2012. szeptember 6., csütörtök

Pizzás párnácskák


Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, fél dl tej, 2-2,5 dkg élesztő, 3 evőkanál olaj, 1 tojás, só,
a tetejére szezám- és lenmag, valamint egy tojás a megkenéséhez,
a töltelékhez: kb. 20-25 dkg darált hús, 1 hagyma, só, bors, oregánó, bazsalikom, pizzaszósz vagy paradicsompüré, olaj, fél dl vörösbor (ha nincs, el is hagyható), reszelt sajt.

A tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a hozzávalókból lágy tésztát készítünk, ha szükséges még adunk hozzá tejet. Míg kel a tészta, elkészítjük a ragut. Az apróra vágott hagymát megdinszteljük az olajon, hozzáadjuk a darált húst, fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fűszerekkel, hozzáadjuk a pizzaszószt és a bort, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ha szükséges, kevés vízzel pótolhatjuk az elfőtt levét, majd a végén "zsírjára pirítjuk".
Ha a tészta megkelt, kisodorjuk és egy nagyobb bögrével kiszaggatjuk. Mindegyik lapocskára egy-egy kanállal teszünk a töltelékből, rá reszelt sajtot szórunk, félbehajtjuk, és villával körbe nyomkodjuk. Tepsibe tesszük, majd még egy kis ideig újra kelesztjük. Tetejét megkenjük tojással, megszórjuk a szezám- és lenmaggal, és előmelegített sütőben szép piros barnára sütjük. Melegen tálaljuk, mint a melegszendvicset, de langyosan vagy hidegen is jó. Kitűnő vendégváró, sör- vagy borkorcsolyának nagyon finom.


A kiszaggatott és megtöltött lapocskák

Tojással megkenve, már a tepsiben

Készre sütve, frissen, ropogósan.....

Az egyik félbevágva. Ha jól megkelt, ilyen szép levegős belül,
mint egy igazi párna.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Jöhetne nekem is!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Lilla, szívesen küldenék, de sajnos már elfogyott :)

    VálaszTörlés
  3. Guszta! Nagyon finom lehet, egyszer kipróbálom szerintem mikor a gyerekek is itthon vannak. Biztos hamar elfogyna?

    VálaszTörlés
  4. Ó, én sör és bor nélkül is nagyon el tudom képzelni! :) Mentem a receptet, ki kell próbálnom, annyira guszta! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néznek ki:) Gyakran készítek ilyesmit, mert jól csomagolható a suliba is, ez ilyenkor fontos szempont:)

    VálaszTörlés
  6. Kati, nagyon guszta és finom kis párnácskák, de ez a sztilus, már inkább a Spanyol Empenada, ami hasonló az Olasz pizza formához. Gutszt és nagyon, de nagyon finom. Imádom ezeket a finom kis párnácskákat!

    VálaszTörlés
  7. Épp reggeli időben jöttem hozzád, most nagyon jól jönnének ezek a pizza táskák - még nem reggeliztem. :)

    VálaszTörlés
  8. Óóóó, ez igen! Na ez nálunk igen kapós lenne! Nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...