2012. október 26., péntek

Erdélyi nyaralásunk - 2012.

Idén nyáron is eljutottunk Erdélybe, több mint 10 csodálatos napot töltöttünk Zetelakán és Torockón, több olyan helyre is eljutva, ahol eddig még nem jártunk. Az egyik ilyen Borszék volt, mely a Keleti-Kárpátok egyik legszebb fekvésű üdülőhelye, ismertté és híressé a területén évszázadok óta feltörő ásványvizek tették. 
A Békás-tóhoz is most a nyáron sikerült először eljutnunk. Szép, de hosszú nap volt, messze fekszik Zetelakától, ahol a szállásunk volt. Előtte rövid időre megálltunk a Gyilkos-tónál is, mivel útba esett. Majd végighaladtunk a Békás-szoroson, aztán át az ezeréves határon. 
A Madarasi-Hargitára gyönyörű napsütéses időben indultunk fel, de előbb még megkerestük a Szökő-vízesést, mely csodálatos volt. Mire a Hargita tetejére felértünk, már hatalmas jégeső kerekedett.
Zetelaki tartózkodásunk után még átutaztunk Torockóra, ahol ezt követően még négy egész napot töltöttünk, melyek szintén természetjárással és hegymászással teltek, hisz a környéken számos természeti szépség csábít kirándulásra, túrázásra. Torockó határában, a Bagoly-hegy oldalában lévő régi vasbányákat kerestük fel.
A következő nap jártunk a csodálatos Bélavár mészkőszirtjeinél, fel is kapaszkodtunk a hegy legtetejére, ahonnan gyönyörű kilátás tárult elénk. Eddig még itt sem jártunk.
Voltunk mócvidéken is, a vadregényes Gáldi- és a Remete-szorosokban, majd az utolsó napon, nagy örömünkre a Remete község melletti Pilis-tetőre is feljutottunk, mely számunkra eddig ismeretlen volt. Innen páratlan panoráma nyílt az alattunk "heverő" közeli s távoli hegyekre, völgyekre.....
Esténként pedig sokat sétáltunk a faluban, vártuk a legelőről hazaérkező teheneket, ami a turisták körében mindig nagy szenzáció, és vártuk a finom vacsorákat is, amiket Magdi, a panzió háziasszonya főzött.....

Néhány kép ízelítőül az út során készített több mint ezer felvételünk közül, melyekből hét sorozatot töltöttem fel a "Kárpátutak: Erdély" című blogomra.

Aki szívesen megnézné még a további képeket is, az az alábbi linkekre kattintva megteheti:

Kirándulás Borszéken és környékén - 2012. július 26.
Kirándulás a Gyilkos-tó és a Békás-tó körül - 2012. július 28.
Túra a Madarasi-Hargitán - 2012. július 29.
Torockói séták és kirándulás a Bagoly-hegyen - 2012. augusztus 1-6.
Krándulás a csodálatos Bélavára mészkőszirtjeinél - 2012. augusztus 2.
Patakparti séták a vadregényes Gáldi- és a Remete-szorosokban - 2012. augusztus 3.
Kirándulás a Pilis-tetőre - 2012. augusztus 5.

Két szép régi, patinás villa Borszéken

A Medve-barlang szűk sziklarepedése, szintén Borszéken.
A két sziklafal csak karnyújtásnyira van egymástól.

A Gyilkos-tó. Többen csónakáztak is a tavon, mi innen jobbra is, és balra is elsétáltunk egy kicsit

A Békás-tó, amire több pihenőhelyről is gyönyörű volt a kilátás

A Szökő-vízesés a Madarasi-Hargitán

A Madarasi-Hargita teteje a jégeső után

Tordai pecsenye a Bitai Panzióban

Bálavára - a teljes panoráma csodálatos volt, körbe mindenfelé hegyek.....

A Gáldi-szoros

Móc ház a Remete-szorosban

A Pilis-tető - körben az összes hegy alattunk "hevert"

6 megjegyzés:

  1. Csodás helyeken jártatok, Erdély annyira gyönyörű! :) És finomakat is ettetek, ahogy látom! :)

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép képek, remek ételek és milyen jó most erre visszaemlékezni, amikor már hűvösre fordult az idő:)

    VálaszTörlés
  3. Ez tényleg csodálatos nyaralás lehetett!! Azok a hegyek!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű helyen jártatok, csodás az a vidék!! Nagyon szeretnék egyszer én is elmenni oda.

    VálaszTörlés
  5. Köszi mindenkinek! Erdély nagyon szép, örülök hogy nektek is tetszenek a képeink, de személyesen ott lenni az igazi.... :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...