2016. április 11., hétfő

Sörös-mustáros marhafelsál


Egy nagyon finom sörös szaftú húsétel, melyhez jól illik a krumplikrokett és egy pohár sör is. Készíthető marha lapockából, nyakból, vagy akár lábszárból is.


Hozzávalók: 60-80 dkg marhahús, 20 dkg hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál mustár, 2 dl sör, 1 marhahúsleves kocka, 2 babérlevél, kevés törött paprika, ízlés szerint őrölt bors, szárított morzsolt zsálya és citrom illatú kakukkfű (ha nincs, akkor normál), kevés reszelt citromhéj, egy darab zeller, só, 1 dl tejföl, 1-2 kanál liszt.

A húst kockára vágjuk, elkeverjük a mustárral, kicsit állni hagyjuk. Ezután kevés olajon elősütjük.
A hagymát apróra vágjuk, és egy másik edényben ezt is kevés olajon megdinszteljük.
Hozzáadjuk a hagymához az elősütött húst, a húsleves kockát, az összes fűszert, a reszelt citromhéjat, a zúzott fokhagymát és a kis darabokra vágott zellert. Sózzuk, amennyire kell még, és hozzáöntjük a sört. Elkezdjük főzni. Időközben megkeverjük, az elfőtt levét vízzel, vagy még egy kis sörrel pótoljuk.
Ha a hús megpuhult, a szaftot behabarjuk a lisztes tejföllel. Krumplikrokettel tálaljuk.

Már együtt a dinsztelt hagyma és a hús

Hozzáöntjük a sört

Már főzés közben



2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...