2015. szeptember 10., csütörtök

Üdülés a kéklő Adriánál, az Isztrián - 2015. augusztus 31 - szeptember 7. között

Idén is sikerült eljutnunk Horvátországba, most az Isztriára, Rabacba, ahol nyolc szép napot töltöttünk. Már többször jártunk itt, először 1984-ben, nászúton, még a régi nagy Jugoszlávia idején, majd utána még háromszor a lányunkkal - már mint Horvátországban - a 90-es években.
Azóta sok minden megváltozott, de ami ugyanolyan az a szép meleg napsütés, a délvidéki hangulat, és a gyönyörű kék Adria.
Most is sokfelé jártunk Rabacon kívül. Voltunk a felette lévő kedves kisvárosban Labinban, egész napos kiránduláson Pulában, ahol már a rómaiak is koptatták a köveket, utána Fažanába mentünk, ahonnan kihajókáztunk a Brijuni-szigetcsoport közé, és végezetül az Isztria leghangulatosabb középkori városában, Rovinjban bóklásztunk. Egy másik hosszú napon jártunk a csodálatos Feštini- cseppkőbarlangban, utána a Belső-Isztriai kis városokat látogattuk meg, Žminjt és Pazint, de közben a hangulatos középkori romvárost, Dvigrádot is felkerestük, végezetül Poreč-csel zártuk a napot. Aztán jártunk a Krk-szigeten is, Krk városában és a bájos Vrbniken. 
De jutott idő strandolásra, sok rabaci sétára és pihenésre is.
Ízelítőül mutatok néhány képet az útról. Nagyon nehéz volt kiválogatni abból a 2000 felvételből, amit készítettünk.

Akit részletesebben érdekel Isztria szépsége, az kísérje figyelemmel a Kárpátutak: Délvidék című blogomat, ahol helységenként áthatóak a képek.

Rabac - sétáink során

Kilátás a teraszunkról

Kilátás a tengerre  és a város egy részére, egy feljebbi utcából


Feljárat az apartmanunkhoz. A kanyar után áll a ház, amelyben laktunk.

Íme. A nagy fenyő mögött volt a teraszunk.

Az öböl a kikötővel

Pálmafák, Ferivel és....

...velem



Egy sétahajó a sok közül, mely innen, a rabaci kikötőből indul

Az öreg tengerész vigyáz az étteremre

Kilátás a strandolókra a sétányról....

Még így nyár végén is nagy volt a tömeg







Háttérben a világítótorony




Ismét a város...

A szállodák felett a hegyen, Labin - a kisváros


Strandolunk Rabacban

Ebben az öbölben strandoltunk egy alkalommal

Az öböl szemben lévő partja

Hűsölök

Egy másik alkalommal ezen a strandon voltunk

Feri úszik - a kép közepén látszik



Labin

Labin városa Rabac felett, a hegyen található. A kép jobb felén, a távolban látható település Rabac.

Mögöttem is Rabac látható

Séta a városban...



Labin főtere


Pula

A római kori diadalív

Balról a Kr.u. 14-ben épült Augustus templom, mellette a Városháza, mely 1296-ban épült.

A Szent Miklós templom

Távolban az Amfiteátrum, jobbra a Szent Antal templom tornya

Az épület Kr.e. 30 és Kr.u. 14. között épült

Az Amfiteátrum belseje....



Amforák az Amfiteátrum alagsorában lévő múzeumban


Fažana és a Brijuni-szigetcsoport

Fažana város látképe a tenger felől nézve

A XVI. századi Szent Kozma és Damján székesegyház

Csónakok és hajók a tengerparton. Innen, a városból indulnak a Brijuni Nemzeti Parkba vezető hajókirándulások.

Egy ilyen hajókiránduláson mi is részt vettünk

Már a hajón ülünk....



Kisebb-nagyobb szigetek mellett haladtunk el



Rovinj

Rovinj gyönyörű óvárosa...


...és kikötője




Az óratorony, homlokzatán egy oroszlán domborműve látható

A Szent Euphémia templom

A templom tornya a világítótoronnyal

Tengerparti sziklák a lemenő nap fényében

Egy kis délvidéki hangulat


Egy marcona kalózkapitány, amint egy sok finomságot áruló boltba invitál...


A Feštini-cseppkőbarlang

Belső-Istriában, a Žminj közelében lévő Feštini falucskában található ez 
a csodálatos cseppkőbarlang...



Mintha egy amfora lenne








Žminj

A XV. századi Szent Mihály plébániatemplom...





