2020. január 3., péntek

Müzliszelet aszalt gyümölcsökkel



Egy zabpelyhes finomság a sok közül - az itt látható mézesekkel - mely Édesapám konyhájából került ki. A szilvesztert és az új év első napjait is nála töltöttük Mözsön. Ezen kívül is volt sok enni és inni való, a szokásos szilveszteri szendvicsek, kocsonya, halászlé, lencsefőzelék, bólé, gyümölcskenyér, zserbó golyók és kókuszos-mandulás rombuszok, stb...

Hozzávalók: 12 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt gyümölcs (ízlés szerint, vegyesen, most: aszalt szilva, -vörös áfonya és -sárgabarack, kandírozott füge és -narancshéj), 6 dkg dió, 3 dkg szezámmag, 4 evőkanál méz, 0,7 dl almalé, fél citrom leve.

Elkészítése:
A diót apróra vágjuk, majd serpenyőben 2-3 percig pirítjuk. A zabpelyhet szintén hasonlóan megpirítjuk, de külön a diótól. 
A gyümölcsöket is összevagdossuk, majd az összes többi hozzávalóval jól összekeverjük.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, akkorába, hogy kb. 2 cm magas legyen.
30-35 perc alatt készre sütjük, majd ha kihűlt, felszeleteljük.

Nagyon finom, sokáig eláll, ha addig meg nem esszük....




14 megjegyzés:

  1. Én is szoktam hasonló müzliszeletet készíteni, nagyon szeretjük. (Sokkal jobb mint bolti társai.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Iza, Apukám nevében is! Finom volt a bene lévő sok finomságtól 😊

      Törlés
  2. Mennyi finomság! :-) Nagyon jó ötlet a müzliszelet, van is itthon sokféle aszalt gyümölcs, lehet, hétvégére készítek. Hétfőn már úgyis kell tízórait pakolni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Melinda, próbáld ki, biztos ízlik majd...

      Törlés
  3. Ennyi finomságtól csakis jó lehet! :)A házi müzliszeletek a legjobbak, a boltikat messze lekörözik.

    VálaszTörlés
  4. Sok finomság, müzliszelet különösen tetszik!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon finom lehetett, gondolom gyorsan elfogyott. Mindig rácsodálkozom, hogy Édesapád mennyire kreatív.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Apukám nevében is, nagyon finom volt! Kevés még van belőle. Kell vigyázni a sok édességgel, mert a kilók gyorsan fel tudnak szaladni, lefelé pedig csak lassan.... 😊

      Törlés
  6. Édesapád nagyon ügyes, kreatív ember, de te sem maradsz el mellette, sok finomságot készítesz. Én is készítettem már müzlit és szeretjük is, ennek ellenére nagyon régen készítettem. Ideje lesz megint készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen mindkettőnk nevében! Finomak ezek a házi készítésű müzlik, és legalább tudjuk, hogy mi van benne 😊

      Törlés
  7. Nahát! Tavaly én is készítettem müzli szeletet, de nem került fel a blogra. Milyen jó, hogy eszembe juttattad! Nagyon csábító.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Ani, akkor várom a tiédet 😊

      Törlés