2016. április 8., péntek

Narancsos csokitorta


Egy újabb saját ötletből született torta...


Hozzávalók a tésztához: 5 tojás, 5 evőkanál liszt, 1 kiskanál kukoricakeményítő, 6 evőkanál cukor, kb. 2 kiskanál cukrozatlan kakaópor, 1 mokkáskanál sütőpor,
a krémhez: 10 dkg tejcsokoládé, 2 dl Hulala, 3 kiskanál zselatin, ízlés szerint porcukor,
a tésztarétegek közé: nutella
a tetejére: 2 narancs, 2 dl narancslé, 1 átlátszó tortazselé.

Elkészítése:
Először a tésztát készítettem el. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem. Egyenként hozzáadtam a sárgájákat, majd a cukrot, a keményítőt, végül a kakaóval és a sütőporral elkevert lisztet. Kivajazott, lisztezett csatos formában előmelegített sütőben megsütöttem.
Ezután elkészítettem a krémet. A zselatint (Horváth Rozi féle) kevés vízben megfőztem, kicsit hagytam hűlni. Közben a Hulalát felvertem, ízlés szerint cukroztam, hozzáadtam a gőz fölött felolvasztott csokoládét, majd hozzákevertem a megfőtt zselatint.
A már kihűlt tésztát három felé vágtam. Visszahelyeztem köré a forma oldalát. Az alsó és a középső tésztalapot - bár nem látszik rajta, de ott van - megkentem nutellával és a csokis habos krémmel.
Tetejét kiraktam a narancsdarabokkal. Nekem sajnos csak egy volt otthon, így kicsit ritkán kerültek rá. A narancslével megfőztem a tortazselét és ráöntöttem.
Hűtőbe tettem, 1-2 óra múlva levettem a forma oldalát, majd mikor már kellően lehűlt a torta, tálaltam.





12 megjegyzés:

  1. Narancs, csoki hm.... csodásan néz ki. :) Én hulalát nem használok, bár keményre felverődik, mű íze van. Tejszínnel egyszer elkészítem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A hulalát én szeretem, jól fel lehet verni, és ízre sem rossz, nekünk :-) Használtam már másfajta növényi habot is, azok tényleg műízűek voltak :-) Az igazi tejszín persze jobb, csak az nekem mindig olyan nagyon lágy lesz, nem marad meg rendesen a krém tőle...

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki és biztos, hogy finom is.

    VálaszTörlés
  3. Az a vastag krémréteg...ahhh...irtó jól néz ki! <3

    VálaszTörlés
  4. Jaj, hogy ez a torta milyen szép és mennyire finom lehet... Úgy ettem volna belőle egy szeletet, annyira kínálja magát. :)

    VálaszTörlés
  5. Tényleg nagyon finom ez a torta.
    Mikor fognak olyant is kitalálni, hogy mindjárt kínálható, kóstolható
    is lehetne ez a finomság?????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon finom volt!
      A zselének és a krémnek kicsit állnia, hűlnie, "összeérnie" kell, de az az egy-két óra pihenési idő nem sok....

      Törlés
  6. Nagyon-nagyon jól néz ki ez a torta! Szívesen megkóstoltam volna! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marcsi! Szívesen megkínáltalak volna :-)

      Törlés