az alsót pedig fel, és már kész a hajtogatás

Közepét megtöltjük a készre főzött vanília pudinggal

A pudingra rátesszük a fahéjas cukorba mártott szilvaszeleteket,
megkenjük felvert tojással


Tetejére szórhatunk még kristálycukrot, ami sütéskor karamellizálódhat



2023. augusztus 4., péntek

Chili szósz


A chili szósz kicsi üvegben és tálkában...



...és vajas kenyérre kenve, zöldségekkel...



Szeretjük az erőset, s már rég volt itthon chili szószunk, ezért próbaképpen egy keveset csináltam. Nagyon ízlett, biztos lesz majd újabb főzés, mert gyorsan készen van. Nézegettem az interneten, kellett volna bele jalapeño és friss csili paprika is, és mivel nekem egyik sem volt, kialakítottam a saját receptemet.

Felhasználhatjuk pörköltek, gulyások főzésénél, kínálhatjuk különféle húsok, sültek, halak mellé, szendvicsekre - régen még olajos halhoz is ettem -, vagy csak egyszerűen vajas kenyérre kenve ehetjük. Én szeretem a vajas kenyeret, jól megsózva, megszórva pirospaprikával. Ez a szósz most nagyon jól illik a vajas kenyérhez is, helyettesíti rajta a pirospaprikát, és még pikáns ízű is.

Hozzávalók: 1 db nagyobb kaliforniai paprika, 1 db lila hagyma, 2 gerezd fokhagyma, őrölt chili (még tavalyi hazai termésből), só, fekete bors - esetleg színes bors, 2-3 evőkanál olívaolaj, ízlés szerint 1-2 kiskanál barna cukor és kb. 1 mokkáskanál 10 % ecet.

Elkészítése:
A kaliforniai paprikát, a lila hagymát és a fokhagymát feldaraboltam, és kevés olívaolajjal zöldségaprítóban pépesítettem. Ezután egy teflonedényben egy kevés olajjal kb. 10 percig főztem, ekkor kevertem hozzá a sót, az őrölt chili paprikát, az őrölt borsot, a barna cukrot és az ecetet. Ezeket folyamatos kóstolás közben, részletekben adtam hozzá, ameddig úgy nem éreztem, hogy most már ízlik.

Ha hosszabb ideig szeretnénk eltenni szerintem kell valamilyen tartósítószer, hogy ne romoljon meg. Tudom, sokan idegenkednek tőle, de én befőzésnél mindig használom a szalicilt, biztos ami biztos alapon. Még ha hűs is a kamra, akkor is, hát még ha ugyanolyan hőmérsékletű, mint a lakás többi része. Nagyszüleim is mindig ezt használták, Anyukám is, most Apukám is, így én is. Attól a késhegynyitől még soha semmi baja nem lett egyikünknek sem a családban.....
De ha csak friss fogyasztásra készítjük, és hűtőben tároljuk, akkor bármilyen tartósítószer nélkül pár hétig biztosan eláll.


Az alapanyagok

A paprika és a lila hagyma darabolása-pépesítve az aprítógépben

A kész, megfőzött szósz, ami tetszés szerint kis üvegekbe tölthető.



2023. augusztus 1., kedd

Lecsó csirkemellel gazdagítva - és régebbi lecsóim itt, egy helyen





Ha augusztus, akkor lecsó 😋, bár én egész évben szoktam főzni, a téli hónapokban fagyasztott paprikából és paradicsomból. Nem érzek különbséget a fagyasztott és a friss között, de a frissből talán mégis más....
Paprikából mindig a piros húsút használok hozzá, esetleg tarkítva egy két darab fehér húsúval. A pirosnak nekem sokkal finomabb az íze. Füstölt kolbászt is mindig teszek bele, csípőset, szalonnát is sokszor. De van hogy a paprika-paradicsomot cukkinivel, gombával vagy padlizsánnal egészítem még ki, és van hogy egy darabka hús is kerül vele, mint ahogy most, kevéske csirkemell.

Van hogy még tojással gazdagítom, sűrítem. Köretnek vagy tarhonyát csinálok mellé, vagy vele főtt krumpli kerül bele, ritkán rizs, hisz a lecsónak számos változata van. Ezért is gyűjtöttem ki a régebbi lecsóimat, hogy itt egy helyen legyenek. Mindegyik más, szinte kétszer nem lesz egyforma, de abban megegyeznek, hogy mindegyik finom, ami nélkül nem nyár a nyár....🌞

Hozzávalók, mennyiségek nélkül: vastag húsú piros paprika, kb. fele annyi paradicsom, sok hagyma, egy-két szelet füstölt szalonna, só, ha kell még hozzá kevés sertés zsír, őrölt paprika, erős füstölt kolbász, most egy fél csirkemellnek kb. a fele (ennyi nekünk elég volt), 
köretnek: kézi tarhonya, só, olaj vagy zsír, 
tálalásnál: tányéronként egy-egy kis szelet füstölt szalonna.

Elkészítése:
A szalonnát kis kockákra vágtam, a hagymát szálára, lényeg hogy ne legyen apró. A paradicsomnak eltávolítottam a héját, majd a paprikával együtt tetszőlegesen feldaraboltam. A kolbászt karikákra vágtam, a csirkemellet pedig nagyobb darabokra..
Először a szalonnát olvasztottam ki, majd ment mellé a hagyma, a csirkemell, s együtt még dinszteltem. Ezután beletettem a paprikát és a paradicsomot, sóztam, és megszórtam őrölt paprikával. Így együtt dinszteltem tovább, egy kis vizet is öntöttem hozzá (ennek majd később lesz jelentősége). 
Mikor jó háromnegyedig kész volt, akkor adtam csak hozzá a kolbászt, mert nem szeretem ha minden íz és szín kifő belőle.
Közben elkészítettem a tarhonyát. Olajban megpirítottam, és a lecsóból mertem le hozzá levet, plusz még egy kevés tiszta vízzel engedtem fel. Egy Ízőrző műsorban láttam, hallottam, hogy a tarhonyát nem sima vízzel engedték fel, hanem a hígabbra főzött pörkölt levével. Így sokkal ízletesebb lesz. És tényleg...

Tálaláskor tányéronként még egy-egy kis szelet füstölt szalonnát sütöttem ki hozzá, és egy szelet friss kenyeret kínáltam hozzá.
Nagyon finom volt, mindenkinek jó étvágyat hozzá.