2011. február 10., csütörtök

Rakott kel


Hozzávalók: egy fej kelkáposzta, köménymag, kb. 30 dkg darált hús, 1-2 csipet  bazsalikom és kakukkfű, só, bors, őrölt kömény, egy kisebb csésze rizs (kb. másfél dl), olaj és tejföl.

A káposztát negyedbe vágjuk, sós vízben félig puhára főzzük, a főzőlébe szórhatunk egy kis köménymagot. A rizst hagyományos módon megpároljuk, vagyis olajon kicsit pirítjuk, majd (majdnem) kétszer annyi víz és só hozzáadásával fedő alatt készre főzzük. A húst olajon fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a bazsalikomot és a kakukkfüvet, felöntjük egy kevés vízzel, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha ezekkel készen vagyunk, a rizst és a húst összekeverhetjük, amit elkezdhetünk egy tűzállótálba rétegelni. Alulra mindig a rizses keverék kerüljön, aztán a káposzta levelek - amit még egy kis őrölt köménymaggal megszórhatunk - , amíg el nem fogynak a hozzávalók, a tetejét pedig káposztával fedjük be. Minden sor káposztát locsoljunk meg tejföllel, és a tetejére is az kerüljön. Ezután sütőbe tesszük, lefedni nem kell, és készre sütjük.

A főtt kelkáposzta és a rizses hús - a tálba alulra a rizses hús kerüljön

Utána a kelkáposzta - minden sor káposztát megkenünk tejföllel

A húst és a káposztát felváltva, rétegesen tesszük a tálba

A tetejére káposzta kerül

A tetejét jól meglocsoljuk a tejföllel

Már fogyott belőle

1 megjegyzés:

  1. En mar keszitettem rakot kelt nagyon finom lett,ez valoban egy nagyon be valt recepet.Ha lehetne kerini dietas receptet.
    Cukor beteg es koleszterinben szenvedok reszere.
    Koszonom.Katerin Canadabol

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...