2014. augusztus 25., hétfő

Zsemlegombóc


A gombócok....

...és tálalva a vadassal

Nem igazán gombócok, inkább galuskának néznek ki, de finom lágyak, könnyűek, és még két nap múlva sem keményednek meg. Most vadasan elkészített pulykamellel tálaltam, ami már fent van a blogomon, itt látható, olvasható.
Aki nem ismeri ezt az élesztős változatot, és nem törekszik a szabályos kerek gombócokhoz, annak érdemes kipróbálni, mert sokkal könnyebbek, kevésbé sűrűek lesznek, mint élesztő nélkül, hagyományos módon.

Hozzávalók: 3 szikkadt zsemle, tej, liszt, 2 tojás, só, 1 dkg élesztő.

Elkészítése:
A szikkadt zsemléket kockákra vágjuk, és serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk. Ezután leöntjük annyi tejjel, amennyi ellepi, és kb. 15 percig állni hagyjuk, hogy a zsemle jól megszívhassa magát. Utána hozzáadjuk a tojásokat, az élesztőt is belemorzsoljuk, ettől könnyebb lesz a gombócunk.
Fél órát állni hagyjuk, majd sózzuk, és annyi lisztet keverjünk hozzá, hogy közepesen lágy tésztát kapjunk. 10 percig még állni hagyjuk, majd forrásban lévő sós víz­ben 5-10 perc alatt kifőzzük a gombócokat.
Mivel én lágyabb tésztát készítek - hogy lazább, könnyebb gombócokat kapjak -, így nem tudok gombócokat formálni, hanem evőkanállal szaggatom bele a forrásban lévő vízbe.
Aki mégis gombócokat szeretne formálni belőle, az több lisztet adjon hozzá, hogy sűrűbb legyen a tészta. De szerintem így sokkal finomabbak....

A megpirított zsemlekockák

A tészta keverése



10 megjegyzés:

  1. Micsoda jó ötlet, még nem hallottam és biztos kipróbálom. Már úgyse ettem vadast ezer éve :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mari! Régen én nem is nagyon szerettem a zsemlegombócot, de ez most kifejezetten ízlett :-)

      Törlés
  2. Élesztősen nem ismertem eddig, de meggyőztél, nagyon finom lehet így! :) Én sem ragaszkodnék a tökéletes formához, a lényeg, hogy finom legyen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Hankka! Igen, ezzel én is így voltam :-)

      Törlés
  3. Bevallom, hogy még sohasem ettem zsemlegombócot. Azt hiszem itt az ideje. A recepted, a gusztusos tálalás engem meggyőzött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Vanilin! Próbáld ki, gondolom ízleni fog. Régebben én sem nagyon ettem, mert nem nagyon szerettem :-) De ez most ízlett :-)

      Törlés
  4. Még nem ettem zsemlegombócot. A vadast viszont szeretjük, legközelebb kipróbálom hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld ki, aztán kíváncsi lennék, hogy ízlett :-) Én is csak nem rég óta eszem meg :-)

      Törlés
  5. Remek recept, köszönöm!

    Ami a formázást illeti, Én fagylaltadagoló kanállal oldottam meg :D

    VálaszTörlés