2016. március 30., szerda

Körözött házi magvas kiflivel


A kőrözött és a kiflik egy tálon


A kidíszített kőrözött közelebbről

Az egyik kifli kettévágva

Ritkán sütök kenyér vagy kifliféléket, de most kedvet kaptam hozzá. Nagyon jól sikerültek, kívül ropogósak, belül foszlósak lettek. A juhtúró pedig az utolsó darabok egyike a tavaly Torockóról hozottakból, mely a mélyhűtőben várta hogy felhasználjam....

A körözött hozzávalói, mennyiség nélkül: juhtúró, vaj, tejföl, snidling, köménymag, törött paprika.

Elkészítése:
A hozzávalókból ízlés szerint villával jól összekevertem, a tetejét pedig kicsit kicsinosítottam, hisz itt a tavasz...

A kiflik hozzávalói, 6 darabhoz: 20 dkg liszt, 1,5-2 dkg élesztő, egy kiskanál cukor, langyos víz, egy kiskanál só, 1 evőkanál olívaolaj, 1 tojás (fele a tésztába, a másik fele a teteje megkenéséhez), pár dkg vaj, 
a tetejére: nagy szemű só, köménymag, napraforgómag, tökmag, szezámmag, lenmag.

Elkészítése:
A lisztet tálba tettem, elkevertem benne a sót. Közepén kis mélyedésben elmorzsoltam az élesztőt, langyos vizet öntöttem rá és megszórtam egy kiskanál cukorral. Mikor feljött az élesztő hozzáadtam a tojást - és még annyi vizet, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjak -, s az olajjal jól bedagasztottam. Kétszeresére kelesztettem, majd kerek lappá sodortam. Megkentem olvasztott vajjal, hat felé vágtam, és felsodortam.
Tetejüket lekentem a meghagyott tojással, megszórtam sóval és a magvakkal. Előmelegített sütőben szép piros-barnára sütöttem.

A kisodort tészta feldarabolása

A kiflik megformázása

Sütés előtt, már a tepsiben



8 megjegyzés:

  1. Imádom a kelt tésztákat, a gyengéim között vannak mivel nem vagyok édesszájú. Persze eszem azért édeset is, de kevés az amit szeretek.
    Nagyon jól néznek ki a kiflik és a kelt az nekem jöhetne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Finom volt, de már rég elfogyott, mert még húsvét előtt készültek :-)

      Törlés
  2. Ki fogom próbálni a kifli-receptedet. Igaz én többnyire kenyeret sütök, de majd "meglepem magam" egyszer ilyen gyönyörűséggel, ami bizonyára nagyon finom is. A jó juhtúróért meg csak irigykedem.... Most vettem egy 10 dekásat, de annyira vacak volt, hogy alig bírtam megenni....Én nem tudom, miből készült, de szégyellnék ilyent forgalmazni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itthon már évek óta nem veszünk juhtúrót, mert Erdélyből sokat szoktunk hozni. Elég jól fagyasztható, és nagyon finom....

      Törlés
  3. Nagyon jó párosítás. Felüdülés a gyomornak az ünnep után. :-)

    VálaszTörlés
  4. De finom frissen kisütve, a mindenféle magvakkal! A tavaszba öltöztetett körözötted mese-finom lehet a torockói juhtúróval, mmm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vicuska! Az erdélyi juhtúró sokkal finomabb, mint ami a hazai boltokban kapható :-)

      Törlés