2015. szeptember 20., vasárnap

Borban párolt malackaraj narancsos szőlőmártással




Erikánál,  a "Szőlős receptek - Kihívás!" című játékához pár nappal ezelőtt már főztem szőlőszörpöt, most egy malacsültet is készítettem, hogy ne csak igyunk, hanem együnk is....

A receptet egy régebbi Fakanál újságban találtam, amit saját ízlésünknek megfelelően egy kicsit módosítva készítettem el. Finom, pikáns étel, már-már majdnem egzotikus....

Hozzávalók a sülthöz: egy csont nélküli bőrös malackakaraj, kb. 70 dg-os, 2 dl félédes fehérbor, 2 evőkanál olívaolaj, só, őrölt bors, sültekhez való fűszerkeverék, egy-két ágacska kakukkfű (jelen esetben citrom illatú kakukkfű),
a mártáshoz: a sült visszamaradt szaftja, 1 narancs leve és héja, kb. jó 1 cm friss gyömbér, kb. 20 dkg nagy szemű, ropogós héjú fehér szőlő, só, ízlés szerint kevés cukor és őrölt bors, 2-3 kiskanál étkezési keményítő, és attól függően, hogy mennyi lett, még kevés bort adhatunk hozzá.

Elkészítése:
Először a sültet készítjük el. Egy hőálló tálba tesszük a húst, fűszerezzük, meglocsoljuk az olajjal, alá öntjük a bort, és lefedve, sütőben készre pároljuk-sütjük. Időközben kivesszük, a húst meglocsoljuk a levével.
Közben elkezdjük a mártás készítését. A narancsot kifacsarjuk, a héját vékonyan lehámozzuk, keskeny csíkokra vágjuk, vízben roppanósra főzzük. A gyömbért apróra vágjuk.
Mikor elkészült a hús, kivesszük a tálból, félretesszük, majd tálalás előtt felszeleteljük.
A visszamaradt szaftját leszűrjük, hozzáadjuk a narancslét és a megfőzött héjat, a szőlőszemeket, a gyömbért, lehet még egy kicsi bort is, sót, ízlés szerint kevés borsot és egy kis cukrot. Felforraljuk, nagyon kis ideig főzzük, (hogy a szőlőszemek ne legyenek nagyon puhák), és a keményítővel besűrítjük.
Sárgarépás párolt rizzsel tálaljuk, ha van, citromfűvel díszítjük, és fehér bort kínálhatunk hozzá.

A malackaraj, párolása közben

A mártás készítése



10 megjegyzés:

  1. Hű, de gyors voltál, és milyen gyönyörű! Hát még az íze milyen finom lehet!

    VálaszTörlés
  2. Csodásan néz ki! Olyan szép fotókat készítettél róla, hogy szinte érzem az ízét is a látvány alapján! :-)

    VálaszTörlés
  3. Ellerinize sağlık. Çok leziz bir görüntüsü var.

    Saygılar.

    VálaszTörlés
  4. Érdekes ez a recept, a tálalás és a kép az mennyei! :)

    VálaszTörlés
  5. Micsoda ízkombináció, királyi lakoma! :-)

    VálaszTörlés
  6. Izgalmas ízkombinációk amitől aztán nem mindennapi étel születik, hanem egy nagyon finom, és látványos.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm mindenkinek! Valóban új, érdekes ízek voltak, de finomak... :-)

    VálaszTörlés
  8. Én csak ennyit tudok hozzátenni a fentiekhez, hogy Katóka,, Te mi mindent tudsz
    csinálni????????? Kész vendéglátó vagy.
    Gratulálok sok szeretettel.!

    VálaszTörlés