2012. március 29., csütörtök

Paprikás kifli




Paprikás kiflit mostanában két alkalommal is sütöttem. Mindkettő tésztája azonos, csak a formájuk különbözik. Az egyik ez fenti ducibb fajta...

Hozzávalók 8 kisebb kiflihez: 20 dkg liszt, 1,5-2 dkg élesztő, 1 dl tej, egy kiskanál cukor, egy mokkáskanál só, 2 evőkanál olaj, kb. 3 mokkáskanál pirospaprika, a kisodort darabok megkenéséhez olaj,
a tetejére: tojás, és rá nagy szemű só, köménymag.

Elkészítése:
Az élesztőt a cukros tejben felfuttattam, a lisztben elkevertem a sót és a paprikát, majd az olajjal jól bedagasztottam. Kétszeresére kelesztettem, nyolc felé osztottam, és mindegyik darabot oválisra kisodortam. Megkentem olajjal, felsodortam, tepsibe tettem, tetejüket lekentem tojással, megszórtam sóval és köménymaggal. Előmelegített sütőben szép piros-barnára sütöttem.

A megkelt tészta

A kisodort és összetekert kiflik

A tepsiben


A másik változat az alábbi kiflibb formájú kiflik. A tésztáját ugyanúgy készítettem, mint a fentieknél. Ennél a tésztát kb. 38-40 cm átmérőjű kerek lappá sodortam, nyolc felé vágtam, itt is megkentem olajjal, majd a képen látható módon a háromszögeken egy kis bevágást csináltam, így íveltebbre tudtam feltekerni, és a kiflik közepén sem lett a tészta sokkal vastagabb, mint a széle felé.
A tetejét csak vízzel kentem le, sóztam, megszórtam köménymaggal, és előmelegített sütőben megsütöttem. 
Mindkét változat finom lett, egy-egy vacsorához el is fogyott.



A kisodort és nyolc felé vágott tészta

A kiflik megformázása

A tepsiben



3 megjegyzés:

  1. Kedves Katalin itt annyi szép és finom recept van, hogy vétek lenne kimaradnod a játékból, amire az oldalamon invitállak! Örülnék neki, ha nálad is olvashatnék Húsvéti ajánlót!! :)

    VálaszTörlés
  2. Ezzel a kis színes kiflivel még nem találkoztam!!! Nagyon tetszik, olyan aranyos szívfolt!

    VálaszTörlés
  3. Köszi Barbi, már fel is tettem egy ajánlót :)

    VálaszTörlés