2016. február 13., szombat

Tejberizs epres-tejszínes túrókrémmel


Egy könnyű, krémes-habos desszert, melyet szintén az Erdély.ma oldalán találtam, és amit kis változtatásokkal készítettem el....

Hozzávalók, nálam, kb. 3 személyre, a tejberizshez: 1 dl rizs, 4 dl tej, diónyi vaj, ízlés szerint cukor, 1 vaníliás cukor,  
a túrókrémhez: 12-13 dkg túró, ízlés szerint cukor, 20 dkg eper (most fagyasztott), 
a díszítéshez: mindegyik pohár tetejére 1-2 szem eper és néhány házi készítésű eperlevél zöld marcipánból,  
1 kis doboz Hulala habalap, melyből a rizsbe, a túrókrémbe és a kelyhek tetejére is került.

A rizst annyi vízzel, hogy ellepje a szemeket, odaállítottam főni. Amikor elfőtte a vizét hozzáöntöttem a tejet, és kis lángon készre főztem. (Ha szükséges, még adhatunk hozzá tejet). Még melegen hozzákevertem a cukrot.
Az epret nagyon kevés cukorral rövid ideig főztem, hogy kicsit szétfőjenek. A túrót villával összetörtem, hozzáadtam az epret, megkóstoltam, hogy elég édes-e.
A Hulalát felvertem habbá, és egy-két evőkanállal a rizsbe és a túrókrémbe is kevertem belőle. A többit félretettem a díszítéshez.
Ezután rétegelve raktam a tejberizst és a túrókrémet az üvegkelyhekbe, tetejükre a maradék habot, majd az eperszemeket és a marcipánból készített leveleket.





10 megjegyzés:

  1. Bűnbe viszel !! :-) Hány kalória egy adag ???
    Egyébként biztos vagyok benne, hogy nagyon finom.Málnával se lehet rossz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari! Kicsit bűnbe menni nem nagy bűn :-)
      Hogy hány kalória nem tudom, mert nem szoktam mérni. És nem is nagyon tudom, hogy miben mennyi van....

      Törlés
  2. Olyan ínycsiklandóan néz ki, hogy már kínzás. :) Nagyon szeretem az ilyen krémes-poharas finomságokat.

    VálaszTörlés
  3. Küldhetnél egy kicsit! Csodásan néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani! Sajnos már elfogyott, majd legközelebb... :-)

      Törlés
  4. De finom lehetett ez a desszert. Szeretjük az ilyen és hasonló összeállításokat. Majdnem minden héten készítek gyümölcsös tejberizst, tejbegrízt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Finomak is ezek a könnyű desszertek :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...