2016. július 14., csütörtök

Fehércsokis-ribizlis alagút

Felszeletelve

Hozzávalók a tésztához: 4 tojás, 4 evőkanál cukor, 4 púpozott evőkanál liszt,
a töltelékhez: 1 zacskó fehércsokolédés Dr.Oetker pudingpor, 4 dl tej, 5-6 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint), 2 dl növényi tejszín, 1 zacskó Horváth Rozi zselatin, 20 dkg ribizli,
tetejére: 10 dkg fehér csoki, pár csepp olaj,
a tálaláshoz: pár fürt ribizli, tejszínhab, mentalevélkék.

Egy sütőpapírral bélelt nagyobb méretű tepsiben megsütjük a piskótát, majd még melegen méretre szabjuk. Levágunk egy darabot az aljának, majd a nagyobb darabbal egy keskeny, mély formát kibélelünk, úgy, hogy alá fóliát helyezünk. Így könnyen ki tudjuk majd venni a formából.
Elkészítjük a tölteléket. Sűrűre főzzük a pudingport a 4 dl tejjel és a cukorral. Hagyjuk kicsit hűlni.
A tejszínt felverjük, a zselatint kevés vízben megfőzzük. Ezt is kicsit állni hagyjuk.
Ezután óvatosan, de alaposan összekeverjük a kész pudingot, a tejszínt és a zselatint. Végül beleszórjuk a ribizlit is, és az így kapott tölteléket beleöntjük a piskótával bélelt formába. A tetejére tesszük a levágott darabot, ami majd az alja lesz. Hűtőszekrényben hagyjuk, míg meg nem dermed a töltelék. Ez néhány óra is lesz.
Ekkor kivesszük a formából. A csokit gőz fölött néhány csepp olajjal felolvasztjuk, rácsurgatjuk a süteményünk tetejére, majd ismét hűtőszekrénybe tesszük, a csoki dermedéséig.
Tálaláskor tejszínhabbal, ribizliszemekkel és mentalevelekkel díszítjük a szeleteket.

Finom hűs, nyári sütemény!

A felvágott sütemény

Még egyben, szeletelés előtt



16 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, guszta! :) Meg persze biztosan nagyon fincsi is! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép. Finom lehet. Szeretem a ribizlit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ani! Sütikben én is szeretem, de úgy magában, csipegetni már nem annyira :-)

      Törlés
  3. Nagyon kívánatos látvány igen finom lehet:)

    VálaszTörlés
  4. Csodásan néz ki! Még van egy-két maréknyi ribizli nekünk is, el bírom képzelni ilyen sütiben! :-)

    VálaszTörlés
  5. Úgy látom, hogy bármelyik cukrászdában sikeres lenne!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de ahhoz még gyakorolni kéne :-)

      Törlés
  6. Nagyon jó! Mutatós is, finom is! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...