2018. március 1., csütörtök

Rácponty


Tálalva - kínálhatunk hozzá egy-két karika erős zöldpaprikát és egy pohárka fehérbort is

Még mielőtt kimertünk volna belőle....

...és közelebb a tányéron

Már van egy rácponty a blogomon, de ez szebb és finomabb lett 😊. Most a krumplit előfőztem és a halat is elősütöttem, így ízletesebb lett.
A hozzávalóknál nem írtam mennyiséget, mindenki annyit készít, amennyi szükséges, az arányok látszanak a képeken.

Hozzávalók: pontyszeletek, krumpli, paradicsom-, paprika- és hagymakarikák, füstölt szalonna, olaj, tejföl, só, liszt, pirospaprika, őrölt bors, olaj vagy más zsiradék.

Elkészítése:
A halat sózzuk, borsozzuk, fél óráig állni hagyjuk. A krumplit héjában jó háromnegyed puhára megfőzzük, majd meghámozzuk, felszeleteljük.
Egy kiolajozott tűzálló tál aljára tesszük a krumplit, erre kerül a karikára vágott paprika, paradicsom és hagyma. Mindegyik réteget megsózzuk. 
A tetejére helyezzük a pirospaprikás lisztbe meghempergetett és elősütött halszeleteket. A szalonnát kis kockákra vágjuk, kisütjük, és rászórjuk a halszeletekre. 
A végén leöntjük paprikás tejföllel, és sütőben, fólia nélkül szép piros-barnára sütjük.

Alul a krumpli, rajta a paprika, paradicsom és a hagyma...

...tetejére tesszük az elősütött halszeleteket, rászórjuk a kisütött
 szalonnakockákat, amiből bőven használhatunk
(tehetünk rá többet, mint ami a képen látszik).

Végül leöntjük a paprikás tejföllel, és sütőben megsütjük.



10 megjegyzés:

  1. Sajnos az én halfogyasztásom kimerül évi 1-2 alkalomban, pedig ez egy remek, finom ízű étel, anyukám nagyon jól tudta készíteni. Lehet, hogy az idei karácsonyra betervezem. Nálad annyira ínycsiklandó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Mi kicsit sűrűbben eszünk halat (a blogomon is már több mint harminc halas recept van fenn), de mégsem annyit, mint amennyit kellene. Pedig szeretjük :-)
      Mindig eltervezem, hogy hetente-kéthetente kéne egyszer beiktatni halat, valamilyen formában - szeretjük a konzerveket is -, de sajnos ez mindig elmarad...

      Törlés
  2. Nagyon ínycsiklandó látvány! A hal fogyasztásunk nekünk is elég kevés pedig szeretjük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, akkor rajta, együnk több halat :-)

      Törlés
  3. Évek óta szemezek a rácponty receptjével, de még nem jutottam odáig, hogy ki is próbáljam. Ez istenien néz ki, nagyon megenném.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Edith, akkor ideje, hogy kipróbáld, biztos ízlene :-)

      Törlés
  4. Mi is szeretjük a halat, de ritkán eszünk. A ponty nem tartozik a szeretettek közé - az én részemről - a férjem is csak halászlében szereti, azt el is készítem. Általában süllőt és pisztrángot szoktunk venni.
    Nagyon guszta lett az ételed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Pontyot mi is ritkán eszünk, általában busát és afrikai harcsát szoktam venni, néha pisztrángot. Süllőt azt hiszem még nem is ettem, legalábbis nem vettem :-) Biztos finom!

      Törlés
  5. Katikám! A "rácponty barátokhoz" csatlakozva kérdés merült fel bennem a hal előkészitését illetően.Konkrétan beirdalod? vagy...? Válaszodat köszönöm előre is Saci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves Saci! Szeleteket vettem, szerencsére nem voltak túl vastagok. Ezeket nem kell irdalni, csak sóztam, meghempergetettem a paprikás lisztben, és forró olajban elősütött. Aztán ment az előzőek tetejére, ahogy a képeken is látszik. Jó étvágyat hozzá!

      Törlés