2013. december 14., szombat

Káposztás stangli



Az alapötlet innen származik, itt találtam rá a receptre, pogácsák formájában. Az arányokon kicsit változtatva stanglikat sütöttem belőle. Azért készültek stanglik, mivel ez hajtogatott tészta, és a pogácsák kiszaggatásakor megmaradó darabokat nem akartam még egyszer összegyúrni, Így ezt csak össze kellett darabolni. Finom sör- vagy borkorcsolya.

Hozzávalók a saját változatomhoz, a tésztához: 30 dkg liszt, 1 tojás, 10 dkg vaj vagy margarin, só, 2,5 dkg élesztő, 1 dl tej, 1 kiskanál cukor,
a töltelékhez: egy közepes káposzta, kb 60 dkg-os, amiből lereszelés után kb. 40 dkg maradt, 1-2 kanál olaj, 1 dl fehérbor, só, bors, 1-2 kiskanál cukor,
a tetejére: 1 tojás, köménymag.

Elkészítése:
A káposztát lereszeltem, sóztam, állni hagytam, majd az olajon kicsit megpirítottam a cukrot, és hozzáadtam a kinyomkodott káposztát. Borsoztam, és a bort hozzáöntve készre pároltam.
Az élesztőt a tejjel, cukorral felfuttattam, aztán a sóval elkevert liszttel, margarinnal és tojással bedagasztottam. Hosszában háromrét és keresztben kétrét hajtogattam, kelesztettem, majd újra kisodortam. Rákentem a káposztás tölteléket, újra hajtogattam és kelesztettem. Ekkor kb. másfél-kétujjnyi vastagra kisodortam, tetejét megkentem tojással, megszórtam köménymaggal, összedaraboltam, és előmelegített sütőben megsütöttem.

A káposztához hozzáadjuk a fehérbort

A kisodort tésztára rákenjük a káposztás tölteléket

A megkelt tészta

Az összedarabolás

A stanglik a tepsiben



4 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon guszta, imádom! :) A káposztás pogit én is "kockásítani" szoktam, így nem kell újragyúrni és nem veszíti el szép levelességét! :)

    VálaszTörlés
  2. Káposztás pogácsát még nem készítettem, és nem is tudom hogy ha valaha ettem volna, de nagyon ígéretesnek tűnik. Egyszer majd elkészítem. :)

    VálaszTörlés
  3. Jajj de finom lehetett ez a káposztás stangli. Még jobban néz ki mint a pogácsa forma, és szép leveles is lett a tészta. Imádom!

    VálaszTörlés