Dvigrad romváros

A XV-XVI. századi impozáns romváros, mely Kanfanar város mellett található







A Szent Zsófia templom romjai


Pazin


A Szent Miklós székesegyház harangtornya

A Szent Miklós székesegyház

A Kastély, középkori eredetű erődkastély - ma etnográfiai múzeum

A sziklák alatt tűnik el a patak, felette pedig újabban a kalandokra vágyók csúszhatnak
át a völgy felett kifeszített köteleken


Poreč

A poreči tengerpart

Az Angyalok Királynője plébániatemplom

Egy öreg épület velencei stílusú ablakokkal

A velencei paloták egyike


A kikötő...







Plomin

A Plomini-fjord

Plomin városka ódon épületei




Krk

Krk-szigetén Krk városa


A főtér

A velencei kút a főtéren

A Frangepán vár



Egy beteg szárnyú sirály


Vrbnik

Vrbnik, a Krk-sziget leghangulatosabb települése, mely egy 49 m magas mészkő sziklán épült a tengerparton






Kilátás a szárazföld felé - ezzel búcsúztunk a horvát tengerparttól



16 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm a képeket. Jól jönnek ebben a cudar időben. Nagyon csinos vagy!:)

    VálaszTörlés
  2. Pula, Fazana, Rovinj....Istenem, milyen rég volt, hogy az Adria vizébe lógattam a lában - le se merem írni. De mégis jó volt látni képeket, felismerni helyszíneket. Szedetetek-e babért az amfiteátrum melletti kis dombon ? Egyáltalán vannak-e még ott babérbokrok ? Nem nagyon láttam leandert. Mennyi volt az is régen !! Sok szép emlék köt engem ehhez a tájhoz ! Jó volt nézni a képeidet, felelevenedtek a régi boldog idők !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszenek a képek. Babért szedtünk, de nem Pulában. Elég sok helyen láttunk. Leanderek is vannak, de már kezdenek levirágozni, nem olyan szépek mint nyáron. Hiába, lassan itt az ősz, még ha ott jó meleg is az idő.

      Törlés
  3. Megint nagyon szép utatok volt, sokfelé jártatok és csodálatos tájakat láttatok. Nekem is felidézted azt az időt amikor mi is a férjemmel jártunk azokon a helyeken, de még a nagy Jugoszlávia idején. Imádom az Adriát, azokat a romantikus mediterrán kis városokat, a sikátorokat, a sok lépcsős utcácskákat. A leándereket én is hiányoltam, abban az időben a 80-as évek elején még rengeteg volt. Mi akkor az isztriai félszigetre csak kirándultunk, nem egy ottani városkában szálltunk meg, így nem volt időnk annyi várost bejárni, csak Pula, Porec, Rovinj városokat láttuk és a tengert, de ez is nagyon szép emlék.
    Csodálatos képeket készítettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! A sikátoros mediterrán városok nekem is a kedvenceim, ott olyan más a hangulat, nagyon szeretem. Örülök, hogy a régi szép időket felidézted a képink által!

      Törlés
  4. Csodálatos képek, csodálatos helyek! :) Nagyon szeretnék eljutni egyszer Horvátországba is! Majd ezután. :)
    De engedd meg, hoyg téged dicsérjelek meg leginkább, mert nagyon csinos vagy, és bár lehet ezt nem illik, de akkor is: nagyon szép ruháid vannak. :) Ragyogsz a képeken, örülök, hogy kisimultál, feltöltődtél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Edith, nagyon kedves vagy!

      Törlés
  5. A fenti sok bejegyzéssel én is egyetértek. Talán nem is tudok hozzá tenni semmit.
    Én is nagyon régen jártam ott Férjemmel, de jó volt látni, emlékezni e gyönyörű helyekre.
    Mit tehet az ember, egy idő után emlékezik!
    De ilyenkor ez is nagyon jól esik.
    Köszönöm a gyönyörű képeket. Milyen szép is a világ, csak el ne rontsa senki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! A szép utakra én is mindig szívesen gondolok vissza...

      Törlés
  6. Gyönyörű fotók! Leányzómnak megígértem, hogy jövő nyáron tengerre megyünk, mert hiányolják. A fotók láttán én is visszavágyok! Bár Horvátország ezen részén még nem jártunk, de itt is nagyon szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gerdi! Ti merre jártatok Horvátországban?

      Törlés
  7. Csodaszép helyeken jártatok. Én is régóta vágyom Horvátországba, remélem egyszer eljutok oda. Nagyon csinos vagy, szépek a ruháid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin! Kívánom, hogy mielőbb eljuss Te is erre a szép vidékre :-)

      Törlés
  8. Nagyon szép helyen jártatok!
    Sok puszi:ÁGI

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...