2013. november 15., péntek

Borovicska - avagy borókalikőr házilag


A kész likőr

A régi Csehszlovákiából többször hoztunk borovicskát, ami nagyon finom volt. Most eszembe jutott, hogy hátha tudnék otthon hasonlót készíteni, mivel szép kéklő bogyókkal teli bokrokat találtunk kirándulásaink alkalmával. A receptet itt találtam, kicsit változtattam rajta, ezekből a saját szedésű borókabogyóból készítettem, illetve valamivel kevesebb cukrot és vizet adtam hozzá. A bogyókat egy Gerecsében tett kirándulás alkalmával szedtük, melyek nyersen elrágcsálva is finomak, zamatosak és kissé édeskések voltak.

A likőr közelebbről

Hozzávalók a saját változatomhoz: 2 dl pálinkához 50 szem borókabogyó, 8-10 dkg cukor, 1,5 dl víz,

Elkészítése:
A bogyókat kissé összetörtem, üvegbe raktam és ráöntöttem a pálinkát. Az üveget lezártam és 2 hétig hagytam érlelődni, közben párszor megrázogattam.
Utána a cukorból és vízből szirupot főztem, langyosra hűtöttem és ráöntöttem a borókás pálinkára, majd szorosan lezártam. Ekkor kicsit zavaros lett, amitől nem kell megijedni.
Hűvös helyen még 1 hónapig állni hagytam, majd leszűrtem. Ekkorra már szépen letisztult. Finom zamatos likőr lett.
Még most sem késő szedni, akár karácsonyi ajándéknak is adható....

A borókabokor, amiről szedtük a bogyókat

A bogyók a tálon, közelről

Az összetört bogyókra ráöntjük a pálinkát

A két hét alatt többször megrázogatjuk



6 megjegyzés:

  1. Hallottam már a borovicskáról, de még nem kóstoltam. A hozzávalókat elnézve finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Hankka! Finom lett, bár nem egészen olyan, mint a régi borovicska volt :)

    VálaszTörlés
  3. Nem ismerem a borókabogyót, ezért nem merek szedni, hátha mégsem az. Épp most történt, hogy egy ismerősöm homoktövis helyett tűztövis bogyókból főzte a lekvárt - még jó, hogy időben kiderült. Láttam, milyen sok finomságot- lekvárt, szörpöket - készítettél erdei gyümölcsökből.
    Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  4. Köszi Marcsi!
    A borókát szerintem nem lehet összetéveszteni mással, jó szúrósak az ágai :-) Ennek kisebbek a bogyói mint a boltinak, de nagyon finom ízűek.
    A homoktövist meg én nem ismerem, de a tűztövist igen :-)

    VálaszTörlés