2016. március 21., hétfő

Zserbógolyó



A "Receptek a Nagyitól" című sorozat húsvéti sütemények számában találtam rá erre a finom desszertre. 
A tésztát az eredeti recept szerint sütöttem meg, de a golyók ízesítésén kicsit változtattam. Dióból, lekvárból és kakaóból kicsit többet tettem bele, és az eredeti recept szerinti hozzáadott kevés tej helyett rumot használtam fel hozzá. Gondoltam finomabb is így, és a tejjel ellentétben a rum nem romlik meg benne, ha sokáig nem fogyasztjuk el. De ahogy kóstoltuk, ez utóbbitól nem kell félni.....




Hozzávalók a tésztájához: 30 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 15 dkg vaj, 2 tojássárgája, 8 dkg cukor, 1-2 evőkanál tejföl,
a golyók ízesítéséhez: ízlés szerint 5-8 dkg darált dió, 5-7 evőkanál házi sárgabaracklekvár, 10 dkg porcukor, 1-1,5 evőkanál kakaópor, 1-2 evőkanál rum,
a bevonásához: 30-35 dkg csokoládé.

Elkészítése:
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd fél órát hűtőben pihentetjük. Ekkor fél cm vastagságúra kisodorjuk, kb. egy normál tepsi méretűre. Előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.
Ha kihűlt, keverőtálba morzsoljuk, nem baj ha itt-ott kicsit darabos marad. Hozzákeverjük a diót, porcukrot, lekvárt és a rumot. Dió nagyságú golyókat formázunk belőle, és vízgőz fölött felolvasztott csokoládéba forgatjuk.
Jól lehűtve tálaljuk.

Az összegyúrt tészta

Kisodorva, sütés előtt

A kisült tészta összemorzsolása

A golyók formázása

A golyók, a csokoládéba való beleforgatás előtt



9 megjegyzés:

  1. Csábítóan néznek ki ezek a golyók! :) A zserbó az egyik kedvencem, ezért is odalennék. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin! Nagyon finom lett, nem is gondoltam volna, hogy ennyire :-) És elég gyorsan kész lettem vele, igaz még csak a tészta felét használtam fel :-) a többit majd húsvét előtt csinálom....

      Törlés
    2. A darált dió meg a sárgabaracklekvár együtt isteni. Fagyasztóba tetted a másik felét? Nem ront az állagán? Csak azért kérdezem, mert én még sohasem fagyasztottam le semmilyen tésztát.

      Törlés
    3. A tészta másik felét nem a fagyasztóba tettem, csak a spájzba, becsomagolva :-) Holnap fogom összemorzsolni, és megkeverni. Süteményfélék közül csak a bejglit szoktuk lefagyasztani, annak egyáltalán nem ront az állagán, akár hónapok múltán is ugyanolyan friss lesz, a "kiolvadás" után. De szoktam kifőtt nokedlit és kifőtt tésztát is lefagyasztani, ha éppen marad. Ezeket jól lehet. Amúgy a főtt ételek fagyasztásának nem vagyok híve, esetleg a pörkölt még, aminek szintén nem romlik az állaga.

      Törlés
    4. Értem. Köszönöm a válaszod. :)

      Törlés
  2. Nagyon jól néznek ki és finomak lehetnek. Csábít a kipróbálásra, könnyen elkészíthető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Próbáld ki, mert megéri :-)

      Törlés
  3. Nagyon csábító, szívesen megkóstolnám. :-)

    VálaszTörlés