2024. június 21., péntek

Őszibarack befőtt








Itt a befőzés ideje - már hetek óta -, sok mindent tehetünk el télire. Idén minden előbb érik, vannak gyümölcsök, amiket előző években ilyenkor főztünk be, idén pedig már leértek. 

Őszibarackot is már június eleje óta kapni. Régebben a szüleimtől, most már Apukámtól kapjuk minden évben a kész üveget, vagy együtt tesszük el a szép vidéki gyümölcsöt, de idén én is megpróbálkoztam pár üveget befőzni, mert szép gyümölcsöt tudtam venni, elfogadható áron. 

A szokásos, amúgy jól bevált családi recepttől kicsit eltértem (ahhoz megfelelő nagy fazék kell, és az üvegeknek is egyforma magasnak kell lennie), ezért inkább olyan eljárással tettem el, ahogy két éve a birset is.

Mindkét módszerrel eltett dunsztos nagyon finom. Nagyon szeretjük az őszibarackot, talán ez a gyümölcs a legfinomabb az összes befőtt között!

Hozzávalók: őszibarack, 1 liter vízhez kb. 30 dkg cukor, citromlé, 
a tetejére: vaníliás cukor és késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
A barackokat meghámoztam, gerezdekre vágtam. Ez sajnos még nem volt magvaváló, de ezekből is szép szeleteket tudtam vágni. Azonnal citromos vízbe tettem a meghámozott feldarabolt gyümölcsöt, hogy ne barnuljon meg.
Megkevertem a főzőlevét, 1 liter vízhez 30 dkg cukrot adtam (ízlés szerint lehet többet vagy kevesebbet), és ebben megfőztem a barackot, de csak pár percig, hogy kicsit még roppanós maradjon. A főzési idő nagyban függ attól, hogy mennyire kemény a barack, vagy már puhább.
Még forrón, azonnal üvegekbe mertem, tetejükre még szórtam egy-két kis kanálka vaníliás cukrot és késhegynyi szalicilt. Tetejét lezártam a fémtetővel, és száraz dunsztban hagytam teljesen kihűlni.






10 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek. Én is így teszem el, de csavaros tetejű üvegben tartósító nélkül. El szokott állni. Persze ahol meleg a kamra nem árt az óvatosság. Én a telken, a pincében tartom a befőtteket az őszi hidegekig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Ani! Én is csavaros tetejű üvegekben teszem el, csak szalicillal 😊. Muszáj, mert nálunk sajnos a kamra is ugyanolyan meleg, mint a konyha és a szobák.

      Törlés
  2. Annyit reklámoztam már a saját eltevési módszeremet - de valószínű nem eleget. SOHA NEM a lekvárba teszem a tartósítót. Lekvár az üvegbe - celofán az üvegre - erre jön a tartósító, majd a csavaros fémtető, erre még egy adag tartósító és még egy celofán. Kicsit munkásabb, de NINCS a lekvárban semmi tartósító - és időtlen időkig eláll.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó az, akinek hűs kamrája, spájza van, ott biztos jobban elállnak a befőttek, lekvárok. És tudom, tartósítószer nélkül a legjobb minden, de mint Aninál válaszolva is írtam, nekünk a kamra ugyanolyan meleg mint a konyha, így nem kísérletezek az eltett dolgokkal. A szalicilt már a nagyszüleim is használták, soha senkinek nem lett baja tőle. Más tartósítószer pedig nincs, mert a nátrium benzoát egyes források szerint rákkeltő, így azt soha nem használtam, és nem is fogom.
      Örülök, hogy neked sikerül tartósítószer nélkül eltenni a befőtteket, lekvárokat. Egyébként a lekvárok tetejéről az üveg felbontása után le szoktam venni a szalicilt, bele pedig nem szoktam keverni.
      Jó további befőzést kívánok, még sok mindent el lehet tenni, ami télen jól jön majd!

      Törlés
  3. Szépek lettek, milyen jó lesz ezt majd a hideg napokon elővenni az ebéd mellé!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, finom lesz, az biztos, nagyon szeretem az őszibarackot, frissen is, és befőttnek is. És nagyon jó a lekvár is belőle, néha azt is szoktam eltenni 😋.

      Törlés
  4. Gyönyörűek lettek a befőttjeid, én is nagyon szeretem az őszibarackbefőttet. Hasonlóan teszem el, csak főzés előtt a szirupba teszek szegfűszeget, fahéjat, és a vaníliás cukrot is akkor adom hozzá, majd a fűszeres lében főzöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva! Fűszeresen, ahogy Te készíted biztos még ízletesebb 😋.

      Törlés
  5. Csodás napsárga színe van. Csak egyszer tettem el télire, de nekem egy idő után megbarnult. Idén újra megpróbálom, meghoztad hozzá a kedvemet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Nea! Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült egyszer a befőzésed, el is hiszem, hogy elment tőle a kedved. Nem tudom, mi lehetett az oka, nekünk sosem szokott megbarnulni, végig ilyen szép színe marad, míg el nem fogynak. Remélem idén sikerül majd, mert az őszibarack befőttek nagyon finomak!

      Törlés