2012. március 5., hétfő

Áfonyás-túrós habosszelet




Gerdi blogjában láttam egy érdekes zöld süteményt, a kivi szeletet, ekkor jutott eszembe, hogy van  piros ételfestékem, amit még nem is használtam. A női szeszély tésztáját vettem alapul, és áfonyalekvárral, túrókrémmel készítettem el.

Hozzávalók a tésztához: 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 4 tojás sárgája, 12 dkg vaj vagy margarin, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál tej, kb. másfél kiskanál ételfesték (folyékony), 
a töltelékhez: 25 dkg túró, 10 dkg, vagy ízlés szerinti cukor, 1 tojás sárgája, egy vagy egy fél citrom reszelt héja, esetleg egy kis leve is, 1 csomag vaníliás cukor, áfonyalekvár vagy más hasonló színű lekvár, 
a habhoz: 5 tojás fehérje, porcukor ízlés szerint, kb. 12-13 dkg, citromlé.

Elkészítése:
A lisztet elkevertem a sütőporral, belemorzsoltam a vajat. A tojássárgáját habosra kevertem a cukorral és a tejjel, hozzáadtam a piros festéket. Ezt a keveréket összekevertem a lisztes keverékkel, jól átgyúrtam.
Kisodortam, tepsibe tettem és előmelegített sütőben kb. 10-12 percig elősütöttem, addigra a tészta kicsit feljött.
Közben a túrót a tojássárgájával, cukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal és levével kikevertem.
A félig megsült tésztára kentem a túrókrémet, rá az áfonyalekvárt, végül a tetejére a cukorral és citromlével ízesített tojásfehérjék felvert habját. Visszatettem a sütőbe, és készre sütöttem.

A még nyers tészta a tepsiben

Az elősütött tészta, rajta a túrókrém, és elkezdtem rákenni az áfonyalekvárt is

Már a tetején a hab, lehet készre sütni



11 megjegyzés:

  1. Woow! Ez nagyon jól néz ki, és milyen fincsi lehet! :)

    VálaszTörlés
  2. Éva írta......

    Fantasztikus ez a süti is!
    Még fantasztikusabb, hogy nekem
    zenével érkezett. Talán már azt is
    tudod csinálni, már mint a zenés
    aláfestést?
    Fantasztikus vagy!
    Puszillak

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindkettőtöknek! A zenei aláfestés valóban fantasztikus dolog, erről én nem tudok, ebben ártatlan vagyok :))

    VálaszTörlés
  4. De csinos, ezek a színek...:) Nagyon szuper lehet!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon mutatós lett, a női szeszélyt pedig nagyon szeretem:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta, gondolom, finom is a savanykás áfonyával! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól mutat, guszta és az íze igen finom lehet! Túró és az a finom lekvár na meg rajta a hab finomságos!

    VálaszTörlés
  8. Lilla, Kati, Hannka, Éva, köszönöm. A túró és az áfonyalekvár nagyon jó volt együtt. A lekvárt Zetelakáról kaptuk, kedves vendéglátó barátainktól, ahol nyaralni szoktunk.

    VálaszTörlés
  9. Áfonya és túró együtt, ez az álmom:) Gyönyörű lett a sütid, nagyon jó ötlet volt elkészíteni:)

    VálaszTörlés
  10. Imádom a habos tetejü süteményeket...nagyon, de nagyon tetszik az áfonyás kreációd. Gyönyörü, és finom!

    VálaszTörlés
  11. Trollanyu, Elisabeth, köszönöm. Valóban nagyon finom ez az áfonyalekvár.

    VálaszTörlés