2014. november 24., hétfő

Májkrémes-majoránnás papucs




A betegségem óta ez az első, amit sütöttem. Karácsonyi receptek című - Rama margarin vásárlásakor ajándékba kapott - kis füzetben találtam, s mindjárt megtetszett. Kisebb adagot készítettem, és kisebb változtatásokkal. Finom lett, kívül ropogós, belül puha tésztával, bár a töltelék lehetett volna több, de a recept így írta. Legközelebb dupla mennyiségű májkrémet fogok beletenni.

A hozzávalóknál a saját verziómat írom le...

Hozzávalók 6 darab tésztájához: 20 dg liszt, 1,5-2 dkg élesztő, 1 dl langyos víz, 1 kiskanál cukor, só, 4 dkg puha margarin, 0,5-1 evőkanál szárított majoránna (ki mennyire szereti),
a töltelékhez: 1 kis doboz májkrém (én most ennyit tettem bele az eredeti recept szerint, de nyugodtan lehetett volna 2 dobozzal is), 1-2 kiskanál tejföl, ízlés szerint egy kevés reszelt sajt, 1 kiskanál majoránna, 1 tojás kb. 1/3-a, a többi a lekenéshez kell majd, 1-2 kiskanál liszt, szükség szerint, amennyit a töltelék kíván, hogy ne legyen híg,
a tetejére: a megmaradt tojás, szezám- és lenmag.

Elkészítése:
A langyos vízben elkevertem az élesztőt, a cukrot és egy kanál lisztet, majd langyos helyen felfuttattam. A lisztet sóztam, a margarint belemorzsoltam, hozzáadtam a majoránnát és a felfutott élesztővel összedolgoztam. Kétszeresére kelesztettem, nem túl vékonyra kisodortam, és 6 db 10x10 cm-es négyzetre feldaraboltam.
A töltelék hozzávalóit összekevertem, és mindegyik négyzet közepére egy-egy kanállal tettem, majd mindegyik két szemközti sarkot a töltelékre hajtottam úgy, hogy kevés tojással összeragasztottam. Így sütéskor nem nyílnak szét. Külsejüket tojással megkentem, megszórtam a magokkal, és még 10 percig langyos helyen kelesztettem. Előmelegített sütőben szép piros-barnára sütöttem.



18 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy jobban vagy és már a konyhában is tudsz sürögni-forogni. :) Klasszak a papucsok, guszták és biztosan nagyon finomak is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, igyekszem :-) Már voltunk az utcán is, és egy közeli piacon is :-)

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki és igen finom lehet! Szeretem a majoránna ízét a májhoz különösen finom tud lenni! Ez már egy jó jel hogy van kedved sütni és sétálni örülök neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, most már kicsit tevékenykedek a konyhában :-)

      Törlés
  3. Csak lassan, óvatosan ! Minden ráér - csak vigyázz magadra !
    A májkrémhez: mióta se a kutya, se a macskák nem ette/eszik meg a májkrémet, én nem veszek "bótit" (Valamit gyanítanak ezek az állatok !!) Nagyon egyszerűen lehet csinálni otthon is és garantáltan májból. Receptet nem írok, tele vele a net. Próbálj ki egyet, nem fogsz csalódni - és soha többé nem veszel kész konzervet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mari! Vigyázok, csak amihez kedvem és erőm van. azt csinálom meg.
      A májkrémmel biztosan igazad van, egyszer készítettem pástétomot, finom lett :-)

      Törlés
  4. Örülök, hogy napról napra jobban vagy, és egyre több dolgot tudsz csinálni! :)
    Nagyon szép papucskákat készítettél, és tetszik a májkrémes töltelék is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Okki! Észre is veszem hogy napról-napra egyre többet tudok csinálni, de azért óvatosan.....

      Törlés
  5. Boldog névnapot Katalin!!!! Csak így tovább :) innentől kezdve rohamosan fogsz gyógyulni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vicuska a gratulációt! Nagyon kedves tőled :-)

      Törlés
  6. Én is nagyon örülök, hogy egyre jobban vagy. Meglátod hamarosan olyan leszel, mint korábban. Csodaszépek a papucsok és látszik rajtuk, hogy finomak is. Boldog névnapot Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, és hogy gondoltál rám :-)

      Törlés
  7. "Le a kalappal" Katalin! Micsoda finomságot sütöttél, nagyon guszta és finom. Vigyázz, ne tul strappáljad magad a munkával, habár gondolom nem lehet téged a konyhábol ki zavarni...ha, ha!
    Bold Névnapot kivánok, szeretettel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Elisabteh, és a gratulációt is! Majd vigyázok :-)

      Törlés
  8. Katalin, szeretettel kívánok nagyon boldog névnapot!!

    VálaszTörlés
  9. Katalin, finomat sütöttél!
    Megkésve bár, de kívánok Neked boldog névnapot, sokat, erőben és egészségben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gerdi, nem baj ha kicsit megkésve jön a jókívánság :-)

      Törlés