2016. december 9., péntek

Narancs cukorban


Gasztroajándéknak is kitűnő, főleg ilyenkor, karácsony táján

Finom édes csemege, no nem úgy ajánlatos enni, mint egy barackbefőttet, ez inkább süteményekbe, desszertekbe való, mint a kandírozott narancs. Én kis kockákra vagy csíkokra szoktam vágni, és bonbonokat, pudingot, különféle csokigolyókat szoktam vele ízesíteni, illetve díszíteni.
Elkészítése után azonnal ne bontsuk ki az üveget, hagyjuk hogy kicsit összeérnek benne az ízek. De akár több évig is eláll, és egyre finomabb lesz....


Hozzávalók: 1 kg narancshoz kb. 90 dk cukor, 1 dl víz, tetejére üvegekbe töltéskor szalicil.

Elkészítése:
A narancsokat nagyobb övekbe vagy tálba tesszük, teleöntjük hideg vízzel, hogy ellepje őket, és nyolc napon keresztül ázni hagyjuk, úgy hogy naponta cseréljük a vizet. Ajánlatos hűvös helyen tárolni.
Nyolc nap után a cukorból és a vízből szirupot főzünk, a narancsokat leöblítjük, felszeleteljük, és az szirupban forrásig főzzük. Ezután újabb egy napig állni hagyjuk, ismét hűvös helyen.
Másnap addig főzzük, míg a narancs üvegszerűen átlátszó lesz. Forrón üvegekbe töltjük, tetejére késhegynyi szalicilt teszünk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

A léből egy kevés maradt, amit tea ízesítésre használtunk fel, hisz szinte tömény cukor, finom narancs ízzel.

A narancs karikák a főzésük megkezdésekor....

...és a főzés végén, üvegekbe töltésük előtt



7 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, és finom is lehet, de biztos nagyon édes és én azt nem bírom. De lehet, hogy elkészíthető kevesebb cukorral is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Lívia! Végül is nem olyan nagyon édes, mert nem így töményen kell enni. Sütikbe, bonbonokba, pudingokba egy-két darabka elég, mint a kandírozott gyümölcsökből vagy a mazsolából.

      Törlés
  2. Nagyon nagy türelmed van! Szépek lettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani! Nem volt olyan sok munka, csak úgy tűnik :-)

      Törlés
  3. Kedves Kati!
    Nagyon megörültem, mikor rátaláltam erre a receptre. Görögországban ettem ilyen " befőttet ", minden étkezéshez volt kitéve a svédasztalon, desszertként ettük, fagyihoz vagy valami egyéb édes krém nélküli sütikhez, de legtöbbször csak úgy magában. Már ott elhatároztam, hogy valami úton - módon kikísérletezem itthon. Hát ebben te megelőztél, így már nem kell az arányokon gondolkodnom csak a kivitelezést kell végrehajtanom. Úgy gondolom szuper karácsonyi ajándék válik belőle a kollégáknak. Nagyon szépen köszönöm..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsi, örülök, hogy tudtam segíteni! Jó "befőzést" kívánok, és hogy szép karácsonyi ajándék váljon belőle!

      Törlés