2016. július 3., vasárnap

Levendulás-mentás-gyömbéres limonádé, jégbe zárt ribizlivel


Edithnél láttam "frissítő nyári limonádé" néven egy hasonló limonádét, amiben uborka is volt. Innen vettem az ötletet - bár az uborka nélkül -, de a levendulaízesítés nagyon megtetszett.
Gyömbéres-mentás limonádét én is szoktam készíteni, fent is van már a blogomon, de ezt most kiegészítettem az itt olvasott levendulavirággal. Édesítésként egy kis bodzavirágszörpöt adtam hozzá, és még ribizlis jégkockát is fagyasztottam, amiknek az ötletét szintén valahol az interneten láttam meg....


Hozzávalók: 1 liter víz, 1 citrom, egy fél diónyi friss gyömbér, egy kis maroknyi mentalevél, pár szál levendulavirág, édesítéséhez ízlés szerint cukor, méz, vagy más édesítőszer és egy-két evőkanál bodzaszörp,
a jégkockához: pár szem ribizli.

A gyömbért lereszeltem, kevés vízben felforraltam, majd kb. fél óráig állni hagytam. Leszűrtem, és hűlni hagytam. Elkészítettem a limonádét a citromból és a cukorból, hozzáadtam a bodzaszörpöt, a kihűlt gyömbéres vizet, a mentaleveleket, a levendulavirágot és egy-két citromkarikát. Hűtőszekrénybe tettem.
Elkészítettem a jégkockát is, mindegyikbe néhány szem ribizlit tettem, majd lefagyasztottam.

Nagyon finom hűsítő lett belőle, mindenkinek ajánlom, aki szereti ezeket az ízeke....





4 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz, finom lehet. Uborka nélkül csináltam eddig én is mindig, és ezután is úgy fogom. :P A levendula csak azért került bele, mert éppen most - mármint akkor - szedtem le a frisset. :)
    Én nem édesítem az iylen italokat, mert azt szeretném, hogy szomjat oltson, de perse, lehet édesíteni is. Eleinte azt hittem, édesítés nélkül akkor milyen? De pont olyan finom, aromás, egyszer próbáld ki úgy is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Edith! A levendula nekünk nagyon ízlett benne, máskor is fogok tenni bele. Van bőven belőle, mert tettem el elég sokat.
      Egyszer kipróbálom majd cukor nélkül, bár én szeretem, ha kicsit édes :-)

      Törlés
  2. Látom azért hasznát veszed az ajándékomnak!
    Sok puszi:ÁGI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Nagyon tetszik, köszi még egyszer :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...