2020. január 27., hétfő

Paprikás kukoricalisztben sült ponty Waldorf salátával



Az előző bejegyzésemben látható Waldorf saláta ehhez a sült pontyhoz készült. Sült- vagy rántott halakhoz kedveljük a friss salátákat, könnyűek, nem túl laktatóak és nem megterhelőek. 
Szeretem paprikás kukoricalisztbe forgatva, kevéske olajon kisütni a vékonyra vágott halszeleteket. Finom ropogósra sülnek át, és alig kell hozzájuk zsiradék.

Hozzávalók: pontyfilé, só, bors, kukoricaliszt, törött paprika, citrom, olaj.

Elkészítése:
A pontyszeleteket lapjában még kettévágtam, hogy vékonyabb darabokat kapjak. Sóztam, borsoztam, meglocsoltam citromlével, és 15 percet állni hagytam.
Ekkor a törött paprikával elkevert kukoricalisztbe forgattam - csak annyi paprikát tettem bele, hogy halványan piros színe legyen a kukoricalisztnek, mert a sok paprika sütés közben megéghet rajta. Ezután rögtön tettem bele a felforrósított olajba, majd mindkét oldalát szép piros-barnára sütöttem, de már csak közepes lángon, hogy a külseje ne piruljon meg túl hamar, és a belseje is jól átsüljön.

A Waldorf salátával és citromkarikákkal tálaltam.




4 megjegyzés:

  1. Milyen jó ötlet, hiszen gluténmentesen kell étkeznem, és még tojást sem szabad, és halat akarok enni :)
    Gyerekkoromban sok törpeharcsát sütött anyukám paprikás lisztben, én valahogy nem tudtam utánozni a módszerét, remélem kukoricalisztben sikerül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kincse, sajnálom hogy ennyi mindent nem ehetsz, de így megpróbálhatod a halat elkészíteni, mert nagyon finom ropogós lesz.
      Anyukám nálunk is sokszor sütött paprikás lisztben törpeharcsát és más kisebb halakat, nagyon finom volt....

      Törlés
  2. Ez így kompletten egy nagyon finom diétás fogás. A paprikás liszttől biztosan jó ropogós lehetett a bunda. Nálam is ma Waldorf sali volt, - sajttal - de én csak magában eszegettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, ez valóban egy diétás fogásra sikeredett, de hát nem is árt kicsit odafigyelnünk, hogy mit eszünk...
      Örülök, hogy Te is Waldorf salátát ettél, sajttal 😊😊

      Törlés